Nahát, azok a fránya szülők mindig a saját gyerekeiket részesítik előnyben! A Qubit és Kende Ágnes szerint ez borzasztó

Nekiment a középiskolai rangsoroknak, sőt – baráti tűz! – a HVG rangsorának Kende Ágnes ELTÉ-s CEU-s szociológus doktorandusz, aki a rendszerszintű rasszizmus új keletű amerikai elképzelésének első számú hazai importőre, a fehér lelkiismeretfurdalás élő megtestesítője.

Van ugye a 444-nek egy édesgyermeke (leányvállalata), a Qubit nevű, tudománynépszerűsítőnek álcázott portál, Kende Ágnes időnként itt publikál (más balosokkal ellentétben azonban nem rabja annak a szokásnak, hogy a qubites eszmefuttatásait feltünteti az MTMT-ben, azaz a Magyar Tudományos Művek Tárában – igaz, Kende Ágnes egyáltalán nem szerepel az MTMT-ben, és nem tüntet ott fel semmit; ezért egykori egyetememen és doktori iskolámban erős ejnye-bejnye járna, „jelen kell lenni”, ilyesmi, de hát mit Kende Ágnesnek egy provinciális MTMT).

Szóval ezen a Qubiten kesereg azon Kende Ágnes állandó rózsadombi, Káli-medencei időszakos lakos, aki nyilvánvalóan nem a magyar népesség alsó négy decilisének életét éli, hanem inkább a felső kettőét, hogy 

Azaz „a legjobb gimnáziumokba felvett diákoknak a kiemelkedő tanulmányi teljesítményen kívül van még egy közös tulajdonságuk: eredményeik erősen korrelálnak a szüleik vagyoni és iskolázottsági helyzetével, így valójában ezek az eredmények nemcsak a gyerekek szuperképességeiről, hanem szüleik társadalmi-gazdasági státuszáról is sokat elárulnak.”

A HVG rangsora, mármint egyáltalán az, hogy létezik, és teljesítményalapú (pontosabban a felvett diákok számán alapszik, ami kétségkívül csak egyetlen sík, azaz a rangsor egysíkú), „akaratlanul is belekergeti az iskolákat a rangsoreredmények hajszolásába, ami épp az ellenkezője annak, ami az oktatás társadalmi célja és a diákok érdeke lenne, nevezetesen, hogy minden gyerek hozzáférhessen a jó minőségi iskolákhoz. Emellett az ilyen rangsorok éppen azokat a társadalmi egyenlőtlenségeket és előítéleteket állandósítják, amelyek felszámolására az oktatási rendszernek törekednie kellene.”

A cikk folytatódik, de a széles alsóbb néprétegeket ingyen és demokratikusan felzárkóztatni kívánó Qubit fizetőssé tette azt, mi meg nem fizetünk, de továbbgondolásra már ez is épp elég muníció. Már csak azért is, mert Kende nézeteiről és életéről vannak korábbi forrásaink, ezek nethuszárkodással könnyen elérhetőek, például egy 2019-es 168 Órá-s, illetve egy 2018-as Marie Claire-interjú.

Ezekből az derül ki, hogy Kende Ágnes szerint meg kell szüntetni a szabad iskolaválasztást (amihez a kormány „nem mert hozzányúlni”); vegyes (magyar-cigány) lakosságú iskolakörzeteket kell létrehozni, és meg kell szüntetni a többségében roma falvak saját iskoláit: „sok iskolát be kellene zárni, egész egyszerűen nem kell minden faluba egy kisiskola. Még akkor sem, ha ez a falvaknak fájdalmas.” További idézetek a 168 Órából: 

az önkormányzati oktatási referensek „tehetetlenül állnak a szülői akarattal szemben. A szabad iskolaválasztás nem szűnt meg, csak valamennyire megnehezítette a körzetesítés.” Ugyanis „az embereket nem lehet meggyőzni. A szülők mindig optimalizálnak.”

Amúgy, mint azt korábban is írtuk, Kende Ágnes Marie Claire-nek adott interjújából kiderül, hogy sokáig New Yorkban járt iskolába, ahol sokat tanult a rasszizmusról, aztán az elméletet, Bronxban lakván, volt lehetősége gyakorlatra is váltani. Máskor azonban nem váltotta gyakorlatra: a saját gyermekének nem választott szabadon „integrált” iskolát, neki megtette a budai elitiskola is: „Mi Budán, egy jó kerületben lakunk, hiába jártak a gyerekeim állami iskolába, teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem lesz cigány osztálytársuk. Ezt elfogadtam a valóság részeként, és nem vittem át őket csak azért egy másik iskolába, hogy megtapasztalják, milyen az, amikor vegyes az osztály összetétele. Önazonosnak kellett maradnom.”

Nem tudom, hogy miben volt itt önazonos Kende Ágnes: abban, hogy nem választott másik iskolát szabadon (bár ugyanilyen szabadon hagyta az államiban, tekintve, hogy ha szabad iskolaválasztás van, akkor eme szabadság meglétét nem lehet nem meglévővé tenni, mindenesetre az állami szabályozás belekényszerítette Kendét a szabadságba, és szabadon az államinál maradt); vagy hogy megmaradt a liberális elit egyik kedvenc sulijánál, az akolmelegben (érthető amúgy).

