A Hodász-sztori – Papnak lenni mégsem frankó?

Szilvay Gergely és Vágvölgyi Gergely írása a Mandiner hetilapban

„András atya a héten bejelentette Bíboros úrnak, hogy nem kíván a továbbiakban papi szolgálatot ellátni. Imádkozzunk érte és az egyházmegye híveiért, hogy ez ne rendítse meg hitünket” – a 444 szerint ez állt az Angyalföldi Szent Mihály-plébánia hírlevelében szűk két héttel ezelőtt, ám a mondat később kikerült belőle. Mindez egy nappal azután történt, hogy Hodász András a Szemlélek blogon a Pető Attila ügyében hozott elmarasztaló bírói ítélet kapcsán bejelentette, hogy „magam is érintett vagyok: kamaszkoromban több alkalommal szexuális visszaélést követtek el ellenem”. Bár a nagy bejelentés előtt mindössze egy nappal négyszemközt beszélgetett Erdő Péter bíborossal, esztergom–budapesti érsekkel, úgy tudjuk, akkor

aztán egy nappal később a nyilvánosság elé tárta.

Az egyházmegye a sajtó megkeresésére elmondta, hogy Hodász András az eset kapcsán semmiféle bejelentést nem tett a főegyházmegyének, így ott is a sajtóból értesültek a bejegyzéséről. Ez azért is különös, mert a plébános az ősz óta tartó betegszabadsága alatt is kapcsolatban állt a fő­egyházmegye munkatársaival.

Hodász András szeptember közepén jelezte, hogy egyéves betegszabadságra megy, amit engedélyezett neki a főpásztora. Nem lépett ki, a papságot még nem hagyta ott, csak a plébániai szolgálat alól kapott felmentést. Információink szerint lapzártánkig máig nem kérte még hivatalosan a laicizálására vonatkozó eljárás megindítását.

A Hodász-sztori egyes aspektusaira egyházi forrásokon keresztül próbáltunk fényt deríteni, és főleg arra voltunk kíváncsiak, miként szoktak egyévnyi szabadságot eltölteni a papok, akik egyenesbe kívánnak jönni.

Azonnal sztár

A fiatal pap már röviddel 2014-es felszentelése után berobbant a köztudatba: kiváló retorikai képességei, felkészültsége, megnyerő stílusa és közvetlensége hamar népszerűvé tette a hívek, majd az egyházat csak távolabbról szemlélők körében is. Képes volt megszólítani a fiatalokat, ami nagy szó az évtizedek óta híveket vesztő keresztény egyházak berkeiben, tette ezt ráadásul úgy, hogy még a legsikamlósabb témákban is fesztelenül és hitelesen mutatta be az egyházi tanítást. Hodász a 777 bloggereként vált igazán ismertté, később saját márkanév építésébe fogott. Papifrankó nevű YouTube-csatornáján részben a papi életbe kaphattunk betekintést, részben hitmagyarázó, hitvédelmi videók jelentek meg rajta, s egyszerre volt vagány és jó értelemben régimódi. Papként hangoztatott teológiai nézetei egyeztek az egyház tanításával, ezek kifejtéséhez talált izgalmas formát. Ha az egyház intézményrendszerének szerinte létező hibáit kritizálta is, teológiáját nem, sőt kifejezetten a konzervatív vonalhoz sorolták. Érdekes kanyar a történetben, hogy a szinte az első pillanatától a blog csapatát erősítő Hodász azért szakított a 777-tel, mert úgy ítélte meg, hogy túl közel került a politikához. Ennek hátterében az a tény állt, hogy kezdetben a 777 Közösség Egyesület volt a kiadója a kortárs keresztényüldözést feldolgozó S4C hírportálnak, amelynek költségvetését a szakállamtitkárság támogatta.

Akkori szerkesztőségéből többen emlékeznek rá, hogy

, ám neve rövidesen mégis a liberális, a Rómával szembehelyezkedő német szinódusi utat lelkesen támogató Szemlélek alkotógárdájában bukkant fel. E blog a 2022-es kampányban masszívan tolta a keresztény társadalmi tanítást csak „magánemberként” osztó Márki-Zay Péter szekerét, ám a jelek szerint ez a fajta közelség a politikához ekkorra már nem feltétlenül volt gond az atyának.

