Ez történt a stúdióban Kis-Benedek József ájulása után

2023. március 23. 12:43

A műsorvezető, Bodacz Balázs osztott meg részleteket.

2023. március 23. 12:43
null

Mint arról a Mandiner is beszámolt, az ATV élő adásában esett össze Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő. Kis-Benedeket jelenleg is a Honvédkórházban ápolják, már jobban van, ám egyelőre nem tudja, mi történhetett.

A szakértő Bodacz Balázs vendége volt, amikor az incidens történt, a Naphire.hu elérte a műsorvezetőt, aki arról beszélt: 

Kellett egy kis idő, amíg lemegy, éjjel 2 környékén tudtam elaludni.

Amikor ott van egy ember, egy vendég, akin látod, hogy azonnal összeesik, akkor nem érdekel a műsor. Kit érdekel a műsor? Majd csinálunk másikat. Az a fontos, hogy az ő testi épsége minél inkább biztosítható legyen” – magyarázta. Elmondása szerint Kis-Benedek Józsefnek volt még annyi ereje, hogy ne essen hirtelen össze és ne üsse meg magát, így sikerült hátulról elkapnia. Ezt követően a stúdió padlójára fektették le, és azonnal értesítették a mentőszolgálatot.

„Voltak kollegák, akik székpárnákat hoztak a feje alá, én egy olyan asztalt, aminek a magassága nagyjából megfelelő és arra felraktuk a lábait. A pulzusát megmértük, szapora volt, de gyenge. Arra következtettünk, alacsony a vérnyomása. A szívverése, légzése és pulzusa rendben volt, erre figyeltünk először. Kioldottam a nyakkendőjét, az ing- és nadrággombját, hogy ne legyen sehol elszorulva, egy-két perc múlva pedig szerencsére magához is tért” – mesélte a műsorvezető.

A műsorvezető elmondása szerint a biztonságpolitikai szakértő kommunikált, tudta, hol van, kik veszik körül, így az egészségügyi állapotával kapcsolatban is tettek fel kérdéseket, míg a mentőszolgálat a helyszínre ért. Bodacz szerint ekkor már szerinte mindannyian készen álltak arra is, ha kell, újra is élesztik a férfit. Szerencsére azonban erre nem volt szükség.

– tette hozzá.

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2023. március 23. 21:24
"Az a fontos, hogy az ő testi épsége minél inkább biztosítható legyen” A süteménynél is a tepsi épsége a lényeg
Csubszi
2023. március 23. 19:58
Nincs szék az ATV-ben? Nem csoda, ha összecsuklik egy 74 éves ember!
DFK
2023. március 23. 17:48
Nem túl szép, hogy a fél sajtó ezen csámcsog, vissza lehet nézni a jelenetet. Szia Uram, haláltusa élőben érdekel? Mert az lesz a következő...
Reszelő Aladár
2023. március 23. 16:46
Szép munka az életmentés, jobbulást és sok jó elemzést kívánuk még!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!