Az elit erkölcsi bűnei bizony visszaütnek – közeleg a politikai földrengés

Románia politikai élete ismét forrong. Az események azonban jóval túlmutatnak az ottani történéseken. Kovács András írása.

A Transzindex metamorfózisa beteljesedett.

A Telex bejelentette, hogy elindult a Transtelex. Mint ismeretes, még februárban mondott fel a Transindex teljes szerkesztősége, huszonhárom évnyi működés után. Másnap azonnal meg is jelent Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője és bejelentette, hogy
Lesz másik!”. Nos, lett másik.
A Telex főszerkesztője saját írásában jelentette be az eseményt. Az ellenzéki portál vizuális megjelenési formáját felhasználva ma elindult a transtelex.ro oldal.

Nyitókép: Facebook