Megszorításokról kérdez Karácsony

2023. április 21. 13:15

A Mandinernek megszólaló szakértő szerint ez egy jó ügy lehet a főpolgármesternek, hogy megsarcolja a budapestieket.

2023. április 21. 13:15
null
Bokor Gábor
Bokor Gábor

Karácsony Gergely a napokban jelentette be, hogy a főváros vezetése a jövőben nem fizeti meg a rá kirótt szolidaritási adó teljes összegét. A főpolgármester bejegyzésében kiemelte, ezt csakis Budapestért csinálja. A városvezető interjút adott a témával kapcsolatban a Telexnek, ahol arról számolt be,

online lakógyűlésre hívja a budapestieket.

A politikus szavai szerint a fővárosiaknak azt kell eldönteniük, hogy a túléléshez Budapest a tömegközlekedést állítsa le vagy ne fizessék be a szolidaritási adót. 

„Politikai blöff”

Deák Dániel politológus, a XXI. Század Intézet vezető elemzője a Mandiner megkeresésére elmondta, önmagában az, hogy Karácsony Gergely fizetett hirdetésben közli, hogy nincsen pénze, már megmosolyogtató. A szakértő szerint 

egy politikai hecckampányról van szó.

Deák Dániel felidézte Gyurcsány Ferenc három héttel ezelőtti szavait, melyben a DK első embere azt mondta, elvárja Karácsonytól, hogy harcias legyen és egyfajta politikai csatatérré tegye Budapestet. A politológus kiemelte, Karácsony Gergely most ennek a politikai elvárásnak felel meg. 

Úgy folytatta, hogy a főváros adóbevételei jelentősen nőttek, csak az idei évben 76 milliárddal több pénzt vár a főváros az iparűzési adóból, emellett pedig a kormány megfelezte az önkormányzatok rezsiköltségét. 

– mondta lapunknak Deák Dániel, aki szerint a szolidaritási adóbefizetést nem is tudja visszatartani a főváros, ugyanis „ez az összeg meg sem jelenik a számláján, hiszen az államkincstár el sem utalja ezt a pénzt”.

A politológus szerint ez nem más, mint egy politikai kommunikációs húzás, egy politikai blöff. Véleménye szerint

ez egy jó ügy lehet arra Karácsony Gergelynek, hogy megsarcolja a budapestieket.

Deák Dániel kiemelte, bár a főpolgármester belengette a közszolgáltatások leállítását, azzal fenyegetőzik, hogy leállítja a villamost, ritkíti a közlekedési járatokat, de ezekkel a lépésekkel saját maga alatt vágná a fát. 

– zárta.

Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner

Összesen 62 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szárma
2023. április 23. 18:50
Harácsolgeri vedd a kalapod...
Janika50
2023. április 22. 05:45
A főváros? Kommunista retró. Ezt tudják, (merik, teszik), csak erre alkalmassak. Mint az ország a 70-es 80-as 90-es években. Mindent felélünk, -első sorban ők, marxisták, lenin fiuk, mao megszállottak, Che Gevara klónok- aztán hitelt vesznek fel, amit ugyan úgy felélnek és mi majd vissza fizetünk. Mert a hitelezőknek vastagon fog a ceruzája. Ide adnak bizonyos összeget, nagyrészét másnap vissza viszik. Ami itt marad kell efffftáááársaknak a luxus élethez. Amit eredetileg ide küldtek, adtak, minimum megduplázzák, ez lesz a tartozásunk. Ezt kell vissza fizetnünk. Nem nekik, nekünk. Minimum kétszer. Többekközt ezért nem jön a pénz Bruxellesből. Várják a bolsi hatalom átvételt.
gyaloggos
2023. április 21. 16:22
SUMMA summarum: MAGYARORSZÁG polgárainak ADÓJÁBÓL tart ott BUDAPEST, ahol tart, és a MAGAS BEVÉTELEKHEZ a feltételeket , infrastruktúra, stb... MAGYARORSZÁG költségvetéséből finanszírozták, illetve az EU-s támogatásokat, melyeket BUDAPEST kapott, központi döntés eredményei voltak! BUDAPEST MAGYARORSZÁG fővárosa, és NEM egy városállam, ahogyan azt KARÁCSONYÉK láttatni szeretnék! IGAZ, csak az ARATÁSRA tartanak igényt, a VETÉST MAGYARORSZÁG polgárainak, kormányának, törvényhozásának feladataként tekintik!
patópál
2023. április 21. 14:50
"A politikus szavai szerint a fővárosiaknak azt kell eldönteniük, hogy a túléléshez Budapest a tömegközlekedést állítsa le vagy ne fizessék be a szolidaritási adót." Olyan opció nincs, hogy rúgják ki Karácsony tanácsadóit? Nem igazán érik meg a pénzüket, ha csődbe vitték a várost.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!