Az utolsó misék

Az időközben már visszhangos médiaszerepléseiről, egyes ellenzékiekkel szimpatizáló, a kormányt és az egyházi vezetést egyaránt bíráló véleménynyilvánításairól országosan ismertté vált pap tavaly ősszel Instagram-oldalán közölte: „Ma megtartottam utolsó miséimet. Erről most itt többet nem írnék, és titeket is kérlek, amennyiben lehet, ne írjatok, ne hívjatok, most elcsendesedésre és nyugalomra van szükségem.” Hozzátette, hogy visszavesz a médiázásból, és arra hívott fel: „Ha tehetitek, inkább imádkozzatok értem, az mindig jól jön.”

Veiszer Alinda műsorában azt is kijelentette: „A mostani elbizonytalanodásomban nemcsak az van benne, hogy jó-e, amit csinálok, hanem hogy van-e erőm ahhoz, amit csinálok. Hogy megéri-e, hogy heti háromszor járok terápiára, és naponta szedem a gyógyszereket.”

Portálunk érdeklődésére Hodász „elkanászodásának” egyik okát többen Gégény Istvánban, a Szemlélek főszerkesztőjében látják. Egyik forrásunk azt állítja, hogy Gégény már a teológia szakon is mindig kereste a feltűnés lehetőségét, amit aztán egy idő után „rosszul csatornázott be”. A Szemlélek kezdetben a Beer Miklós váci püspök által biztosított forrásokból (a „perselypénzből”) működött, később az LMP országgyűlési frakciója és más támogatók közelébe került. Az eredetileg inkább lelkiségi és egyházügyi portál fokozatosan egyre közéletibbé és ellenzékibb hangvételűvé vált, azt sugallva magáról, hogy ő képviseli az igazi keresztény szellemiséget és a párbeszédet, noha

Hodász András láthatóan nehezen viselte, hogy amikor belépett a politikai térbe, akkor nemcsak elismerést, de kritikát és személyes támadásokat is kapott. Márpedig a közéleti nyilvánosság így működik: nem pusztán elméleti diskurzus zajlik, hanem érzelmekkel, indulatokkal átfűtött harc is, amelyben gyakori az adok-kapok. Gyakorlott közéleti szereplők azt szokták javasolni, hogy aki ezt nem bírja, az ne lépjen ebbe a térbe. Nincs min csodálkozni, ha nagy nyilvánosság előtt megfogalmazott üzenetek hasonló fórumokon találnak visszhangra.

Sokan óva intették

Mindenesetre a plébános 2022 márciusában, azután, hogy személyesen találkozott püspökével, Erdő Péter bíborossal, saját elhatározásából bezárta a Papifrankót, a politizálástól és a közéleti műsorokban való megjelenéstől viszont nem állt el.

Betegszabadságának 2022. szeptemberi kezdete óta is rendszeresen feltűnik itt-ott, leginkább a közösségi médiában posztol, és időnként megjelenik egy-egy írása, például olyan, a keresztény értékekkel egyébként nem kimondottan szimpatizáló portálon is, mint a Telex. Úgy tűnik, a médiától való tartózkodása csak kismértékben valósul meg, ami érthető annak fényében, hogy saját bevallása szerint amikor belép egy stúdióba, már veszi, hogy hol van, és posztolja – ahogy ezt a Pesti Srácok műsorában megosztotta.

Úgy tudjuk, Hodász Andrást barátai és jóakarói is többször arra intették, jobb lenne, ha arra az egy évre, amit kért, abbahagyná a „celebeskedést”, és valóban visszavonulna, hogy a lényegi kérdésekkel foglalkozhasson. Egyik beszélgetőpartnerünk megjegyzi:

Egy hivatásgondozással is foglalkozó forrásunk pedig elmondja, hogy kánonjogilag nincs szabályozva a betegszabadság ügye, egyéves pihenőt lelkipásztori megfontolásból kaphat egy pap, ami itthon még ritka, de nem ismeretlen jelenség.

