„Szerencsére már elmúltak azok az idők, amikor az egyház diktálta a törvényeket” – beszólt a pápának a belga miniszterelnök
Alexander De Croo azon háborodott fel, hogy a szentatya bérgyilkosoknak nevezte az abortuszt végrehajtó orvosokat.
„Mi mindannyian a bűnelkövető kollégánknak nem cinkosai, hanem áldozatai vagyunk” – írja a ferences szerzetes a Dévai Szent Ferenc Alapítvány Facebook-oldalán.
Böjte Csaba bejegyzését azzal indította, álmában se gondolta, hogy valaha ilyen vihar fogja érni az alapítványt. Az ügy előzménye, hogy jogerősen, gyermekek szexuális bántalmazásáért 28 év letöltendőt kapott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány volt nevelője. Ezzel kapcsolatban a szervezet vezetője megjegyezte: „az ítélet megvolt, a törvényszék a magányos bűnelkövetőt elítélte, mi végig együttműködtünk a hatósággal, amely se engem, se egyetlen munkatársunkat nem vádolt meg! Tudtommal a szegény gyerekek se vádoltak Szabolcson kívül senki mást! Nekünk sem az ítélkezés, hanem az imádság a dolgunk!”
Úgy folytatta, hogy a román ügyészségnek és bíróságnak köszönet jár, mert a munkájukat profin elvégezték, „a beteg részt kivették, mint egy daganatot”, de nem roncsolták az egészséges szöveteket, a gyerekeknek otthont adó intézményt.
– jegyezte meg Böjte Csaba, aki szerint „ők nincsenek tudatában, hogy mi mindannyian a bűnelkövető kollégánknak nem cinkosai, hanem áldozatai vagyunk! Ez az ember a mi gyerekeinket bántotta és ezáltal minket is bántott, akik az erdélyi magyar gyermekvédelemnek a munkáját felvállaltuk!”
– szögezte le a szerzetes, aki szerint nincs ok a pánikra, aki meg van győződve, hogy a házakban becsületes munka folyt és folyik.
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner