Romney vitte Illinois-t

2012. március 21. 08:08

Mitt Romney kedden megnyerte a republikánus előválasztást Illinois államban és ezzel tovább növelte előnyét fő riválisával, Rick Santorummal szemben a párt hivatalos elnökjelöltségéért folytatott küzdelemben.

2012. március 21. 08:08

„Elég volt!” – tört pálcát győzelmi beszédében Romney Barack Obama elnöksége fölött. A volt massachusettsi kormányzó azzal vádolta Obamát, hogy túlszabályozással és a kormányzati befolyás növelésével akadályozza az amerikai gazdaság növekedését. Az üzleti világban szerzett tapasztalatára hivatkozva megismételte, hogy egyedül ő tudja, mi kell a gazdaság talpra állításához és a munkahelyteremtéshez. Kitérve arra, hogy Obama éppen Illinois állam fővárosában a Chicagói Egyetem oktatója volt, feltette híveinek a kérdést: „Miért nem váltjuk fel az alkotmányjog professzorát egy konzervatív üzletemberrel?”

„Ez a választás egy elvről szól: a mi gazdasági szabadságunkról” – hangsúlyozta Romney, megpróbálva kifogni a szelet a televíziós közvetítésben rögtön utána felszólaló Santorum vitorlájából, aki kampányának mottójául a szabadság szót választotta. Santorum szónoklatában nem hagyta szó nélkül, hogy Romney adaptálta a témáját, de kijelentette, hogy Amerikának nem egy üzletemberre van szüksége, hanem olyan valakire, aki a kigyomlálja a kormányt, hogy a gazdaság növekedni tudjon és egyben olyan valakire, akiben megbízhat, aki „nem változik úgy mint a klíma”. (Santorum ezzel arra utalt, hogy ellenfelei közül Romney és Newt Gingrich csak a republikánus párt jobbra tolódásának következtében lett klímaváltozás-tagadóvá.)

Romney az illinois-i Schaumburgból, Santorum pedig a pennsylvaniai Gettysburgből beszélt. A következő republikánus előválasztást szombaton rendezik, a déli Louisiana államban, ahol az utóbbi politikus áll nyerésre.

A sorrendben 28. előválasztó Illinois volt a 20. állam, ahol Romneynak sikerül győzelmet aratnia. Az elemezők mind határozottabban állítják, hogy rajta kívül már a republikánusok egyetlen talpon marad elnökjelölt-aspiránsának sincs esélye arra, hogy párt augusztusi országos konvenciójáig megszerezze 1144 jelölt támogatását, ami minimálisan szükséges a jelöltség elnyeréséhez. Az Illinois-ban kedden leadott voksok alapján az államból 54 kötött mandátumú és 15 szabadon szavazó küldött utazhat majd a konvencióra. A CNN nem végleges  összesítése szerint Romney a keddi illinois-i előválasztás után 540, Santorum 239, Newt Gingrich 137, Ron Paul pedig 69 küldött szavazatára számíthat.

Noha Romney hatalmas kampányráfordítások árán megszerzett fölénye folyamatosan növekszik, az a tény, hogy továbbra is elhúzódó küzdelemre kényszerül az elnökjelölt-aspiránsok relatíve gyenge mezőnyében, arra utal: jelöltségének perspektívája nem képes felvillanyozni a republikánus szavazókat. Noha a novemberi elnökválasztással kapcsolatban ma még kevesen bocsátkoznak találgatásba, a sokak által korábban már leírt Obamának ma jobb esélyt jósolnak az újraválasztásra, mint egy évvel korábban.

A The American Interest című külpolitikai, világgazdasági és védelempolitikai folyóirat internetes kiadásának az amerikai közvélemény-kutatások átlagára épülő  számításai szerint, ha most tartanák az amerikai elnökválasztás, Barack Obama újabb négyéves felhatalmazást kapna a választóktól. Obama 48,4 : 43,8 százalék arányban verné Romney-t és az elnököt megválasztó elektori testületben 332 szavazattal rendelkezne republikánus ellenfelének 206 voksával szemben. Santorumot 50,5 : 41,9 százalék arányban utasítaná maga mögé, és az elektorok között 368 támogatója lenne Santorum 170 hívével szemben.

A Quinnipac Egyetem kedden nyilvánosságra hozott felmérése szerint Obama 50 százalékos támogatottságra tett szert az „ingaállam” (hol a demokratákra, hol a republikánusokra szavazó) Virginiában, ahol Romney 42 százalékon áll. A két politikus között itt még sohasem volt ilyen nagy a különbség. A helyi adat azért fontos, mert az amerikai elnökválasztást a váltakozó lojalitású államokért folytatott küzdelem fogja eldönteni.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
L066H
2012. március 21. 14:45
1. "Pontosan igy is van. " 2. "Szerintem Obama még mindig 100x jobb, mint Romney..." Én itt valami bazi nagy logikai hiányosságot vélek felfedezni.
Akitlosz
2012. március 21. 10:47
"egyedül ő tudja, mi kell a gazdaság talpra állításához és a munkahelyteremtéshez." No és mi? Megtartja magának a titkot? "Miért nem váltjuk fel az alkotmányjog professzorát egy konzervatív üzletemberrel?" Miért igen? Miért akar egy konzervatív üzletember elnök lenni? Még nagyobb üzletet szimatol az elnökségben?
L066H
2012. március 21. 10:34
Az is hülye, aki azt hiszi számít valamit, hogy melyik celeb nyeri az amerikai elnökválasztást. Ezek csak bábok, kirakatemberek, akiknek egy önálló gondolatuk nincs.
egysegelem
2012. március 21. 08:28
Mit szenvednek mar honapok ota, es meg fognak is honapokig, hogy egyaltalan jeloltek lehessenek a demokracia hazajaban! Bezzeg egy masik nagyhatalomban, Valgyimir eldonti, hogy o lesz az elnok, es o is lett par het alatt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!