A papi hivatást a lelkiséggel foglalkozók – és az egyház maga – Istentől kapott dolognak vallják, Isten dicsőségére, az egyház és a hívek szolgálatára, ergo az nem pusztán magánügy. Ha valaki már felszentelt pap, késő a „hivatástisztázás”, ekkor már benne van a hivatásban. Egy pap úgy fogalmaz a Mandinernek, olyan ez, mintha valaki a házasságkötés után gondolkodna azon, hogy valóban neki való-e a házasság.

Van segítség?

Hodász esete ritka, de Dobogókőn a jezsuiták tartanak egy két-három hetes lelkigyakorlatot, a Kairosz kurzust, amelynek célja egyenesbe hozni a kiégett vagy túlterhelt, megfáradt papokat. Ez néhány napos mentális terápiával, lelki beszélgetéssel kezdődik, majd nyolcnapos Szent Ignác-i lelkigyakorlattal ér véget, ami az önismeret és a szembenézés lehetőségét nyújtja. A jezsuiták mellett más katolikus közösségek és műhelyek is kínálnak alkalmat a kiégéssel és elbizonytalanodással küzdő papoknak arra, hogy pihenjenek és hivatásukban megújuljanak.

Egy forrásunk megjegyzi, hogy tévedés mindent a pszichológiára bízni: bár szükséges lehet a terápia is, megfelelő spirituális elvonulás és gyakorlatok nélkül önmagában nem sokat ér. Ráadásul nem mindegy, hogy a terapeuta milyen antropológiával dolgozik, azaz milyen emberképre építi munkáját, egy keresztény ember világlátásához az a terapeuta és az a pszichológiai megközelítésmód illik, amely elismeri a transzcendens létét, és teremtettségében szemléli az embert. Megtudjuk, hogy van olyan püspök, aki egy hasonló helyzetben lévő papjának mindent megadott, fizette a pszichológusát, lelkigyakorlatokra küldte, az illető végül mégis kilépett.

Mindegyik egyházi forrásunk hangsúlyozza, hogy csak akkor tudnak segíteni, ha az akarás, a hivatás még alapvetően megvan. Ha valaki lélekben már feladta, akkor a tapasztalat szerint nem lehet visszatartani. Akárcsak a párterápiában: van, hogy az egyik fél a másik kedvéért még elmegy rá, de már csak azért, hogy elmondhassa, mindent megpróbált, valójában lélekben már kifelé néz. Abban minden forrásunk egyetért, hogy akár pár hétre, akár egy évre, akár szervezett, akár egyéni keretek közt megy egy pap szabadságra, hogy egyenesbe jöjjön, ennek lényegi eleme a visszavonultság – beleértve természetesen a (közösségi) médiától való távolságot is.

Veszélyes frontvonal

Többekkel beszélgetve az is kiderül, hogy a katolikus egyház útkeresésben van: papjai leterheltek, és gyakran szervezettebb lelki-mentális segítségre lenne szükségük. Sokan azt sem tudják jól kezelni, ha akarva vagy még inkább akaratlanul a média érdeklődik irántuk. Van, aki arról számol be, hogy a média vagy épp elöljárói szívesen a frontvonalba tolták volna, és ehhez meg is van a tehetsége, de a lelki békéje megőrzése érdekében inkább megmaradt a nyugalmasabb élet mellett. A papoknak mindenesetre valamiképp meg kellene tanulniuk bánni a médianyilvánossággal – és a médiaszándékok felismerésével. Ha ugyanis egy pap jól jön valamiért a médiának, az újságírók – főleg, ha semmi közük az egyházhoz – nem fognak figyelni a lelkére, s ha úgy látják jónak, a szükséges pillanatban ki is hátrálnak mögüle, ott hagyva őt egyedül.

A Mandiner jó másfél évvel ezelőtt és azóta többször is kért interjút Hodász Andrástól, ám kérésünket azzal hárította el, hogy nem akar közéleti kérdésekről beszélni – majd ezek után több alkalommal szólalt meg közéleti kérdésekben különféle műsorokban.

*** 

Nyitókép: MTI/EPA/Massimo Percossi