Szemben a hungarofób filmes tagozattal és a fizetett balos ügynökmédiával – interjú Rákay Philippel

„A kreatív csapatommal hónapok óta dolgozunk a mohácsi csatát feldolgozó film tervén. Szente Vajk barátommal még a Most vagy soha! forgatása közben kitaláltunk egy erős történetet, s egészen hamar összeállt a fejünkben a story line is. Azóta elszántan kutatjuk a korszakot, ötletelünk, és már írjuk a forgatókönyvet Kis-Szabó Márkkal együtt” – mondja a Mandiner e heti lapszámában megjelenő interjúban Rákay Philip. A televíziós szakember, producer kifejtette:

„A Mohács-történetben is az izgat, hogy a húszesztendős II. Lajost és a hazáért tenni képes magyarokat végül hogyan forrasztja egységbe az ország rendkívül sérülékeny helyzete. Mátyás király ekkor már harminchat éve halott, a fekete sereg szerteszét, oda a harci kedv, a magyar urak egymással csatároznak, és bonyolult a nemzetközi környezet is.”

Természetesesen szóba a kritikák kereszttüzébe került Aranybulla-sorozat is. Rákay Philip hangsúlyozta, amit a balosok az utóbbi hetekben a mű kapcsán műveltek, azt „végtelenül gusztustalannak tartom, és elsősorban nem magam, hanem a háromszáz fős, kiváló szakemberekből álló filmes stáb miatt”.

A kritikák kapcsán kifejtette:

Ha nem szerepelt volna a nevem a stáblistán, nyilván másképp ítélkeztek volna. Talán az előző harminc év egyetlen mozgóképes alkotásáról sem írtak ennyi negatív véleményt, mintha egytől egyig kizárólag remekművek születtek volna ez idő alatt a magyar filmgyártásban, pedig messze nem ez a helyzet. Olyan indulattal és gyűlölettel írtak szegény Aranybulláról, mintha valami főbenjáró bűnt követett volna el a stáb, miközben csak egy ártatlan dokumentumfilm-sorozat készült, amelyről senki nem ígérte, hogy a Gladiátor magyar verziója lesz.”

Rákay egyenesen úgy fogalmaz:

„A hazánkat dollárért elárusító, hangadó balliberális értelmiségihorda azonnal tehetségtelenséget és mutyit kiált, bármihez kezdek is. Nyilván azért sem tapsolnak nekem önfeledten, mert a kampányban – a Megafon élére állva – lenyomtuk őket a közösségi média világában, a sajátjuknak hitt játszóterükön. Másodszor: nem bírják elviselni, hogy amióta Káel Csaba a filmügyi kormánybiztos, kitapintható a pozitív változás. Végre más tematikájú alkotások is készülhetnek, olyanok, amelyek nem ostorozni, hanem felemelni kívánják a magyarokat, ami szerintük persze bűn. Nem csodálom, hogy mindezt úgy élik meg, mintha kiszorultak volna a sajátnak hazudott s örökösnek képzelt hitbizományukból, amiről 1948 óta azt gondolták, csakis az övék lehet.” Hozzáteszi:

s emiatt örüljön, ha egyáltalán helye lehet a művelt Nyugat kultúrpalotáinak körgangján, valahol a folyosó végi budik mögött.”

A Most vagy soha! című, jövőre a mozikba kerülő Petőfi-filmről egyebek mellett elárulta: „Mindenre igyekeztünk már-már szőrszálhasogató pontossággal odafigyelni. Volt időnk és lehetőségünk arra, hogy a legkiválóbb filmes szakemberekkel dolgozzunk, s a legapróbb részletekig megalkossuk a díszleteket, a ruhákat, a kellékeket, Vasvári – Petőfitől kölcsönvett – tőrös botjától kezdve egészen addig, hogy pontosan hogyan nézett ki 1848-ban a Landerer-nyomda vagy épp az a lakás, amelyben Petőfi Szendrey Júliával lakott Jókai Mórral társbérletben.”

Az interjúban szó esik a Vajna-korszak értékeléséről, a Megafonról és a céges ügyekről is. Utóbbi, illetve a Mercedes-terepjárós felvételek kapcsán elhangzik:

amikor ilyesmivel hergelnek ellenem, azt üzenve: ha valaki tehetős, az nyilván csak lophatta, amije van. Még egyszer mondom: én soha egyetlenegy fotót nem publikáltam az autóimról vagy az életvitelünkről, mert van bennem empátia.”

Nyitókép: Mandiner/Földházi Árpád