Egy videóban Szabó Gábor (alias Pumped Gabo) azt is elmesélte, hogyan lett templomba járó ember. Mint elmondta, egy forgatás után Budapest belvárosában sétáltak, amikor kellemes zenét hallott: „Elindultunk a zene irányába. Hallgattuk, aztán egyszer csak a templomoz vezetett az út.
Bementünk és nagyon jót éreztem, jó érzés volt ott lenni.
El is érzékenyültem” – mondta az influenszer, aki a videóban arra is kitért, örülne, ha a követői közül többen csatlakoznának hozzá és együtt mehetnének Isten házába.
Szabó Gábor, alias Pumped Gabo. Fotó: Facebook/Pumped Gabo
A komoly hangvételű felvételen azt is jelezte, ne miatta menjenek vele, mert nem közönségtalálkozót akar a templomban, s amúgy is, ne őt, hanem ahogy a Bibliába is benne van: Istent imádják.
„Azt szeretném, hogy ti is rátaláljatok Istenre! Ez a legfontosabb az ember életében!”
– mondta a felvételen. A videóval kapcsolatban a Mandiner megkereste Pumped Gabót, aki elmondta, boldog, hogy a felhívására több mint ötszázan jelentkeztek, ám ma este egyelőre még négy követője társaságában megy templomba: „Szeretném, ha ez a szám egyre csak növekedne, mert nincs jobb dolog, mint Istenhez vezetni az embereket. Én az életemben ugyanis már csak olyat szeretnék tenni, amely Isten szemében jó!” – összegzett a megtért influenszer a Mandinernek.
Nyitókép: Szabó Gábor, vagyis Pumped Gabo. Fotó: Instagram/Pumped Gabo
Tudta ön, hogy ma Magyarországon zászlót csak fideszes magszavazó lengethet? Nem? Pedig a közel egymillió polgár által követett influenszer is megmondta.
Megismétlődött az NHL tavalyi nagydöntője, és a kimenetele is ugyanaz lett: a Florida Panthers megvédte bajnoki címét, a szenvedő fél ismét az Edmonton Oilers és az 1993 óta hiába ácsingózó kanadai klubhoki.
p
0
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 51 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.