Sipos Antal ezredes, az utolsó a magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) parancsnoka szerdán Puli-Humriban, a csoport bázisán az MTI különtudósítójának elmondta: már készítik elő a várhatóan jövő tavasszal történő távozást. Az eszközök közül azokat szállítják haza, amelyek nem járnak túl nagy anyagi megterheléssel a honvédségnek, illetve a fegyvereket, harcjárműveket vissza kell vinni Magyarországra, mert ezek átadását egy másik félnek általánosságban tiltják a nemzetközi szabályok – tette hozzá az ezredes. Azokat a járműveket, amelyeket például az Egyesült Államoktól kapott a honvédség, visszaadják eredeti tulajdonosuknak.
„Ezt a tábort úgy kell itt hagynunk, hogy üzemképes állapotban maradjon, tehát nem fogjuk lebontani” – fejtette ki, hozzátéve, hogy az afgán biztonsági erőknek kell átadni a létesítményt, de az még nem dőlt el, hogy a rendőrség vagy a hadsereg kaphatja-e meg. Sipos Antal elmondta, hogy először 2009-ben járt Afganisztánban a PRT 6. váltásával, azóta nagyon sok minden megváltozott Puli-Humriban és környékén: fejlődött a vidék, a helyi közigazgatási vezetés érezhetően önállóbb lett. Az eltelt idő alatt sikerült megszervezni a helyi biztonsági erőket, így mára Baglán hat járásában az afgánok tartják fenn a rendet – fűzte hozzá.