Világhírű közgazdász: Orbán az egyetlen európai vezető, aki reálisan látja az ukrajnai helyzetet

2023. május 18. 08:37

A Columbia Egyetem professzora szerint a magyar kormányfő megértette, hogy ez egy szükségtelen háború, amelyet a NATO bővítése idézett elő.

2023. május 18. 08:37
null

Jeffrey Sachs amerikai közgazdász szerint Orbán Viktor az egyetlen európai vezető, aki reálisan látja az ukrajnai helyzetet; a Columbia Egyetem professzora az ukrajnai béke lehetőségeiről nyilatkozott a Magyar Nemzet csütörtöki számában megjelent interjúban. A világhírű közgazdász úgy vélekedett: a magyar miniszterelnök érti, hogy ez egy értelmetlen és szükségtelen háború, amelyet a NATO bővítése idézett elő, és ameddig tart, addig tragédiát és zsákutcát jelent Ukrajna számára.

A többi európai vezetőtől eltérően azt is felismeri, hogy Oroszország nem fogadja el a vereséget a csatatéren anélkül, hogy ne eszkalálódna a konfliktus egy nukleáris háborúvá

– mondta a lapnak.    

A professzor álláspontja szerint a hosszú távú béke eléréséhez Ukrajnában először is az Egyesült Államoknak világossá kell tennie, hogy a NATO nem fog Ukrajnával és Grúziával bővülni, Ukrajnának pedig ki kell nyilvánítania semlegességét. Hozzátette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának és más államoknak – beleértve Németországot, Törökországot, Brazíliát és talán Magyarországot is – együtt kellene vállalnia a felelősséget és a garanciát a békeszerződés betartásáért.    

Emellett a NATO-tagállamoknak szigorúan korlátozniuk kell Ukrajna újrafegyverzését, továbbá Kijevnek egyértelmű ütemtervet kell kapnia az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz, mint semleges állam – akárcsak Ausztria. Végül az Oroszországra kivetett szankciókat vissza kell vonni és

vissza kell állítani az Európai Unió és Oroszország közötti kereskedelmet

– fejtette ki Jeffrey Sachs a Magyar Nemzetnek.    

Arra is kitért, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketerve véleménye szerint nem valódi béketerv, az tulajdonképpen Oroszország legyőzésének a terve. Hozzáfűzte, hogy Ukrajna messze a legnagyobb vesztese az eddigi tárgyalások kudarcának, éppen ezért az ukrán vezetőknek kellene legelsőként keresni a tárgyalásos békemegállapodás lehetőségét annak érdekében, hogy véget vessenek az öldöklésnek és pusztításnak.

(MTI)

Nyitókép: Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem professzora beszél a Bloomberg televíziónak adott interjúban New Yorkban, 2019. október 1-jén (Fotó: Victor J. Blue/ Bloomberg via Getty Images)

Összesen 275 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zara
2023. május 18. 22:12
ezt mindenki tudha akit nem azért fizetnek vagy zsarolnak h ne tudja....
nemmondom
2023. május 18. 16:19
Rosszul fejezi ki magát a professzor, Orbán nem abban az egyedüli, hogy reálisan látja az ukrán helyzetet, hanem abban, hogy el is mondja.
Tárkány Álmos
2023. május 18. 16:00
Változik a világ. Pár éve még az ilyen marxistákat eltüntette a CIA.
Saksafar
2023. május 18. 15:37
Érdekes, Henry Kissinger épp az ellenkezőjét állítja. De én a közgazdásszal értek egyet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!