Egyéves lett az Erdélyben korábban működő Transindex utódja, a Transtelex, ám ahogy írják, ezen alkalomból csak szerényen ünnepelnek, inkább a számvetésre koncentrálnak.
„2022 tavaszán azzal vágtunk bele ebbe a felemelő történetbe, hogy nem hagyjuk elveszni az erdélyi közbeszéd legfontosabb fórumát és megteremtjük a feltételeit annak,
hogy Erdély független szerkesztősége, amely évtizedekig a Telex újságírói szerepfelfogása szerint végezte a dolgát, folytathassa munkáját, és ne váljon pártpolitikai döntések áldozatává.
Azt tűztük ki célul, hogy közösen létrehozunk egy korszerű, tartalmas, dinamikus, de ami ennél is fontosabb: korrekt, kritikus és kíváncsi újságot. Mert leginkább ebből szenvedett hiányt Erdély. Ez a független lap lett a Transtelex. Támogatói kampányt hirdettünk, pénzt, paripát, fegyvert, és magunkat ajánlottuk fel a folytatáshoz” – írja Pusztay András, a portál ügyvezetője.
Hozzáteszi: mostanra a Transtelex Erdély legolvasottabb lapjává vált, ám egy profi újság működtetése nem olcsó dolog.