„A Tiszás szeretet eljött Orbán Viktor édesanyjáért is” – hamar megjelentek a miniszterelnök halálát kívánó kommentek

Az Orbán Győzőnével készült interjú jól láthatóan alaposan felborzolta a kedélyeket az ellenzéki szavazók között.

A német EP-képviselő a 444-nek adott interjút.

Daniel Freund német EP-képviselő interjút adott magyarországi látogatásáról a 444-nek. A politikus állítása szerint
Freund szerint 2010 előtt is volt Magyarországon korrupció, ám az a második Orbán-kormány megválasztása után tovább romlott a helyzet, szavai szerint „a közpénzek elcsatornázása egyre szisztematikusabbá és szervezettebbé vált”.
Úgy véli, hogy a magyar miniszterelnök jelenleg Európa legkorruptabb politikusa, indoklása alapján
Magát egy korrupció ellen küzdő politikusnak titulálta, Freund úgy folytatta, hogy a mai magyar kormány természetes ellenfél, ennyi az ő személyes ambíciója.
Az elmúlt négy év alatt most vagyok itt nyolcadik alkalommal, és azt kell mondjam, a helyzet egyre rosszabb”
– jelezte.
Az interjú egy későbbi pontjában megjegyezte, ha ezt „szó nélkül tűrjük az unión belül, mindenki el fogja veszíteni a bizodalmát az intézményekben és azok vezetőiben”. Daniel Freund elmondta, „Orbán Viktor korrupt kormánya ellopja az általam adóként befizetett eurókat – ahelyett, hogy klímaküzdelemre, a kontinens energia- vagy katonai biztonságára, gazdaságélénkítésre fordítaná?”
Nyitókép: Facebook