Reform karácsonyra

2009. december 25. 12:42

Megszavazták Obama egészségügyi programját december 24.-én.

2009. december 25. 12:42

A felsőház 60-39 arányban hagyta jóvá a dokumentumot: mint várható volt, egyetlen republikánus sem szavazott igennel. Több mint száz éve nem tartott a szenátus szavazást  december 24-én, ilyen közel a karácsonyhoz: ez a formabontó lépés is azt mutatta, hogy az Egyesült Államokat irányító demokrata kormányzat kulcsfontosságúnak, szimbolikus jelentőségűnek tartotta a törvény minél gyorsabb, azaz még 2009-es megszavazását.

Az elmúlt hetek sorozatos egyeztetései egyébként még a harcedzett törvényhozókat is kifárasztották: valószínűleg ennek tudható be, hogy éppen a szenátus demokrata többségének vezetője, Harry Reid (aki a törvénytervezet elfogadtatásáért vívott harcot irányította) először tévedésből nemmel szavazott javaslatra, óriási felzúdulást keltve - majd azután gyorsan kijavította magát. Barack Obama történelmi jelentőségűnek mondta a döntést, ami a majdnem egy évszázados küzdelemnek a végét jelenti, amelyet az amerikai egészségügyi rendszer megreformálásáért folytatnak.

Az új amerikai elnök belpolitikai programja szempontjából meghatározó egészségügyi csomag szenátusi változata több mint 30 millió amerikaira terjesztené ki a betegbiztosítást: ez a 65 évnél fiatalabb amerikaiak 94 százaléka. (A 65 évnél idősebbek számára már van egy ilyen, kormányzati irányítás alatt álló rendszer: a Medicare.) Obama reformterve a legnagyobb változást jelenti az amerikai egészségügyi politikában 1965, a Medicare létrehozása óta.

Elfogadták Obama egészségügyi reformját (Index)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!