Bődületes pénzeket költhetett az egyesült baloldal buszoztatásra a tavalyi kampányfinisben

2023. április 04. 08:45

A tavaly március 15-i rendezvény tömegének biztosítására közel százmilliót költhetett a baloldal, a felvételek tanulsága szerint hiába, hiszen még így sem volt jelentős a sokaság.

2023. április 04. 08:45
null
Kacsoh Dániel

A DatAdat Professional Kft. összesen több mint 50 millió forintot, míg a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) mintegy 40 milliót költött buszos utaztatásra, illetve személyszállításra tavaly márciusban – értesült lapunk az egyesült ellenzék kampányfinanszírozását vizsgáló hatósági eljárásra rálátó forrásból. Úgy tudjuk, a baloldalhoz köthető, az amerikai kampányfinanszírozási ügyben is érintett DatAdat az ellenzéki összefogás március 15-i, Donald Tusk közreműködésével megtartott kampányrendezvényével összefüggésben bízhatott meg egy személyszállítással foglalkozó vállalkozást autóbuszos szolgáltatással.

Ugyanezzel a céggel márciusban – információink szerint – az MMM is szerződött, mégpedig a fenti összegben. Ezek nyomán az egyesült ellenzék többszáz, egyenként ötvenfős busznyi résztvevőt fuvarozhatott az eseményre, ami kétséges, tekintve hogy alig akad olyan cég, aminek ekkora kapacitása lenne.

Emlékezetes:

A DatAdat aktívan segítette a baloldali kampányt

Ismeretes, a DatAdat több országon átívelő cégcsoportot hozott létre. Arról korábban a 24.hu számolt be, hogy bécsi cégükben Bajnai Gordonék mellett többségi tulajdonrésszel bír a Higher Ground Labs Fund III LP. Utóbbi szervezet az amerikai Demokrata Párthoz köthető, és „azzal a kifejezett céllal hozták létre Donald Trump elnökké választása után, hogy a Szilícium-völgyből ihletett digitális tudástárral és technológiákkal felrázza a sokkolt Demokrata Pártot annak érdekében, hogy a demokrata értékrendű választók minél nagyobb számba menjenek el választani”.

A DatAdat érintett abban a botrányban is, melynek lényege, hogy a Karácsony Gergely főpolgármester volt főtanácsadója, Korányi Dávid által az Egyesült Államokban gründolt Action for Democracy (AD) nevű szervezet összesen mintegy hárommilliárd forintnyi dollárt biztosított a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomnak. Az összegből bőven jutott Bajnaiék cégének, aminek észt leányvállalata az Erősítő nevű balos propagandaoldal adatkezelőjeként is feltűnt.

A DatAdat bevallottan dolgozott az ellenzéki kampányban, besegített például a Partizánnak is.

A Bajnaihoz köthető DatAdathoz az AD-től közvetlenül is érkezett pénz (mintegy 148 millió forint), de az MMM-en keresztül is kapott a cég 1,4 milliárdot. A buszoztatást is megrendelő budapesti cégben korábban áttételesen Bajnainak is volt tulajdonrésze, jelenleg Ficsor Ádám volt szocialista titkosszolgálati miniszter és Szigetvári Viktor egykori MSZP-s kampányfőnök viszi a vállalkozást.

A tiltott külföldi kampányfinanszírozás gyanúját felvető machinációk miatt mind a NAV, mind az Állami Számvevőszék vizsgálatot indított,

és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai házkutatást is tartottak a cégcsoport székhelyén. A parlament nemzetbiztonsági bizottságának korábban a Nemzeti Információs Központ készített jelentést a pénzmozgásokról, melynek nyilvánosságát feloldották.

Kerestük az MMM-et, hogy többet megtudjunk a buszoztatás részleteiről, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük!

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Mandiner éves előfizetés, féléves áráért!

Kapcsolódó cikkek

 
 
 
 

Ezek is érdekelhetik