Geraszimov: Az egész Nyugat áll Moszkvával szemben

2023. január 24. 07:19

„Ilyen szintű és intenzitású katonai műveletekkel a modern Oroszország még nem találkozott” – mondta a hadseregtábornok.

2023. január 24. 07:19
null

Gyakorlatilag az egész Nyugat áll szemben Oroszországgal az ukrajnai különleges hadműveletben – jelentette ki Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke az Argumenti i Fakti című lapnak adott, a hírportálon hétfő éjjel megjelent interjúban.

Országunk és fegyveres erői ellen ma gyakorlatilag az egész Nyugat lép fel” – mondta Geraszimov.    

Kitért rá, hogy a helyzet stabilizálása, az új (Ukrajnától elcsatolt) területek védelme és a támadó műveletek végrehajtása érdekében a vezérkarnak részleges mozgósítást kellett végrehajtania.

Ilyen lépésre a Nagy Honvédő Háború óta nem volt példa.

Elismerte, hogy az orosz mozgósítási rendszer nem idomult teljes mértékben az új, korszerű gazdasági viszonyokhoz, „ezért mindent menet közben kellett kijavítani”. Közölte, hogy a régiókkal együttműködve

300 ezer embert állítottak fegyverbe.    

Geraszimov, akit január 11-én neveztek ki az Ukrajnában harcoló egyesített csapatcsoport parancsnokává, azt hangoztatta, hogy az orosz vezérkar mindent megtesz a „különleges hadműveletnek” a főparancsnok (Vlagyimir Putyin elnök) által meghatározott céljainak elérése, valamint a létező katonai fenyegetésekből kiindulva az ország katonai biztonságának biztosítása érdekében.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat

Összesen 214 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2023. január 24. 11:19
Túl széles körű az "egész nyugat" megfogalmazás. Zelenszkij tegnap már közelebb hozta az átlag olvasóhoz, pontosabban a háború ok-és okozati összefüggéseit ideológiamentesen vizsgálni, felfogni kész emberekhez a legfontosabb mozgatórugókat. Kik és miért animálják ezt a háborút. Zelenszkij a szokásos kommunikációs csatornán keresztül konzultált az amerikai kereskedelmi, befektetői szervezetekkel, s megnyugtatta őket, hogy a háborút követően igen hasznos, értékes beruházási lehetőségek várnak rájuk Ukrajnában. Ukrán hírügynökségi források pedig már jelezték, hogy Ukrajna tárgyalásokat kezdett e vonatkozásban az amerikai szuper bankokkal, pénzintézetekkel. Íme: JP Morgan, Goldman Sachs, Starling, Westinghause..csaka legfontosabbak, s ugye köztudott ezek európai, nyugati érdekeltségeik hosszú sora. Íme itt a nyugat, amely harcol Oroszország ellen. Tagadhatatlan, hogy tőkeerő vonatkozásában Moszkva nincs a dobogón. Kik mozgatják a háborús uszító európai kormányokat? Biztosan sokan tudják rá a választ.......
olajfa1
2023. január 24. 11:14
Remélem, hogy ezzel az "orosz vezetés" számolt... az első pillanat -és puskalövés elött- ezzel a ténnyel!...
tartarossz.blog
2023. január 24. 10:35
Putyin mint volt KGB tiszt tudja a feladatát, azt amit Gorbacsov elcseszett Szovjetunió és a szovjet érdekszféra/térség nagyhatalmi státuszának a teljes helyreállítása, valamint kontinentális szinten csakis a teljes "denácifikáció" lehet. a kommunizmus helyreállítására is lesz elég idő. A nagy szovjet költő Majakovszkij sorai máig érvényesek Lenin élt Lenin él Lenin élni fog Nagy szerencsénk van, hogy orosz elvtársaink nagyköveti szinten tartják rajta a szemüket a felcsúti történelemhamisító műhelyen. - - - A náci-fasizmus legyőzésének 75. évfordulóján Szergejev nagykövet emlékeztetett arra, hogy Magyarország és a többi európai ország felszabadításáért több mint egymillió szovjet katona áldozta életét. Ami 20-25 évvel ezelőtt elképzelhetetlen lett volna, mára elképesztő valósággá lett: egyesek egyenlőségjelet vonnak a hitleri Németország és a Szovjetunió közé. Magyarország sem kivétel a történelem eltorzítására irányuló kísérletek alól. „Azt látjuk, hogy egyesek a Hitlerrel szövetséges Horthy Miklós rendszerének rehabilitálására, és Magyarország háborús felelősségének módosítására törekednek” – mondta. - - -
jánosbácsi
2023. január 24. 10:09
Az oroszok ezt nagyon elkurták. Be kellene ismerniük ,hogy a nyugat ellen nincs esélyük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!