Növekszik a feszültség az izraeli többségi társadalom és a helyi ortodox csoportok között, akik egyre több előjogot követelnek, és a saját szabályaikat tukmálnák rá a többség tagjaira is. Izrael mindig is egy gyorsan változó, bonyolult és heterogén társadalom volt, érdemes hát áttekinteni, milyen csoportokból is áll a világ közvéleménye előtt minden nap szereplő ország népességének pontos összetétele.
2012. március 07. 09:41
p
0
0
97
Mentés
Bakodi Péter
A tavalyi év végén több incidens is felbolygatta az izraeli társadalmat, és a közbeszéd középpontjába állította a haredi (ultra-orthodox) közösséget. A Jeruzsálem melletti Beit Shemesh-ben, egy az ultra-ortodoxok által sűrűn lakott városban egy férfi szidalmazott, majd leköpött egy 8 éves iskolás lányt, mert az szerinte nem megfelelően volt felöltözve. A kislány konzervatív családja az Egyesült Államokból alijázott Izraelbe. Az incidens hatalmas visszhangot kavart az izraeli médiában. Az eset napvilágra kerülése után rögtön tüntetést szerveztek a városban, az összes politikai párt vezetője a legmélyebben elhatárolódott a cselekedettől. Benjamin Netanyahu miniszterelnök élesen támadta a történteket, és a felelősök megfékezését és letartóztatását ígérte. Simon Peresz államfő sajtótájékoztatón biztosította támogatásáról a kislányt ért támadás ellen tüntetőket, és kiállt amellett, hogy Izrael állam egész lakosságának – a nem hívőktől kezdve a konzervatívokig – meg kell védenie a demokratikus Izrael imázsát attól a kisebbségtől, amely ilyen gyalázatos és kirekesztő módon fejezi ki a véleményét.
A város egyébként már régóta elhíresült a harediek által elkövetett visszaélések miatt. Az események napvilágra kerülését követően az amerikai State Deparment 2012 januárjában frissítette a jeruzsálemi utazási tanácsait, és az ultra-ortodoxok lakta városrészeket csak „megfelelő öltözet”-ben ajánlja, ellenkező esetben az ilyen helyek teljes elkerülését javasolja. A másik, év végi társadalmi vitákat generáló hír a haredi közösség növekvő igénye volt a szegregált tömegközlekedési járművekre, amelyeken a férfiak és a nők elkülönítve utazhatnak. Viszont a közvélemény szerint ha az ultra-ortodoxok ilyen szolgáltatásokra vágynak akkor hozzák létre a saját tömegközlekedési vállalataikat, hiszen az ilyen hozzáállás sérti az egyenlőség demokratikus elvét. A többségi társadalom tagjait molesztáló harediekről szóló hírek szinte mindennaposak az izraeli médiában.
Látható tehát, hogy az izraeli társadalom sokkal bonyolultabb annál, mint ahogy itthon, a tízmillió izraeli-palesztin szakértő országában elképzelik. Érdemes áttekinteni, hogyan is néz ki jelenleg az izraeli társadalom összetétele.
A legfrissebb hivatalos statisztikák szerint csaknem 7,75 millió ember él Izraelben. A népesség 75,3%-a zsidó, melyből 72% szabra (amely eredetileg egy kívül tüskés, de ehető, édes termésű kaktuszfajta neve), de az Izraelben született zsidókra is szokták ezt a kifejezést használni. A lakosság 20,5%-a arab (köztük beduinok, drúzok és maronita keresztények) és 4,2%-a egyéb, azaz zsidó bevándorló olyan családtagja, aki nem zsidóként van regisztrálva, nem arab keresztény, nem arab muszlim; vagy olyan lakos, aki vallásilag nincsen besorolva semmilyen osztályba sem (például örmények, asszírok, cserkeszek, szamaritánusok, romák, afrikai bevándorlók és vendégmunkások a világ szinte minden tájáról). Izrael népességének évenkénti konstans növekedése nem csak a fejlett világban kiugróan magasnak számító termékenységi rátájának (2,7-2,9 újszülött/nő – ez a szám Magyarországon 1,2-1,4 között van), hanem az Izraelbe érkező zsidó bevándorlóknak, az alijázóknak is köszönhető. 2011-ben 24.500 új bevándorló érkezett Izraelbe.
