„A kormány Budapest-ellenes politikájára a Budapest-pártiság a válasz, ez pedig független attól, ki melyik párttal szimpatizál, elég, ha a várossal teszi. Hatalmas különbség van aközött, hogy háborúba visszük a budapestieket, vagy háborúba megyünk értük” – jelentette ki.
Hozzátette, az önkormányzati választásokig folyamatosan a fizetőképesség határán fog billegni a város. Ezt a problémát szerinte csak súlyos társadalmi veszteségek árán lehetne megoldani, amit a budapestieknek kéne megfizetniük.
„Nekem viszont az a dolgom, hogy megóvjam őket a kormányzati sarcok hatásaitól. Budapest nélkül Magyarország szegény és fejletlen ország. Itt termelődik meg a GDP 38 százaléka. De ennél többről van szó. Budapest az ország szíve, ha ez leáll, akkor a tönkretételét kiötlő agy is elpusztul” – tette hozzá.
Bevallotta, hogy 2024-ig nem számít semmilyen javulásra, ennek ellenére biztos benne, hogy az önkormányzati választásokat a korábbinál is nagyobb arányban fogják megnyerni.
„Egy magabiztos győzelem után sem leszünk barátok a kormánnyal, de túl kell végre lépni ezen a szánalmas játszmázáson, hogy a fontosabb dolgokkal, mint például Budapest versenyképességének javításával, hogy a lakhatási válság kezelésével vagy éppen a klíma adaptációval foglalkozhassunk” – fogalmazott Karácsony.