Rendőrgyilkosság: az igazságügyi pszichiáter a Mandinernek elmondta, mi várhat a gyanúsítottra

2023. január 18. 12:41

Komoly viták dúlnak az egyes pszichológiai tesztekről, ám nem ezek eredménye a fő szempont a vizsgálat során, amikor a gyanúsított beszámíthatóságát nézik.

2023. január 18. 12:41
null
Konopás Noémi
Konopás Noémi

Mint arról a Mandiner beszámolt: a Budai Központi Kerületi Bíróság határozata alapján 30 napra letartóztatták a rendőrgyilkossággal gyanúsított Sz. Szilárdot. Fogvatartása helyéül 30 napra az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki, ahol megvizsgálják, mennyire volt beszámítható a bűncselekmény elkövetésekor, illetve mitől volt zavart.

 

BRÉKING: Elmegyógyintézetbe küldik a rendőrgyilkost

Friss hírek érkeztek a rendőrgyilkosról. Az elkövető beismerte a rendőrgyilkosságot, valamint a két másik rendőr megszúrását. Emellett beismerte azt is, hogy drogfogyasztó. Sz. Szilárd egyébként személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig egy garázdaság miatt folytatott büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt.

 

Arra voltunk kíváncsiak, milyen vizsgálatoknak vetik alá ilyenkor a gyanúsítottat, megkerestük hát Vizi János jogász-pszichiátert, aki igazságügyi pszichiáterként is tevékenykedik. „Az ilyen esetekben első körben igazságügyi szakértők vizsgálják a gyanúsítottat. Mivel büntetőügyről van szó,

– mondta Vizi. Ez a vizsgálat nem más, mint egy hosszabb klinikai interjú, ha úgy tetszik egy irányított beszélgetés.

Ha olyan esettel állunk szemben, amikor is fontos lehet az illető személyiségének részletesebb feltérképezése, akkor igazságügyi pszichológust is bevonnak a vizsgálati folyamatba. Ők pszichológiai teszteket szoktak végezni, amit aztán kiértékelnek. Többféle tesztet szokás ilyenkor alkalmazni. Magyarországon a leggyakrabban a Szondi,  illetve a Rorschach tesztet használják. Előbbit Szondi Lipót magyar pszichiáter fejlesztette ki még 1935-ben. Ennek működése azon a feltételezésen alapul, hogy az emberek hajlamosak vonzalmat érezni a hozzájuk hasonló emberek iránt. A vizsgált személynek ki kell választania a neki mutatott emberekről – akik egyébként egytől egyig pszichiátriai betegek – készült képek közül a számára két legrokonszenvesebbet és a két legellenszenvesebbet. Szondi szerint a választott képek tükrözik a személy belső énjét. Míg a Rorschach-teszt során a vizsgált személynek tíz tintafoltot ábrázoló képről kell elmondania, mi jut eszébe róla, mit lát bennük.

Arra a kérdésünkre, hogy mennyire megbízhatók ezek a tesztek, Vizi azt mondta, hogy a Szondi-tesztet a Lajtától nyugatra már nem nagyon használják, és

a Rorschach-tesztről is nagy viták vannak a szakmán belül.

Egyrészt komoly szakértelemre és tapasztalatra van szükség, hogy valaki ilyet végezhessen, másrészt kérdéseket vet fel, hogy lehet-e vele érvényes következtetéseket levonni. Egy következtetés ugyanis többek között akkor érvényes, ha a vizsgálat reprodukálható, vagyis, ha ugyanaz az eredmény jön ki később egy másik szakértővel, mint a korábbi vizsgálat során. Ez nagyon gyakran nem teljesül ezeknél a teszteknél.

Márpedig nagyon nem mindegy, hogy ezek a vizsgálatok milyen eredményt hoznak, hiszen ezen múlik, hogy kényszergyógykezelés után visszabocsátják-e a társadalomba az elkövetőt, vagy akár életfogytiglani büntetést szabnak ki rá. Vizi János ennek kapcsán megnyugtatott: „ahogy diagnózist is csak a pszichiáter állíthat fel, úgy arról, hogy gyanúsított mennyire volt beszámítható is az igazságügyi pszichiáter szakértő véleményére alapozva dönt a bíróság”. A tesztek tehát csak segítenek, vagy valamelyest árnyalhatják a képet – tette hozzá.

Nagyon fontos, hogy

a beszámíthatóság nem kórképek vagy pszichiátriai betegségek meglététől függ

– hangsúlyozta a pszichiáter. Az, ha valakit például skizofréniával diagnosztizálnak, egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy bizonyos cselekménnyel kapcsolatban  kizárt lenne a beszámítási képessége. Vagyis attól, hogy valaki skizofrén és, tegyük fel, elkövet egy bűncselekményt, nem nyilvánítják automatikusan nem beszámíthatónak. „A diagnózis és a cselekmény együttes értékelésével állapítjuk meg, hogy mi a helyzet a beszámítási képességgel” – hangsúlyozta Vizi. Például, ha egy pszichotikus ember azért öl meg valakit, mert az a téveszméje, hogy az illetőben  ott él az ördög, ami az emberiség kiirtására készteti őt, akkor ott kóros az indíték, vagyis – szakmai nyelven – „nem megtartott a skizofrén beteg beszámítási képessége”. Míg annál az esetnél, aki azért gyilkol, hogy raboljon, „megtartott beszámítási képességről” beszélhetünk, hiszen teljesen tisztában van vele, hogy amit csinál, az bűncselekmény. Tehát azt vizsgálják, hogy a konkrét cselekmény vonatkozásában megtartott-e a gyanúsított beszámítási képessége.

