Aggódik a román sajtó a magyarországi európai parlamenti választás eredménye miatt.
2009. június 09. 11:30
p
0
0
0
Mentés
"Pandora szelencéjét" nyitná fel, ha a Fidesz az európai parlamenti (EP) választási siker után a magyarországi parlamenti választásokat is megnyerné - vélte keddi számában a Cotidianul, amely összefüggésbe hozza cikkében a jelenlegi gazdasági válságot, a Fidesz sikerét és az erdélyiek helyzetét. Szerinte a magyar ellenzéki pártnak a válság közepette sikerült ötvöznie a konzervativizmus és a szociáldemokrácia érvrendszerét, hiszen erőteljesen hangsúlyozza a baloldali szociálpolitika fontosságát.
A lap szerint ugyanakkor e párt ideológiájának vannak nacionalista összetevői is, elsősorban Orbán Viktor retorikájában. A cikk szerzője szerint ennek következtében - ha a Fidesz kormányzó párt lesz - megnő az esélye annak, hogy a magyar nacionalista csoportok a korábbinál gyakrabban ütközzenek majd a romániai hasonló erőkkel.
A Gandul című napilap Corneliu Vadim Tudort, a Nagy-Románia Párt (PRM) elnökét szólaltatja meg. Arra a kérdésre, hogy a PRM miként tud majd együttműködni Brüsszelben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ), Tudor azt felelte: számára nem elsősorban az RMDSZ jelenti a problémát, hanem Orbán Viktor, az Európai Néppárt alelnöke. "Az én szememben ő terrorista" - fogalmaz Tudor. (MTI)
A magyar miniszterelnök arra is rámutatott a macedón kollégájával közösen tartott sajtótájékoztatón, hogy kirajzolódik egy stratégiai különbség: az USA békét akar, míg Európa háborút.