Mindenesetre elég szánalmas, amikor az elit tagja úgy kényszerítené rá a társadalomra a korlátozó elképzeléseit, hogy ő maga, élve spontán privilégiumaival, valamint a tömegektől való elszegregált helyzete adta lehetőséggel, saját magát nem korlátozza ugyanúgy. „Fogjuk meg és vigyétek”, ahogy a szocializmusban mondták.  

A legnagyobb baj azonban mégiscsak az, hogy a Kende-féle szélsőbalos szociológusok és „oktatási szakértők” szerint az oktatási rendszer feladata lenne a társadalmi egyenlőtlenségek felszámolására való törekvés. Miért is? Az oktatásnak nem inkább az lenne a feladata, hogy tudást adjon át? Azzal egyetértek, hogy jó, ha az iskola utakat, lehetőségeket nyit meg mindenki számára. De hogy kivasalja a társadalmat?

Jó lenne, ha egy minimumszínvonalat tudna hozni mindegyik, bár ennek a megvalósíthatósága számomra kétséges. Emellett elitek is mindig, mindenhol voltak. Akármennyire is jajong a szociológuselit, hogy „nő a társadalmi olló Magyarországon”, ez az olló valójában még az EuroStat szerint is csökken, hála az égnek az Orbán-kormány gazdaságpolitikája oda vezetett, hogy az alsó négy decilis (a társadalom alsó 40 százaléka) is jobban él, és jön fel. Nekik segít leginkább a balról sokat szidott rezsicsökkentés, az ársapkák, meg a munkaerőhiány, hiszen rengeteg cégnél, gyárnál várják tárt karokkal azokat, akiknek korábban nem volt munkája.

a történelmi eliteket intaktan hagyó Nagy-Britanniához és Spanyolországhoz, a közmondásos individualizmusa miatt nagy különbségeket kitermelő Egyesült Államokhoz vagy akár Kínához képest (a példaországok sora tetszőlegesen folytatható).

Nagy-Britanniában 800, Firenzében 600 éve ugyanazok a legnagyobb adófizető családok.

Gazdasági-szellemi-politikai elitek mindig voltak és mindig lesznek, ahogy regionális különbségek is. Itthon ingyenes a közoktatás. Csomófelé fizetni kéne érte, főleg ha kompetitív akarna maradni az ember (lásd az angolszász magániskola-rendszert). Itthon ilyen nincs, magániskolák vannak, de jóval olcsóbbak a nyugatiaknál, és a részesedésük kicsi az oktatási rendszerből. Szóval a globális, nyugati és európai egészeket nézve azért az előrejutás, mobilitás, érvényesülés szociális biztosításának terén nem is állunk olyan rosszul. (És akkor még a fizetős brit meg amerikai meg satöbbi felsőoktatásról még nem is beszéltünk, szemben a nagyrészt tandíjmentes magyarral.)

Társadalmi különbségek mindig voltak és mindig lesznek, „szegények mindig lesznek veletek”, mondta az Úr, én hozzátenném, hogy gazdagok is, meg ha nincs is mindig, de most épp van a baloldal által gazdagnak beállított középosztály is, a mi társadalmunk a Kende-féle kriptommunisták elképzeléseivel ellentétben egy viszonylag lapos, középosztályos társadalom.

A felzárkóztatás, a mobilitás, a tehetséggondozás, a lehetőségek megadása persze fontos. De elsősorban nem azért, hogy az oktatás kivasalja tök egyenlőre és tök laposra a társadalmat, hanem hogy segítsen előrejutni az egyéneknek, kinek-kinek rátermettsége szerint: akinek öt talentuma van, tudjon még ötöt szerezni, akinek kettő, az még kettőt (tőlem akár tízet is), és senkinek ne kelljen elásnia az egyet. Aztán ha az egyének sikeres megsegítésének következtében, nem szándékolt mellékhatásként jön egy kis egyenlőség is, tőlem jöjjön.

Elitgimik mindig lesznek, és szükség van rájuk. Az elitiskolákban rendszerint felülreprezentált az aktuális elit. Nem a dolog gyökeres átalakítására kellene törekedni, hanem arra, hogy ha valaki olyan tehetség, hogy elitgimibe való, de ehhez anyagi segítségre (meg tehetséggondozásra) van szüksége, az megkapja. Egyébként meg van élet az elitgimiken meg az eliten kívül is.

A legjobb, hogy a Qubit-cikkben is előjön az a korábbi siránkozás, hogy a fránya szülők a saját gyerekeiket részesítik előnyben. Igen, azt teszik; de mi mást kéne tenniük? A keresztény szeretetparancs szerint ez egyébként kötelességük is. Senki nem fogja feláldozni a gyerekét a társadalmi egyenlőtlenség oltárán (és jól teszi, hogy nem teszi). 

A szülőknek és gyerekeiknek meg van igénye iskolai rangsorokra, és igen, fontos nekik a felvételi eredménye – mily meglepő! A rangsorok bizonyára lehetnének szofisztikáltabbak, mert – való igaz – nemcsak a felvettek száma releváns, hanem például az iskolai közérzet meg sok minden is. De igény van rájuk, és ezért szükség van rájuk, ahogy elitiskolákra is. Juttassunk be oda minél több odavalót a szegény rétegekből, de a rangsorokat és iskolákat, meg az emberek iskolaválasztási szokásait hagyjuk békén, ahogy a társadalom ráncait, dimbjeit és dombjait is!

Ne a dombokat túrjuk el, hanem segítsünk oda feljutni annak, aki oda való!

Fotó: Wikipédia