Lassan véget ér a magyar uniós soros elnökség – ezek voltak a békemisszió legfontosabb állomásai
Igazi diplomáciai nagyüzem zajlott az elmúlt hónapokban, melynek célja a béke és a békés fejlődés megteremtése volt.
A katolikus egyházfő háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott.
Sikeres volt Ferenc pápa szerdán elvégzett sérvműtétje, a katolikus egyházfő éber és jól van – közölte Sergio Alfieri műtőorvos.Mint mondta, a pápa olyan jó hangulatban volt, hogy megkérdezte: „Mikor csináljuk a harmadik (műtétet)?”. Hangsúlyozta, hogy Ferenc pápának nincs más panasza, és öt-hét napon belül elhagyhatja a kórházat. Matteo Bruni szentszéki szóvivő elmondta, hogy Ferenc pápa köszönetet mondott mindazoknak, akik jókívánságokkal halmozták el és mielőbbi felépülését kívánták.
A Szentszék tájékoztatása szerint Ferenc pápa háromórás beavatkozáson esett át a római Gemelli klinikán egy bélfali sérv miatt, amelyet feltehetően egy 2021-ben elvégzett műtét okozhatott. „A műtétet elvégezték: szövődmények nélkül zajlott és három órán át tartott” – ismertette a Vatikán. Ez a 86 éves egyházfő harmadik kórházi tartózkodása, mióta 2013-ban pápává választották.A Vatikán szerint a pápa magánaudienciáit és nyilvánosság előtti megjelenéseit június 18-ig törölték.
(MTI)
Nyitókép: Andreas SOLARO / AFP