Könyékig darázsfészekben Macron keze

Hatodik éve dédelgeti álmait Emmanuel Macron a nyugdíjkorhatár emelését is tartalmazó reformról, amely újraválasztási programjának egyik fontos ígérete volt. A hosszú történet pedig, úgy tűnik, végéhez közeledik, az elnök most dűlőre viszi az ügyet, és 62-ről 64-re emeli a nyugdíjkorhatárt, ha törik, ha szakad. Vagy valami ilyesmi.

Nem is akárhogy: a kisebbségbe szorult kabinet élén jobban támaszkodik az ideológiailag tőle távolabb álló jobboldalra, mint saját politikai térfelére, ahonnan folyamatosak a tiltakozások a szociálisnak nehezen nevezhető reform ellenében.

A kritikák elsősorban szociális természetűek. Mint a France24.fr összefoglalójából kiderül, a tiltakozó szakszervezetek szerint a reform

• éppen az alacsony jövedelmű kétkezi melósokat bünteti, akik fiatalabban kezdtek dolgozni, mint a tanultabb munkavállalók, így több évet kellene ledolgozniuk, mint utóbbiaknak.

Ugyanakkor a kormány azzal érvel, hogy

• a rendszer csak így tud fenntartható lenni további adósságok felhalmozása nélkül, és
• Európában már így is 65 év körül van a nyugdíjkorhatár.

Azonban a parlamentben még bőven adódhatnak gondok. A jobboldal fő ellenzéki ereje, a Republikánusok nagyrészt ugyan Macron reformja mellett vannak, ám többen bizonytalanok, és így hajszálon múlik a tervezet sikere. Noha a szenátus elfogadta a tervezetet, hátravan még az alsóház zárószavazása, amely korántsem tűnik sima ügynek. Macron saját pártjában, a Renaissance-ban is vannak még tétovázók.

Ugyanakkor Macron nincsen száz százalékig rájuk szorulva; ugyanis ha úgy látja, képtelen keresztülvinni a reformot az alsóházban, elrendelheti, hogy a miniszterelnök-asszony, Elisabeth Borne szavazás nélkül nyomja azt keresztül a házon, méghozzá az alkotmány vonatkozó 49.3-as pontja alapján. Ez megint csak veszélyes lehet, hiszen a kisebbségi Macron-kormány ellen ez esetben a képviselők 24 órán belül bizalmatlansági indítványokat nyújthatnak be, és akár rövid úton meg is buktathatják.

Ennek elkerülése esetén is azonban megvannak a kockázatok: elsősorban a közvélemény ítélheti el keményen érte Macront, amelynek szembe kellene néznie azzal, hogy a nép autoriternek, a népképviselet megkerülésének látja az említett cikely alkalmazását.

a tervezetet a fent részletezett okokra hivatkozva.

Mert hát a tervezet nem igazán népszerű, úgy általában a társadalom nagyobb része ellene van, a közvélemény-kutatások szerint a franciák mintegy kétharmada ellenzi a nyugdíjreformot és támogatja a tiltakozó mozgalmat. Emlékezetes, március 7-én csaknem 1,3 millió ember vonult utcára tiltakozni, a sajtót pedig bejárták a Franciaországban korántsem szokatlan erőszakosabb jelenetekről készült képsorok.

Egyesek szerint éppen ezért a nyugdíjreform nem más, mint

ugyanakkor a baloldal is profitálhat belőle, ugyanez hasonlóképpen igaz lehet a szélsőbalos populista Jean-Luc Melenchonra, aki már tél végén magához ragadta a (narratívabeli) kezdeményezést a nyugdíjreform elleni tiltakozások kapcsán.

És valóban, a szűk pártpolitikán kívül is jócskán lehetnek kellemetlen következményei a reformnak Macronra: ráéghetnek például a rendkívül népes és széles körben kirobbant tüntetések, és nem csak az olyan félig viccnek szánt fricskák, mint a dél-franciaországi CFE-CGC szakszervezet dolgozóinak szerdai bejelentése, miszerint megszakítják az áramellátást a Földközi-tengeren fekvő elnöki szigeten, ahol az elnök nyári szabadságát tölti.

Ugyanis a folyamatos tiltakozások miatt, amelyeknek része a szállítási és az energetikai szektorban dolgozók sztrájkja mellett a köztisztasági vállalaté, csak a fővárosban 7600 tonna szemét gyűlt össze az utcákon, s bár a párizsi szocialista főpolgármester megérti a demonstrálókat, a belügy kész arra, hogy erőszakkal kényszerítse munkára a sztrájkolókat.

Ez pedig tovább eszkalálhatja a helyzetet, az utcára szólítva mindenkit az anarchistáktól a sárgamellényesekig, mígnem az amúgy is igen gyúlékony hangulat ismét lángba borítva Párizst.

Nyitókép: Samuel Boivin / NurPhoto / NurPhoto via AFP