Az Egyesült Államok képviselőházának korábbi elnöke Twitter-bejegyzésében azt írta, senki sem áll a törvények felett, és mindenkit megillet a tárgyalás joga, hogy bizonyítsa az ártatlanságát. Pelosi ezzel arra reagált, hogy egy hallgatási ügyben vádat emeltek Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen.
„Remélhetőleg a volt elnök tiszteletben fogja tartani azt a rendszert, amely megadja neki ezt a jogot” – írta Pelosi a Twitteren pénteken.
Pelosi mellett több más vezető demokrata politikus is reagált az ügyészség bejelentésére.
A Szenátusban többséget adó demokratákat vezető Chuck Schumer szenátor szerint Donald Trumpra ugyanazok a törvények vonatkoznak, mint minden amerikai állampolgárra.