„Bár a monoton ismételgetés hatására lassan belerögzül a magyar lakosság tudatába, hogy a szankciók miatt van (ekkora) infláció, az az ellentmondás még keveseknek tűnt fel, hogy bölcs kormányunk eddig egyetlen olyan Oroszország elleni intézkedésre sem tudott rámutatni, amely konkrétan növelné a magyar inflációt. Ellenpélda viszont jócskán akad: az olaj, mármint az Ural típusú, kifejezetten árelőnyt kapott a szankciók miatt (hogy nekünk régiós rekordáron adják, arra csak a klasszikustól vett idézettel lehet reagálni: kinek mit intézett a kormánya), a vezetékes orosz gázt pedig, amelyre semmilyen szankció nem vonatkozik, egész Európában mi kapjuk a legdrágábban. Talán az orosz acélt meg az orosz cementet lehetne mondani, de hát van nekünk saját acélgyárunk – mostanában aktív kormányzati segítséggel mintha éppen a halálba segítenék –, meg vannak cementgyáraink is, bár a NER dögkeselyűrészlege már elkezdett körözni felettük.
Egyszóval, amikor majd legközelebb a magyarokat tönkretevő brüsszeli szankciókról hallunk, tegyük fel a kérdést legalább magunkban, hogy konkrétan melyikre gondolhatott a költő. Jó lenne hinni, hogy a kormányalakítás óta eltelt egy év nem csupán Orbán Viktor füllentéseiről és melléfogásairól szólt – de ha mérleget készítünk, nem nagyon szólt másról. Amit egy ellenzéki győzelem esetére beígért – elszabadul az infláció, rosszul járnak a nyugdíjasok, búcsút inthetünk a rezsicsökkentésnek, bezuhan a gazdaság stb. –, az pontról pontra megvalósult.
Rendben, a fiainkat még nem vitte háborúba, de már ezerrel verbuválja őket (»És te készen állsz?« Mire vajon? A békére?), elfeledkezve arról, hogy ha nekünk, akiket nem támadott meg senki, jogunk van külföldi közreműködéssel erős hadsereget építenünk, akkor hogyan vitathatja el ugyanezt a jogot a támadás alatt álló, részben megszállt Ukrajnától. Közben a külpolitikánk és a szövetségi kapcsolatrendszerünk romokban, az infláció és a hiány az egekben, a gazdaság valahol a pinceszinten, az uniós pénzek meg az ablakban.”
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán