Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Hatvankilenc évesen, szívelégtelensége mellé társuló kimerültségben elhunyt Észak–Korea diktátora, Kim Dzsong Il – közölte az állami tv. Bár a vezető korábban egyértelműen fiát jelölte ki utódjául, egyesek szerint hatalmi harcokra lehet számítani az elszigetelt országban. Az USA és Japán óvintézkedésekbe kezdett a béke megőrzése érdekében.
Helyi idő szerint szombat reggel (közép–európai idő szerint péntek éjjel) hatvankilenc éves korában elhunyt Kim Dzsong Il észak–koreai vezető, a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke. A KCNA állami hírügynökség közlése szerint a „Kedves Vezetőt” „szokásos” vidéki útja során, vonaton érte a halál. A vasárnapi boncolás megerősítette: a diktátor halálát a szívelégtelenség mellé társuló „testi és szellemi kimerültség” okozta. Korábban több forrás is közölte: Kim Dzsong Il 2008-ban szélütést kapott, emellett pedig cukorbetegséggel és szívpanaszokkal küzdött.
A sztálinista Észak–Korea vezetői posztját Kim Dzsong Il által kijelölt fia, a 28 – más értesülések szerint 27 – éves Kim Dzsong Un tölti be ezután. A halálhír kapcsán az országban magasabb fokú készültségbe helyezték a haderőt, Szöulban pedig rendkívüli ülésre gyűlt össze a nemzetbiztonsági tanács. Feltételezések szerint hatalmi harc kezdődhet az atomfegyver-programot folytató országban.

A történelem első „kommunista dinasztiájának” és az ezzel járó személyi kultusznak kiépítését Kim Ir Szen, a most elhunyt diktátor apja kezdte meg 1994-ben.
A washingtoni Fehér Ház szóvivője, Jay Carney helyi idő szerint vasárnap késő este közölte: „értesítettük Barack Obama elnököt (a halálhírről), és szoros kapcsolatban vagyunk (térségbeli) szövetségeseinkkel, Dél-Koreával és Japánnal”. Kijelentette, az Egyesült Államok elkötelezett a Koreai-félsziget stabilitása és szövetségesei szabadsága és biztonsága mellett – írja az Index. A portál szerint Tokió tárgyal minden érintett országgal, hogy megfelelő válaszlépést tegyen, alakuljon bárhogyan az észak–koreai helyzet. Kína, Észak–Korea fő szövetségese egyelőre nem reagált Kim Dzsongil halálára.