10 milliónál megálljt parancsolnának! Mindent eldöntő népszavazás következik

Nagyon szoros végeredmény várható Svájcban.

Csütörtökre virradóan Kuvait felé kivonult az amerikai hadsereg utolsó harcoló dandárja. Annak az ötvenezer amerikai katonának, aki Irakban maradt, már csak a kiképzés és a tanácsadás lesz a feladata - Szaddam egykori országa még mindig instabil.
Barack Obama amerikai elnök még elnökjelöltként megígérte, hogy 2012-re az utolsó amerikai katona is elhagyja Irakot - csütörtök reggel, több mint hét évvel a Szaddam-diktatúra megdöntése után Kuvait felé elhagyta a közel-keleti országot az utolsó harcoló, ötezerfős gépesített könnyűlövész dandár. Már csak nagyon kis létszámú harci egységek várnak a kivonulásra.
A még Irakban állomásozó ötvenezer amerikai katona feladata a jövőben tanácsadás és az iraki katonák kiképzése lesz. Erre minden bizonnyal szükség is lesz, elemzők ugyanis az erőszak újabb fellángolásától tartanak, mivel Iraknak a 2010. márciusában tartott választásokta nincs kormánya, a politikai vezetők ugyanis képtelenek megegyezni egymással.