Férje '56 mártírja volt, s hatvan éve ő a Vígszínház fodrásza: Irmi nénit köszöntötték

2023. április 18. 10:21

A Pál utcai fiúk színészei köszöntötték születésnapján Földes Gábornét, Irmi nénit, a Vígszínház legendás fodrászát. Az ünnepségről videó is készült.

2023. április 18. 10:21
null
Sal Endre
Sal Endre

Még a hatvanas évek elején lett a Vígszínház fodrásza Földes Gáborné, Irmi néni, akit a híres rendező és direktor, Várkonyi Zoltán szerződtetett. A hosszú évtizedek alatt számtalan színésznagysággal dolgozott együtt,

így Páger Antal, Bilicsi Tivadar, Básti Lajos vagy éppen Ruttkai Éva fodrásza is volt.

„Ruttkai Évának gyönyörű, dús, hosszú haja volt, és olyan erős mint a drót” – mondta korábban a a színház örökös fodrásza. Azt is hozzátette: Básti Lajos akkurátus emberként elvárta, hogy minden előadás előtt pontban fél hétkor érkezzen az öltözőjébe Irmi, Bilicsi pedig kifejezetten szerette a parókát vagy éppen az álszakállt.

A most 92 éves fodrász alázatára jellemző, hogy a színházi próbákra is eljárt, hogy megfigyelje a karaktereket, a jelmezeket, a díszletet, és nem egy előadásban ő is színpadra állt korábban. Az ő élete sem volt mentes tragédiáktól. A férje, Földes Gábor színész és rendező az 1956-os forradalom utáni megtorlás áldozata lett. A Győrben dolgozó művész kiállt a szabadságharc eszméje mellett, amelynek hangot is adott. 1957 májusában tartóztatták le és 1958 januárjában, csupán 35 évesen kivégezték.

Földes Gáborné sokáig azt sem tudhatta, hogy hová temették el a férjét, s magára maradt a 12 éves közös gyermekükkel. A szovjet megtorlás miatt csak hét esztendőt tölthettek együtt. A sosem gyógyuló sebekre a fia és a Vígszínház volt a gyógyír, ahol ma is dolgozik, de azért már kevesebbet, mint korábban.

– jellemezte korábban a Vígszínház az örökös fodrászát, aki immár 92 évesen sem gondolkozik a visszavonuláson. 

 

 

Nyitókép: Facebook/Vígszínház/Fortepan/Bojár Sándor

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lajoss
2023. április 18. 16:06
..és még az Encit is túlélte..Isten éltesse!! :)
HunCsz
2023. április 18. 12:39
De karakán idős hölgy Isten adjon neki jó egészséget és derűt továbbra is neki
tevevanegypupu
2023. április 18. 11:19
Isten éltesse egészségben, nyugalomban.
ittésmost
2023. április 18. 11:07
Isten éltesse Irmi nénit!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!