Míg a második világháború után majd fél évszázadig kétpólusú világrend létezett, a Szovjetunió felbomlását követő másfél-két évtizedben pedig egypólusú, amerikai hegemóniára épülő világrend, az utóbbi években egyre markánsabban több központúvá válik a világ, aminek fő oka, hogy a gazdasági, politikai hatalom súlypontja kelet felé tolódik. Egyre több gondolkodó véli úgy – a földrajzi hálózatok, a geopolitikai és geoökonómiai folyamatok és összefüggések alapján –, hogy a XXI. század Eurázsia évszázada lesz.
Az amerikai–szovjet hidegháborút az elmúlt évtizedben felváltotta az amerikai–kínai gazdasági háború. Az Egyesült Államok fő riválisa, gazdasági, politikai, kulturális kihívója már a kelet-ázsiai óriás, a Föld legnépesebb országa (bár már az idén megelőzheti India), egyben a világ második legnagyobb gazdasága, mely gyorsan közeledik az Egyesült Államok szintjéhez.
Ha az elbizakodott, korlátolt, vezetésre alkalmatlan nyugat-európai törpék óriások vállán állnának (mint a híres középkori aforizmában!), azaz birtokában volnának elődeik tudásának, kultúrájának, észjárásának – meg- és elvetett »józan paraszti eszének« –, látnák és felfognák, hogy glóbuszunk messze legnagyobb földrajzi egysége az eurázsiai kontinens, amelynek nagyobb része Ázsia, s kisebb, nyugati nyúlványa Európa. Például Oroszország területe négyszer akkora, mint az egész Európai Unióé (bár népessége csak egyharmada), Kína populációja pedig több mint háromszorosa az EU27-ének.”