„Boldog Felnőttek, akik Szeretnek Minket Napot, drága kettes számú szülőm!” – valahogy így hangzana tehát a kisiskolásoktól elvárt korszerű, hiperinkluzív köszöntés, amely anyák napján csak az anyákat rekeszti ki, de sebaj, ők már nem „alapértelmezettek” egy igazán modern családban. (Arra sajnos egyik híradás se tér ki, hogy ezekben az esetekben mivel helyettesítik a petesejtet.)
Számos amerikai nagyvállalat – köztük különös módon az Ancestry nevű családfakutató cég – az érzékenységekre tekintettel áprilisban levélben fordult törzsvásárlóihoz, figyelmeztetve őket, hogy hamarosan érkezik az anyák napi akciójuk, de ha a kedves vásárló rosszul érzi magát az „anyák napja” szóösszetétel láttán, kérheti, hogy ne küldjenek neki idén anyák napi hirdetést anyák napja környékén.
Sejtem, hogy a logika egy fehér felsőbbrendűségbe oltott, toxikusan maszkulin tudomány,
de mégse világos, mitől lesz jobb egy labilis nőnek, ha egy vastag betűs anyák napi levélben megkérik, szóljon, ha három hét múlva nem akar anyák napi levelet kapni. Nem lenne jobb neki, ha nem stresszelnék már áprilisban a témával?
Eleve elég erős tünete a társadalmak enerváltságának, hogy miközben egyre több a terapeuta, a coach és az önsegítő kézikönyv, egyre többen érzik szükségét annak, hogy egy monstre safe space-szé formálják a világot. Vivát sokszínűség, csak külön anyát és apát ne tartsunk számon, mert az elméletileg bánthatja a félárva óvodást, aki egyébként eleve naponta szembesül azzal, hogy másoknak van olyan szülője, amilyen neki sajnos nincs, és akin ezért a dolog tabusítása segít a legkevésbé. Legyen külön napja a leszbikus láthatóságnak és a biszexuális láthatóságnak, az anyaság fogalmát viszont inkább oldjuk fel valami zavaros masszában, nehogy egy leszbikus érzékenységét sértse. A Pride-hónap alatt viseld el, hogy a munkahelyeden szivárványos üzenetekkel bombáz a vezetőség,