Szijjártó Péter szerint jó hír, hogy Donald Tusk támogatja a Tisza Pártot

A közlemény szerint a külügyminiszter ezzel arra reagált, hogy Donald Tusk pártja kongresszusán elmondott beszédében magyar vonatkozással is élt.

Elérte Németországot hétfőn az Északi Áramlat vezeték egy szakasza. Az egyszerre több helyen is épülő beruházás a nyugat-európai és az orosz földgázhálózat között létesít majd kapcsolatot Ukrajna és Lengyelország megkerülésével, a Balti-tengeren keresztül.
A több mint 1200 kilométeresre tervezett Északi Áramlat első darabját április 6-án fektették le orosz területen, a munkálatok egyszerre több helyen is zajlanak: a svédországi Gotland-szigeteknél már 200 kilométernyit helyeztek el csőhálózatból a tenger fenekén, a német partoknál pedig két hete indult el a munka.
A tervek szerint a vezetéken jövőre indulna meg a szállítás, 2012-től pedig már évi 55 milliárd köbméter orosz földgáz jutna el közvetlenül Németországba Ukrajna és Lengyelország érintése nélkül. Ez a mennyiség Magyarország 4 évi teljes fogyasztásának felel meg. A vezetéket építő Nord Stream AG-ben az orosz Gazprom 51 százalékkal, a német E.ON Ruhrgas AG és a Wintershall AG 20-20 százalékkal, a holland Gasunie NV pedig 9 százalékkal részesedik. A kiépítés várható költsége 7,4 milliárd euró lesz.