Ha csak az izraeli zsidóságot nézzük, számtalan szempont és törésvonal mentén húzhatunk határokat és határozhatunk meg csoportokat. Folyamatos a vita, hogy vallás avagy nemzetiség-e a zsidóság: ennek megfelelően etnikailag és a vallásosság, a hit megélésének tekintetében is hatalmas különbségek vannak az izraeli zsidóságon belül. Az Izrael állam megalakulása előtti évben, 1947-ben 630 ezer zsidó élt az akkori Palesztina brit mandátumterületén. Többségük askenázi zsidó volt, ők a középkori Németországban a Rajna mentén élő zsidók leszármazottai, akik az üldöztetések miatt fokozatosan keletre menekültek, a mai Lengyelország, Fehéroroszország, Ukrajna és Oroszország térségébe. 1931-ben a világ zsidóságának mintegy 92%-át tették ki az askenázi zsidók, ez az arány ma körülbelül 80%-os. A cionista mozgalom létrehozásában (melynek alapítója a magyar származású Theodore Herzl), a zsidó állam megvalósításában, már csak az arányuknál fogva is ők játszották a legjelentősebb szerepet.
Számukat tekintve a második legnépesebb zsidó etnikai csoport a szefárd zsidók. Ők a mórok uralma alatt az Ibériai-félszigeten virágzó zsidó kolónia tagjainak leszármazottai, akik a recounquista zsidóüldözései után nagyrészt Nyugat-Európába találtak új otthonra. A következő csoport a muszlim országokból származó mizrahi zsidók, akik a folyamatos arab-izraeli háborúk következtében kényszerültek elhagyni otthonaikat, és nagy részük Izraelbe menekült. Rajtuk kívül még körülbelül 120 ezer etióp zsidó is él Izraelben, akik közül több ezret a ’80-as évek közepétől a ’90-es évek elejéig terjedő időszakban három nagy mentőakció keretében sikerült evakuálni az éhínség és polgárháború sújtotta Etiópiából.
*
Hogy miként állnak a vallás dolgaiban? Az izraeli Központi Statisztikai Hivatal által elvégzett felmérés szerint az izraeliek 42%-a nem vallásos (53%-uk ugyanakkor hisz Istenben), 25%-uk tradicionalista (nem tartja magát szigorúan a halakha-hoz, a szent iratokon alapuló zsidó joghoz), 13%-uk vallásos, 8%-uk haredi azaz ultra-orthodox. A harediek egy önmagában is heterogén csoport: nagy részük haszid és litván ultra-orthodox, ők kivétel nélkül askenáziak, akik javarészt megtartották a kelet-európai zsidóság nyelvét, a jiddist. Körülbelül 20%-nyi a szefárd harediek aránya. A haszidizmus a XVIII. századi Kelet-Európából ered, alapítója, Baal Shem Tov a mai Ukrajna területén látta meg a napvilágot. A spiritualitást, a miszticizmust és az örömöt a zsidó hit alapjaiként kezelő tanai gyorsan terjedtek az askenázi zsidóság körében. A haszidizmust több száz rabbi dinasztia követi. Kilenc nagyobb dinasztia létezik több százezer hívővel, közülük az egyik, magyar vonatkozását tekintve különösen érdekes csoport a Szatmárnémetiből származó szatmári haszidok.
Az ultra-ortodox közösség robbanásszerű és dinamikus növekedése miatt – jelenleg Izrael 7,8 milliós népességének a 10%-át teszik ki – a jövőben valószínűleg a többségi társadalom, valamint a létszámában és politikai erejét tekintve is egyre jelentősebb haredik közötti békés együttélés megteremtése lesz az egyik legfontosabb kérdés Izraelben. Talán ezért is fogalmazott úgy Efraim Halevy, a Moszad volt vezetője, hogy „az ultra-ortodox radikalizmus nagyobb veszélyt jelent Izraelre, mint Mahmúd Ahmedinejad”.
Az izraeli politikai rendszer sajátosságai miatt (2%-os a Knesszetbe való bejutási küszöb) rendkívüli zsarolási potenciállal rendelkeznek az általában vallási alapon szerveződő kis pártok, amelyek nélkülözhetetlenek a koalíciós kormányok működéséhez. Ezek a nagyrészt ultra-ortodox pártok az általuk fontosnak gondolt haredieket érintő problémák megoldását tekintik az együttműködés alapjának. Ezért is részesülnek jelentős állami támogatásban az ultra-ortodoxok: sok esetben még a katonai szolgálat alól is mentesülnek, ugyanakkor a szokásjog megfordítására vannak erőfeszítések, de ezek általában heves ellenállásba ütköznek. 2012. február 21-én az Izraeli Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy alkotmányellenes a törvény, amely a jesivákban tanulóknak engedélyezi a katonai szolgálat elhalasztását. A haredi közösség parlamenti képviselői már dolgoznak azon, hogy lehetne ezt megváltoztatni és egy új törvény keretében úgy rendezni a kérdést, hogy ezután se kelljen bevonulniuk a haredi fiataloknak, bár 2007 óta az izraeli hadseregnek, az IDF-nek van egy külön haredi zászlóalja. A hadseregen belül is több incidens történt, ami a harediekkel való ellenérzéseket növelte. Januárban a légierő főrabbija – aki egyben az ultra-ortodoxok sorozásával megbízott program vezetője – kérelmezte a szolgálat alól való felmentését, a haredi katonáknak is kötelező részvételű, hadsereg szervezte rendezvényeken énekelő katonanők miatt. A döntés egy nappal azután érkezett, hogy az IDF hivatalosan kijelentette: nem kér bocsánatot a vallásos katonáktól a hivatalos katonai rendezvényeken fellépő női katonák miatt.
