John Brennan lett a CIA új igazgatója

2013. március 08. 08:46

Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta, hogy John. O Brennan, Barack Obama elnök eddigi terrorelhárítási tanácsadója legyen a CIA következő igazgatója.

2013. március 08. 08:46

A szövetségi felsőház 63:34 arányban támogatta John O. Brennan CIA-igazgatói jelöltségét. Néhány perccel korábban 81:16 arányban elvetették, hogy a témában folytassák a vitát és ezzel felülírták Rand Paul republikánus szenátornak a kinevezési folyamat lelassítására vonatkozó kezdeményezését.

A megerősítő szavazást megelőzően kiélezett vita folyt azzal kapcsolatban, hogy jogosult-e a kormányzat (és ha igen, milyen feltételek mellett) elrendelni terroristagyanús személyek pilóta nélküli gépekről indított csapásokkal történő likvidálását. A drónprogram egyik atyjának tekintett Brennan jelöltségének megerősítése előtt végül az nyitotta meg az utat, hogy az igazságügyi minisztérium engedélyezte a honatyák korábban titkosított jogi állásfoglalásokhoz való hozzáférését.

Brennan 2009-ig 25 éven át szolgált a CIA-nál, és kinevezése a „cég” élére már Obama első megválasztásakor felmerült, de jogvédő szervezetek tiltakozása miatt önként visszalépett a jelöltségtől. A protestálók érvelése szerint Brennan George W. Bush elnöksége idején, a hírszerző ügynökség egyik vezetőjeként támogatta az általuk kínzásnak minősített kényszervallatási módszerek alkalmazását. A jelölt a szenátusi meghallgatásakor megígérte, hogy ilyeneket az ő irányítása alatt nem fognak alkalmazni és hogy folyamatosan tájékoztatja majd a kongresszust az ügynökség munkájáról.

Paul szenátor a szerdán meglepetésszerűen elkezdett, kis híján 13 órás obstrukciós felszólalásban amiatt tiltakozott, hogy Eric Holder amerikai igazságügyi miniszter egy neki címzett állásfoglalásában nem zárta ki annak elméleti lehetőségét, hogy terrorizmussal gyanúsított amerikai állampolgárokkal rendkívüli esetben, amerikai területen, pilóta nélküli repülőgépről intézett csapással végezzenek. Holder csütörtökön egy újabb levelet intézett Paulhoz, amelyben rámutatott: észrevetette, hogy a szenátor egy újabb kérdést intézett hozzá, miszerint „hatáskörében áll-e az elnöknek, hogy fegyveres drón felhasználásával nem harcoló amerikai öljön meg amerikai földön?” „A válasz erre a kérdésre az, hogy »nem«” – írta Holder. Paul megelégedettségét fejezte ki a miniszteri válasszal kapcsolatban.

Két vezető republikánus szenátor, Lindsey Graham és John McCain ugyanakkor határozottan védelmére kelt az igazságügyi miniszternek. „Azért fogok Brennanra szavazni, mert ez már egy a drónprogramról szóló referendum” – jelentette ki Graham szenátor, aki korábban az általa „arrogánsnak” tartott Brennan ellen szándékozott szavazni. McCain nevetségesnek nevezte Paulnak az obstrukciós beszéd során tett több kijelentését, például azt a feltételezést, hogy az Egyesült Államok Hellfire rakétát lőne ki Jane Fondára.

Harry Reid, a szenátusi demokrata többség vezetője ugyanakkor elismeréssel szólt Paul akciójáról. „Részese voltam néhány olyan obstrukciónak, mint amilyen tegnap Paulé volt. És a következőre jöttem rá a saját tapasztalatom alapján a felszólalásos obstrukciókkal kapcsolatban: a sikerhez erős meggyőződésre és erős hólyagra van szükség. Nyilvánvaló, hogy Paul szenátor mindkettővel rendelkezik” – mondta Reid szenátor.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!