Európa a kereszténység előtti korban van

„Anyaszentegyházról, egy és oszthatatlan katolikus egyházról beszélünk, mégis ellentétes előjelű folyamatok zajlanak a kléruson belül, egyszerre van jelen a liberalizmus és a tradicionalizmus. Nem ellentmondás ez?

Ellentmondásnak nem mondanám, de valóban nem egyszerű a helyzet. A jövő véleményem szerint a tradicionalista vonal – vallási és nemzeti szinten egyaránt. Viszont arra figyeljünk, hogy nem a felszínen lesz valakinek igaza. Nem az a tradicionális, aki azt mondja, hogy vissza mindent, ahogy régen volt, az új dolgokat pedig ki kell dobni. Az örök krisztusi értékeket kell hangsúlyozni. Visszanyúlni a szentségekhez, a szenthagyományhoz, a zsinatok egyöntetű döntéseihez.

És ha ezekből például a tridenti forma, vagyis a második vatikáni zsinat előtti szentmiserítus többet tartalmaz, akkor azt meg kell őrizni, párhuzamosan kell végezni az új rítussal. Hiszen ne feledjük, az új rítusban is megtörténik az átváltoztatás, tehát a szentáldozás ugyanúgy érvényes. A hívő részéről elsősorban a hogyan a lényeg: régi rítusban is lehet megszokásból, bűnös lélekkel áldozni, ahogy új rítusban is teljes átéléssel és tisztán, úgy, hogy közben azt mondjuk: »Jézusom, megmentettél engem, itt vagy, örökre ellentmondok a rossznak, a bűnnek, segíts!«

Persze nem minden mindegy, a határokat meg kell húzni. Azért is gondviselésszerű, hogy együtt kell élnie a két formának, mert az egyik a másikat ki fogja javítani. Istennek ezzel terve van. Ha a második vatikáni zsinaton nekiláttak volna a régi rítus megreformálásának, szerintem szétrúgták volna. Így viszont megmaradt a maga teljességében, és soha annyi mély és intelligens tanulmány nem jelent meg a liturgiáról, mint az azóta eltelt időben. Nagyjából most jutottunk el oda, hogy ha hozzányúlnának a régi rítushoz, akkor nem rúgnák szét.

Én hiszem, hogy igenis eljön az idő, amikor egy római kispapnak akkor is meg kell tanulnia a régit, ha sosem mondja, tudniillik az újhoz is másképp áll ezáltal. Nem bábozik és táncol, mint ahogyan egyre több helyen szokás. Ezek nem a templomba, nem a szentmisére való dolgok.

A mélységben van a megoldás azáltal, hogy imádkozunk és a dogmákat nem adjuk fel. A német egyház tükröt tart most elénk, amiben látjuk, milyenek vagyunk mi. Egyébként biztos vagyok benne, hogy az ottani katolicizmus meg fog tisztulni, de kétségtelen, hogy hatalmas baj van most Németországban. Hasonlóan nagy a káosz, mint a IV. században, a nagy krisztológiai zsinatok után Konstantinnápolyban, ahol tíz templomból kettő volt katolikus, a többiben a legkülönfélébb tévtanokat tanították.”

Nyitókép: MTI / Bruzák Noémi