(Fotó: IDF Spokesperson's Office - flickr.com)
*
Az izraeli arabok szintén egymástól élesen elkülönülő csoportokból álló közösséget alkotnak. 82%-uk muszlim, 9%-uk keresztény, és még ugyanennyi drúz él Izraelben. A drúzok etnikailag arabok, arab az anyanyelvük is, és egy sajátos monoteista vallást követnek. Izrael állam létrejötte előtt sokat szenvedtek az arab nacionalistáktól, ezért ők tekinthetők a leginkább Izrael-pártiaknak az arab közösségen belül. Jelentős szerepük van a hadseregben és a politikában is. A keresztények döntő hányada görögkeleti, rajtuk kívül számottevő a római katolikusok és a maronita keresztények csoportja, akik Libanonból menekültek Izraelbe. Az arabok nagyobb számban az északi és középső területeken, nagy részük Jeruzsálemben él.
Az Izraelben élő palesztinok aránya az ’50-es évektől kezdve folyamatosan emelkedik, az akkor még 10% alatt levő kisebbség mára már meghaladta a 20%-ot. A közbeszédben már a jelenség kezdetétől demográfiai veszélyként jelenik meg az arab népesség arányának növekedése. Ugyanakkor egy 2006 januárjában nyilvánosságra hozott tanulmányában az American-Israel Demographic Research Group cáfolta ezt a teóriát: kutatásaik szerint az izraeli arab keresztényeknél és a drúzoknál kifejezetten kisebb a szülések száma, mint az átlag zsidó nőknél (amíg a zsidó nőknél a termékenységi ráta a legfrissebb adatok szerint 3,03 gyereket jelent, addig a muszlim arab nőknél ez 3,75, de a drúzoknál csak 2,48, míg a keresztényeknél 2,14). Előrejelzéseik szerint 2025-re, mintegy 25% lehet az arabok aránya az izraeli társadalmon belül.
Hogy miként is vélekednek az Izraelben élő arabok a saját helyzetükről? A 2000-es második, Al-Aksza intifáda alatt készített felmérés alapján az Izraelben élő arabok nagy része elégedett a jelenlegi életével, és inkább Izraelben élne, mint egy szabad palesztin államban. A jelenlegi Knesszetben három arab párt is rendelkezik képviselőkkel, ugyanakkor a választáson elért arányuk messze alulmúlja a népességen belüli arányokat. Ezeken a pártokon keresztül kifejezetten anti-cionista politkusok is jelen vannak a Knesszetben. Részvételük több vihart is kavart az évek alatt, de az izraeli demokratikus többség mindig kordában tudta tartani az anti-cionista arab képviselők eltávolítását követelők haragját.
Friss példa az arabok demokratikus jogainak megvédésére az Izraeli Legfelsőbb Bíróság arab tagjának esete, akik némán hallgatta végig az izraeli himnuszt, a Hatikvát. Cselekedetét több oldalról is érte támadás, de a Legfelsőbb Bíróság zsidó tagjai és több értelmiségi is a védelmébe vette, hiszen senki sem kötelezhető – a szólásszabadság alapjogának korlátozása nélkül – arra, hogy egy olyan művet énekeljen, amelynek mondandójával nem tud azonosulni. Véleményük szerint a tettet morálisan sem lehet elítélni, hiszen a vigyázzállás a tisztelet jele.
Az izraeli arabok között meg kell említeni még 160 ezer beduint, akik a lakosság 3%-át teszik ki. A beduinok eredetileg pásztorkodással foglalkozó félnomádok, akik Izrael déli részén, a Negev-sivatagban élnek. Életmódjuk miatt jelentős konfliktusok alakultak ki. A ’70-es, ’80-as években elkezdték városokban letelepíteni őket, de még mindig van körülbelül 40 sűrűn lakott, de nem hivatalosan elismert település, ahol gyakori az építési engedély nélkül emelt épületek lebontása.
