Másfél millióért kínálják Józsi főúr kávéházi autogramgyűjteményét

Az egykori józsefvárosi Baross kávéház főpincérének autogramgyűjteménye kerül kalapács alá hamarosan, Józsi főúr ugyanis minden híres vendégtől kézjegyet kért 1918 januárjától.

Különleges képeslap bukkant fel egy hazai árverésen. A képeslappapírra előhívott fotó 1 millió forint kikiáltási árról indul, mivel a fénykép hátoldalán József Attila autográf sorai szerepelnek.
A kép még 1923 júliusában (tehát lassan kereken száz éve) készült Makón, József Attiláról és testvéréről, József Etelkáról. A testvérpár Homonnai Nándor fényképész műtermébe látogatott el. A fotósról tudni lehet, hogy Makón, a Deák Ferenc utca 3. szám alatt volt a műterme. Sokan ismerték és kedvelték a városban, ám a fotó elkészülte után négy évvel, agyvelőgyulladásban elhunyt. De visszatérve a fénykép történetére. 1923 nyarát József Attila Makón töltötte a két évvel idősebb nővérével, Etával és egy kofánál laktak. József Attila labilis idegzete és vívódása a városban töltött időkben is tetten érhető volt, májusban például
A gimnáziumot még januárban félbehagyta, júniusban összevont vizsgát tett utólag. Mindebben elsősorban a makói gimnázium tanára, Tettamanti Béla támogatta, aki a fiatal költő mentora volt abban az időben. A képeslappapírra előhívott fotó hátoldalán József Attila autográf sorai szerepelnek: „Béla bátyámnak szeretettel”. A lapot 1923. november 23-án írta József Attila, és Budapesten adta postára Tettamanti Bélának címezve.
A fényképről sokáig nem lehetett tudni. A fotós, Homonnai Nándor hagyatékát aztán 1948-ban Hárshegyi János fényképész vásárolta meg, számtalan üvegnegatívval együtt. Azokat átnézve derült ki, hogy a műtermében járt 1923-ban József Attila és a nővére, Etelka. A több ismert: a költő 1937-ben Balatonszárszón lelte halálát egy tehervonat kerekei alatt.
és ő gondozta a tragikus sorsú költő hagyatékát. A költőt és testvérét ábrázoló fényképre, amelynek hátoldalán József Attila sorai szerepelnek, a Központi Antikvárium árverésén lehet licitálni. A kikiáltási ár 1 millió forint, ám a szakértők szerint könnyedén a duplája is lehet a végösszeg.
Nyitókép: József Attila és nővére, József Etelka az 1923-ban készült fényképen, fotó: Wikipedia
Kövesse a Facebookon!