Kérdés, hogy az idősebb és ellenzéki beállítottságú budapesti réteg ki mellé állna egy ilyen párharc esetén.
A felmérést április 11-e és 13-a között készítette a Medián és a 21 Kutatóközpont 1000 fős reprezentatív fővárosi minta telefonos megkérdezésével. A minta reprezentatív a szavazókorú budapesti lakosság nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételére.
Ismert: a Medián Karácsony politikai pályafutása előtti munkahelye is volt, és pont a Hann Endre vezette intézet számai ütötték el Karácsonyt másfél éve a miniszterelnök-jelöltségtől. Ennek ellenére a jó kapcsolat megmaradhatott, hiszen Karácsony hamar kirakta az eredményeket, amiket büszkén posztolt is.
A furcsaság tisztázása végett levélben kerestük a Mediánt, a HVG-t, a főpolgármestert, illetve a fővárosi sajtóosztályt. Reagáltak. Ezt lentebb olvashatják.
A kutatócégnél – amely magáról azt állítja: „az ország első számú, tisztán hazai tulajdonban lévő, független piac- és közvélemény-kutató cége” – afelől érdeklődtünk, szerződésben állnak-e a fővárossal, annak bármely intézményével (Fővárosi Önkormányzat, Főpolgármesteri Hivatal), netalántán a főpolgármester pártjával, a Párbeszéddel?