Izraelben, mint minden modern jóléti államban megtalálhatók a jobb élet reményében munkáért vagy az üldöztetések elől menekülő bevándorló rétegek. Egy felmérés szerint Tel-Avivban 40 ezer fekete-afrikai bevándorló él, akik a város lakosságának 10%-át teszik ki. A közelmúltban komoly vitát szült a migráns munkavállalók gyerekeinek ügye, akik nem kapták meg az izraeli állampolgárságot, és sokakat visszatoloncoltak a szülők származási országába. A vita jelenleg is folyik a jelenséggel kapcsolatban, értelmiségiek és jogvédők erősen lobbiznak a gyakorlat beszüntetésére.
Mint látható, Izrael társadalma rendkívül heterogén, mindegyik nagy közösségen belül számtalan kisebb csoportot lehet elkülöníteni. Ezek között a csoportok között általában nagyon komolyak a törésvonalak, így csodaszámba megy, hogy ez a fragmentált társadalom miként ér el kiemelkedő eredményeket a gazdaság, a tudomány, a művészet és a kultúra területén.
Ennek a „tragikus folyamatnak” csak az szabhat gátat a szervezet szerint, ha az Unió a lehető legkeményebb rendvédelmi eszközökkel lép fel a gyűlöletkeltés ellen.
Az egy héttel ezelőtti amszterdami utcai összecsapás csak a legutóbbi példája az európai zsidóellenességnek. A helyzet egyre súlyosabb azon a kontinensen, ahol nyolcvan évvel ezelőtt megtörtént a holokauszt.
Sallaiért szinte jobban rajonganak Törökországban mint Szoboszlaiért Liverpoolban.
p
1
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 97 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2012. március 07. 16:04
http://hu.wikipedia.org/wiki/Izrael
Palesztina [szerkesztés]
Az újszövetségi Szentföld: Szamaria, Judea, Galilea, Nabatea, Idumea…
A függetlenségnek a Római Birodalom terjeszkedése vetett véget: Pompeius i. e. 63-ban elfoglalta Jeruzsálemet. A terület római klienskirályság lett, i. sz. 6-ban pedig római provincia. A római fennhatóság első száz éve alatt viszonylagos vallásszabadságot élvezett Izrael népe, de a függetlenségi törekvések és a 66-ban kitört zsidó felkelés miatt Nero háborút indított Titus Flavius Vespasianus vezetésével. Bár Nerót közben eltávolították a trónról, a birodalom végül a felkelést leverte és egész Izraelt leromboltatta (70. Áb hó 9-én, innét a zsidó böjtnap, a tisó-beáv), a tartományt pedig végleg beolvasztották a Római Birodalomba.135-140 között Bar Kohba vezetésével egy újabb szabadságharcra került sor. Ezt Hadrianus császár leverte. A zsidó népet száműzték a birodalom távoli részeibe, legnagyobb részük Európába és Ázsiába menekült (ez a zsidó diaszpóra). A menekültek jelentős része asszimilálódott a különböző kultúrákba, de sokan megőrizték a zsidó vallási hagyományokat, felvállalva a gyakori üldöztetéseket és szegregációt az ősi kultúra megőrzésének érdekében. A rómaiak bosszúból a terület nevét is megváltoztatták: a Júdea nevet eltörölték, helyette Palesztinának nevezték a tartományt (a filiszteusokról). Izrael állam 1948-as megalapítása előtt palesztinnak nevezték az összes, ezen a területen élő népet, beleértve az arabokat, zsidókat, egyéb helyi népeket.
Azon a területen, amit különböző nézőpontból, de ugyanarra a vidékre vonatkoztatva Izraelnek, Palesztinának, Szentföldnek nevezünk, folyamatos a zsidóság jelenléte. Legkisebb arányban a lakosság között valószínűleg akkortájt voltak, amikor a muszlimok elfoglalták a vidéket. Ez 636-ban történt. A terület ezután különböző muszlim dinasztiák birtokában volt, illetve egy részén a keresztesek Jeruzsálemi királysága állt fenn 1099 után több, mint egy évszázadig. A törökök 1516-ban foglalták el, az Oszmán Birodalom (a későbbi Törökország) része volt az első világháború végéig. A török uralom végén a vidéki népesség túlnyomórészt mohamedán arab, viszont a legnagyobb város, Jeruzsálem lakossága többségében zsidó volt.
Jó írás, csak azt nem értem, hogy miért kell Ahmedinejad-ot írni, mikor a névnek van magyar átírása is?
A 160 000 a 7.75 milliónak inkább 2%-a, nem pedig 3, ahogy írják.
