Elemzők a 48 percben: Karácsony kijelentéséhez hasonlók okozták a baloldal vesztét a legutóbbi választáson

2023. május 26. 08:22

A biztonsági szakértő szerint az Ukrajnának fegyvert szállító országok is nagyon kerülik azt, hogy kimondják, háborúban állnak Oroszországgal.

2023. május 26. 08:22
null

A 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás e heti adásában Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője, Nagy Attila Tibor politikai elemző és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet elemzési igazgatója tárgyalták meg a hét legfontosabb eseményeit csütörtök este Lánczi Tamás vendégeként. A hirado.hu tudósítása szerint a 48 perc e heti vendégei

A műsorban azt a kérdést szegezték a főpolgármesternek, hogy miért tartott közel öt évig a 3-as metró felújítása és miért nem lett beszerelve a kocsikba a klíma, ahogy korábban ígérte. Karácsony Gergely utóbbira azt a magyarázatot adta: mert az országgal, amely szállítaná a klímafelszereléseket, háborúban állunk.

„Nagyon vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel”

Ez nemcsak szerencsétlen, hanem veszélyes kijelentés is volt Horváth József szerint. A biztonságpolitikai szakértő egyértelművé tette, nagyon vigyázni kell az ilyen kijelentésekkel, hiszen nem véletlen, hogy az Ukrajnának fegyvert szállító országok is nagyon kerülik azt, hogy kimondják, háborúban állnak Oroszországgal. Horváth József úgy vélekedett, a sok tanácsadója közül valaki felvilágosíthatta volna Karácsony Gergelyt erről. Hozzátette, ez a hozzáállás azonban általánosan jellemző a baloldalra, ahogy az a kampány alatt többször ki is derült.    

Nagy Attila Tibor megjegyezte, a baloldal el is bukta a 2022-es országgyűlési választást. A politológus úgy fogalmazott, az ellenzék valóban ahhoz a nyugati véleményklímához tartozik, amely szerint Oroszországot meg kell állítani, akár Ukrajnának küldött fegyverekkel, és emiatt születhetett Karácsony Gergely kijelentése is. Boros Bánk Levente felvetette, az is lehet, hogy amit a főpolgármester mondott, csak egy elszólás volt, az ugyanis többször bebizonyosodott, hogy

Karácsony Gergely élő szituációkban nem képes jól szerepelni.

(MTI)

***

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2023. május 26. 20:51
Különben igazat mondott a szerencsétlen, jogilag nem. de a valóságban háborút visel az USA és csicskásai Oroszország ellen.
KBA98
2023. május 26. 20:12
csak vesszenek minél előbb!
zorroro
2023. május 26. 15:21
Hol is van háborús vészhelyzet meg kríziskormányzás kihirdetve az orosz-ukrán konfliktus miatt? Kösz.
Krupp Skya
2023. május 26. 10:57
Karácsonyt valószínűleg Orbán Viktor fizeti. Karácsony ingyen nem lehet ennyire hülye. :DD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!