Cher lehet a Kutyapárt legnagyobb aduja az önkormányzati választáson

2023. február 15. 21:00

Véresen komolyan veszik a jelöltjeik a felkészülést, viccelődésmentesen tágítják a fejüket, kapnak házi feladatot, sőt, vizsgázniuk is kell.

2023. február 15. 21:00
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

„Nem vicceli el” a Kutyapárt az önkormányzati választást, gőzerővel folyik a jelöltjeik felkészítése, hogy ha bejutnak valamelyik képviselő-testületbe, közgyűlésbe, értsék majd, mi a jó égről van ott szó egyáltalán. Tavaly ősszel kezdték a több fordulós felkészítést, 110-en már túl vannak az oktatás első felén. Mindenki nagyon lelkes, ami persze nem véletlen, hiszen a párt vezetői azzal lobbiztak náluk, hogy érdemes elindulniuk, mert ma Magyarországon az önkormányzati képviselői állás az egyik leglazább munkahely.

Erzsébetvárosban sikeresek voltak a nyáron

Ráadásul úgy kapsz fizetést - hivatalosan tiszteletdíjat - az adófizetők pénzéből, hogy semmit sem kell tudnod magáról az önkormányzati működésről, közbeszerzésekről, kötelező és önként vállalt feladatokról. Öt év alatt hozzád vágnak egy csomó pénzt egy munkáért, és nem baj, ha fogalmad sincs arról, hogy a gombnyomogatáson túl mi is lenne a dolgod. Van ugyan egy »vizsga« a képviselői eskü előtt, de ez valójában egy online űrlap végignyomkodását jelenti, és lehetetlen elrontani” – közölték velük.

Fotó: Terdik Roland/YouTube, képernyőfotó
Fotó: Terdik Roland/YouTube, képernyőfotó

Mindezt a Kutyapárt egyik alapítója, ötletgazdája, Terdik Roland kommunikációs vezető – mert már ilyen fontos tisztséget is létrehoztak a pártban – mondta el a Mandinernek, aki nagyon profi az önkormányzati témákban, hiszen a nyár elején egy sikeres kampányt letolt az erzsébetvárosi időközi önkormányzati választáson. A 13,25 százalékával csaknem feleannyi szavazatot kapott, mint az összellenzéki riválisa (28,28 százalék), az érdemeiből csupán az von le valamennyit, hogy

másfelől pedig a fideszes Ripka András húzta be a választókerületet 45,63 százalékkal.

Olyan komoly témákról tanulnak a kutyapárti képviselőjelöltek, mint a magyar önkormányzatiság rendszere, az önkormányzatok felépítése, működése, hatáskörei, kötelező és önként vállalt feladatai, a képviselők és a polgármesterek jogai és kötelességei, helyi építési szabályzat, hogyan néz ki egy költségvetés, azt miként kell értelmezni, hogyan működnek a közbeszerzések, mire kell figyelni, ha minimum aggályos a pályázati folyamat, valamint a közérdekű adatokkal kapcsolatos információk és így tovább.

Házi feladatot is kapnak a jelöltek, sőt, vizsgáznak is

S hogy kiktől élesedik az elméjük? Vannak a párttal csupán szimpatizáló szakértőik, de Terdik csak hosszas unszolás után volt hajlandó megnevezni egyiküket: Gegesy Ferenc – aki hosszú évekig volt Ferencváros polgármestere – kétórás fejtágítást tartott az önkormányzati költségvetésről.

Viszont oktatnak a jelenlegi képviselőik is, például Kovács Gergő pártelnök, aki a XII. kerületben városatya, továbbá Döme Zsuzsanna Suzi, a ferencvárosi alpolgármester és Juhász Veronika képviselő a II. kerületből. S ha hiszik az olvasóink, ha nem, itt tényleg kőkemény, viccelődésmentes munka folyik – bár

Kovács pártelnök azért néhány poénnal minden előadáson bepróbálkozik

–, a nebulók még házi feladatot is kapnak és vizsgázniuk is kell, bár az osztályzásoktól még nem kell tartaniuk; legalábbis egyelőre nem.

A kommunikációs vezető nem tudja, végül hány jelöltjük tud elindulni, de az biztos, hogy a fővárosi kerületek nagy részében és megyeszékhelyen, továbbá az a céljuk, hogy minél több kisebb városban, valamint a budapesti agglomeráció településein – például Budakeszin, Szentendrén – is legyen kutyapárti. Azt remélik, hogy ahol ringbe szállnak, ott legalább egy emberük bekerül a képviselő-testületbe, közgyűlésbe a kompenzációs listáról. A fővárosban tíz százalék fölé szeretnének kerülni, ha ez Terdiknek egyszer már sikerült, a többiek is lehetnek olyan jók, mint ő volt.

A legnagyobb adu

Hogy lesznek-e a már eddig tudottakon ismert arcok a csapatban, arra Terdik először szintén nem válaszolt – legyen meglepetés, közölte –, némi győzködés után azonban egyről mégis fellebbentette a fátylat. Előrehaladott és eredményesnek tűnő tárgyalásokat folytatnak az énekes Cherrel, s ha sikerül a honosításuk – de miért nem sikerülne?! –, akkor ő lesz a legnagyobb adujuk. 

De nem tart attól, hogy a „popzene istennője” 77 évesen már nem fogja bírni a hazai önkormányzatokra jellemző gyűrődést? – kérdeztük a kommunikációs vezetőtől, ám ő megnyugtatott bennünket, hogy remek formában van a sztárjelöltjük. Egyébként pedig azért esett épp rá a választásuk, mert a közvélemény-kutatási adatok szerint a fiataloknál nagyon jól állnak, az idősebbeket viszont épp Cher tudja majd levenni a lábukról.

Nyitókép: Cher amerikai énekesnő a zürichi Hallenstadion rendezvényközpontban ad koncertet 2019. október 9-én.MTI/EPA-KEYSTONE/Ennio Leanza

Összesen 56 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemessuri
2023. február 17. 07:39
Ez a KKP egy vicc. Kezelésre szorulnának mind
nebulo15
2023. február 16. 16:55
Cherben egy a jó, hogy stílusban is megfeleljen némi pénzért az évi aktuális féltucat plasztikai beavatkozásban akár kutyafejet is csináltat magának a párt kedvéért. (Egyéni igényem csak annyi lenne, hogy a egyre növekvő nagy seggéből is vetessen le....)
miksi
2023. február 16. 13:13
Ja. "Ingyen Cher", meg örök élet... Jó kamuk, egy ideig...
roughneck
2023. február 16. 08:52
Akkor most a Cher 77 evesen kiprobalhatja, milyen az, amikor 2 farok van benne egyszerre: egy elol, egy meg hatul.... :-)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!