Indul Hont András új médiavállalata
„Kulturális életünk bizonyára a fölkavaró és inspiráló, letaglózó és lélekemelő produktumok sorát vonultatja föl – csak én nem találkozom velük.” – írja a publicista.
A biztonságpolitikai szakértő egy hete lett rosszul élő adásban.
Kis-Benedek József március 22-én a MaiTéma élő adása közben lett rosszul, az ATV azonnal megszakította a műsort, a biztonságpolitikai szakértőhöz pedig rögtön mentőt hívtak. Kis-Benedek Józsefet a Honvédkórházba szállították, ahonnan hamar hazaengedték.
A szakértő később elmondta, az ominózus napon rendkívül túlhajszolta magát, amit nem kellett volna, emellett keveset ivott, így ezek együttese okozhatta az ájulást. A kórházban kivizsgálták, jó ellátást kapott, másnap kora délután pedig haza is engedték, mivel leletei rendben voltak. Az ájulását kimerültség és a kiszáradás okozta az orvosok szerint is.
Az ATV bejelentette, Kis-Benedek József péntek reggel, az ATV Start reggeli műsorában tér vissza a képernyőre.
Nyitókép: Képernyőmentés