Abban az esetben,

ha a gyanúsított nem beszámítható, büntetést nem, csupán kényszergyógykezelést kaphat,

ami határozatlan tartalmú intézkedés. „Ilyen esetben nem is beszélünk bűncselekményről, hanem csak büntetendő cselekményről” – hívta fel a figyelmet a szakértő. A kényszergyógykezeltet akkor engedik ki az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetből, ha már nem áll fönn a bűnismétlés veszélye. Ahogy a beszámíthatóságról, erről is a pszichiáter szakértő véleménye alapján dönt  a bíróság.

Előállhat az az eset is, hogy a vizsgált személyről a szakértői vizsgálat azt állapítja meg, hogy a beszámítási képessége korlátozott. Ilyen esetben kaphat akár szabadságvesztés büntetést is, de azt enyhíteni lehet ahhoz képest, mintha a beszámítási képessége teljesen megtartott volna.

 

Újbudai rendőrgyilkosság: jogos volt a rendőrök fegyverhasználata | Mandiner

Péntek délelőtt tartott sajtótájékoztatót az ORFK az éjjel történt rendőrgyilkosságot követően, ahol beszámoltak az esemény részleteiről.

 

A rendőrgyilkosság egy emberként rázta meg az országot, többen annak adtak hangot, ha nem zárták volna be Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet (OPNI), nem történnének hasonló esetek. Ennek kapcsán Vizi János kijelentette: logikátlan a következtetés, hiszen a Lipótmező néven elhíresült intézmény nem egy speciális hely volt, ahol a potenciálisan veszélyes személyeket kezelték, hanem éppen olyan aktív felvételes intézmény volt, mint bármely kórházi pszichiátria. A másik, hogy a bűnügyi statisztikák szerint nemhogy több, de kevesebb emberölés történt Lipót bezárását követően, mint mikor még működött (körülbelül feleződött, ahogy a testi sértések száma is). „Nincs tehát ilyen összefüggés” – emelte ki.

 

Jövő héten vesznek búcsút a meggyilkolt rendőrtől

A Zsaruellátó Facebook-oldalára került ki az a gyászjelentés, amely arról számol be, hogy január 26-án, 13 órakor vesznek végső búcsút a mátészalkai köztemetőben Baumann Péter r. főtörzsőrmestertől, aki a múlt héten szolgálatteljesítés közben hunyt el. Mint a Mandiner is megírta, Baumann Péter r. főtörzsőrmester, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI.

 

Mint ismert, a rendőrgyilkossággal gyanúsított Sz. Szilárd büntetett előéletű, korábban is erőszakos bűncselekmények miatt ítélték el. Cselekményét garázdaság és testi sértés miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. Nem a konkrét eset kapcsán, hanem általánosságban a pszichiáter-jogász elmondta, a büntetett előélet természetesen súlyosbító tényező, ha valaki hasonló bűncselekményt követ el, mint korábban, akkor nevezhetjük visszaesőnek, és a jog is ekként ítéli majd meg.

Nyitókép: MTI/Mátyus Tamás

Összesen 78 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zolotarjov
2023. január 18. 18:55
https://youtu.be/T76LZERnDY0 Ennyit erről..:)))
Akitlosz
2023. január 18. 16:10
"Nem a konkrét eset kapcsán, hanem általánosságban a pszichiáter-jogász elmondta, a büntetett előélet természetesen súlyosbító tényező, ha valaki hasonló bűncselekményt követ el, mint korábban, akkor nevezhetjük visszaesőnek, és a jog is ekként ítéli majd meg." Na és ha - tegyük fel! - már akkor is beszámíthatatlan volt csak nem vette ezt észre az igazságszolgáltatás? Akkor nem súlyosbító tényező, hanem az igazságügyi orvosszakértés és a bíróságok újabb kritikája. Az a gond, hogy ezeknek a szakértőknek és a bíróknak nem kell felelősséget vállalniuk a munkájukért. Hiszen "függetlenek".
Akitlosz
2023. január 18. 16:04
"Egy következtetés ugyanis többek között akkor érvényes, ha a vizsgálat reprodukálható, vagyis, ha ugyanaz az eredmény jön ki később egy másik szakértővel, mint a korábbi vizsgálat során. Ez nagyon gyakran nem teljesül ezeknél a teszteknél." Már mitől teljesülne? Ki emlékszik már arra, hogy egy formátlan formába hetekkel, hónapokkal azelőtt mit kényszerült belelátni? Ilyenkor van előnyben az, aki mindent pinának lát. Nála működik ez a teszt. :-)
Akitlosz
2023. január 18. 16:00
"Magyarországon a leggyakrabban a Rorschach tesztet használják." Hogy az mekkora hülyeség! A világon semmit nem formázó tintapacákba kell erőltetetten beleképzelni valamit. S az alapján fogják megítéli, hogy a semmilyen formába pillangót vagy női mellett, vagy golyóstollat vagy mást lát-e bele. Amit ráadásul csak azért lát bele, hogy elvégezze ezt a tesztet. Mivel igazat mondani tilos. Azt a választ ugyanis nem fogadják el, hogy egy formátlan foltot látnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!