Nocsak: minél több az LMBTIQ-pad, annál gyakoribb az erőszak – méghozzá Európa-szerte!

Teljesen érthető, ha most szomorú mindenki, aki egy jobb sorsra érdemes nyári napon tíz órán át pingálta azt a szerencsétlen LMBTQ-padot. Hogy az ülőfelület négy léce a transznemű büszkeség zászlajának tónusaival kiegészített Pride-színekben pompázzon, a támlán pedig a „NYITOTT [szívecske] SZABAD [szívecske] BOLDOG” felirat tegye teljessé az alkotást. Mit alkotást: a létező „legmenőbb” dolgot, egyenesen „életmentő” projektet.

Két dolog azonban talán jelenthet csöppnyi vigaszt ezekben a nehéz órákban. Bár az Amnesty International illetékese és Ferencváros alpolgármestere nem győzte szuperlatívuszokkal hangsúlyozni a Pad jelentőségét, felszabadító és közbiztonságot fokozó jellegét, nézzük, mire mentek az efféle akciókkal a köztéri érzékenyítésben néhány lépéssel előttünk járó országok.

Bécsben ugyebár még a gyalogoslámpákról is leszbikus figurák néznek le ránk már 2015 óta, LMBT-padok pedig minimum 2019 óta nevelik a népet Ausztria-szerte (ott ráadásul tízesével pakolták ki őket, rögtön tízszeres dózist fecskendezve mintegy a társadalomba a homofóbia vélt ellenanyagából) – ehhez képest a Nemzetközi Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű és Interszexuális Szövetség (ILGA) legutóbbi jelentése szerint Románia, Örményország, Lettország és Montenegró mellett Ausztria az az ország, ahol súlyos (és egyre fokozódó) probléma az LMBT-személyek elleni internetes gyűlöletbeszéd, emellett Franciaország mellett Ausztria az, ahol a tavalyi Pride idején a leghangosabb volt a gyűlölködés; ráadásul idén se lehet sokkal jobb a helyzet, hiszen a júniusban tartott felvonulás után Bécs belvárosában két férfi (akikről szemérmesen csak annyit tudunk meg, hogy fekete, illetve fehér pólót viseltek) brutálisan összevert egy nőt. Ami a padokat illeti, a Bregenzben két éve kihelyezettet ismeretlenek egyenesen a Boden-tóba hajították, az Innsbruckban felállított pedig az Inn folyóban kötött ki (a bregenzit azóta már nem hajigálni, hanem széttörni szokták); 

 azóta lánccal is rögzítve van a betonhoz. (Érdekes mellékszál, hogy jé, a civilizáltabb nyugaton rendre használhatatlanná teszik az efféle padokat, nem pedig szelíden átfestik.)

Távolabbra nézve Valenciában az önkormányzat tavaly 145 padot festetett le LMBTI-szimbólumokkal (köztük 25 pompázik biszexuális színekben és 40 pad hirdeti a leszbikus büszkeséget), ehhez képest 2022-ben 21 százalékkal nőtt arrafelé a „gyűlölet-bűncselekmények” száma; a napokban is állítólag homofób támadás keretében vertek véresre egy 19 éves fiatalt. Franciaországban 28 százalékkal emelkedett az LMBT-személyek elleni konkrét fizikai támadások száma; minden második napra jut egy. Pedig a padok mellett még egy-egy Toulouse-Nantes meccsen is prájdos mezekkel küzdenek a focisták a homofóbia ellen (kivéve például a Mosztafa Mohamed Ahmed Abdallah nevű játékost, aki ilyen trikóban nem lépett pályára).

Összességében az ILGA szerint 2022-ben több erőszakot szenvedtek el az LMBTI-személyek Európában, mint az elmúlt évtizedben bármikor; minden eddiginél magasabbra nőtt az ellenük elkövetett szándékos testi sértések száma, és „Európa-szerte több gyilkosságról és nagyszámú öngyilkosságról számolnak be”, méghozzá a közvélekedés szerint progresszív államokban is.

Felmerül a sejtés: valójában a közterek prájdos kifestése olyannyira nem csodaszer, hogy 

Ami persze nem kell, hogy feltétlenül ok-okozati kapcsolatot jelentsen – csak akkor kénytelenek leszünk valami más logikus magyarázatot keresni a romló statisztikákra, azt pedig akkor az évszámok és a területi tendenciák alapján könnyen a tömeges illegális migrációban fogjuk meglelni. Még akkor is, ha ebből végső soron az következne, hogy Orbán Viktor az LMBT-személyek védelmezője.

De akinek fontos a szexuális kisebbségek jólléte, annak amiatt se kellene túlságosan szomorkodnia, hogy a ferencvárosi ülőalkalmatosságról eltűnt a színes-vidám szívecskékkel ékesített „nyitott, szabad, boldog” felirat. Valljuk be, ez eléggé értelmezhető úgy, hogy ahol nincsenek „homofóbok”, hanem nyitott a társadalom és szabad a vásár, ott boldog lesz ugyanaz az egyén, aki egy illiberális Magyarországon szenved.

Csakhogy nem én mondom, hanem a CNN által idézett friss amerikai kormányzati jelentés, hogy minden érzékenyítés és elfogadás ellenére (lásd a példásan nyitott és szabad Kaliforniát) 

– a biszexuális férfiak például a heteroszexuálisokhoz képest kétszer akkora arányban fogyasztanak kábítószereket; a súlyos depressziós epizód valószínűsége esetükben négyszeres. Ráadásul bár a meleg férfiak világszerte elutasítottabbak, mint a leszbikus nők, utóbbiak mentális egészsége a rosszabb – ha minden a társadalmi elfogadottságon múlna, nyilvánvalóan nekik kellene boldogabbnak lenniük.

Egy hasonlóan friss osztrák jelentés szerint ott valamiféle depresszióval a heteroszexuálisok 43 százaléka küzd, a biszexuálisoknak 62, a „queereknek” 66 százaléka. Önsebzésről és öngyilkossági gondolatokról a biszexuálisok 67, illetve 79 százaléka számolt be, szemben a heterók 32, illetve 56 százalékos arányával. Hadd ne minősüljön homofóbnak, aki szerint ezek súlyosabb számok annál, mint hogy infantilis padocskákkal hirdessük rendkívül fals módon, hogy mindkét nemmel szexelni vagy „genderfluidnak” lenni valamiféle „nyitott, szabad, boldog” életérzés.

Aki tehát most szomorkodik az LMBT-pad sorsa miatt, az legközelebb a tíz órán át tartó festegetés helyett inkább kezdjen valóban hiánypótló és valóban életmentő célzott felvilágosításba annak érdekében, hogy az esetlegesen szerfüggő és/vagy feldolgozatlan traumáktól szenvedő LMBTIQ+ embertársaink idejében és minden ideológiától mentesen tényleges segítséget kérjenek és kapjanak. Azt jó eséllyel még a Fradi ultrái is megsüvegelnék.