BRÉKING: Elmegyógyintézetbe küldik a rendőrgyilkost

2023. január 15. 12:39

Sz. Szilárd közben beismerte a bűncselekményt.

2023. január 15. 12:39
null

Friss hírek érkeztek a rendőrgyilkosról. Az elkövető beismerte a rendőrgyilkosságot, valamint a két másik rendőr megszúrását. Emellett beismerte azt is, hogy drogfogyasztó. Sz. Szilárd egyébként személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés büntetés próbaideje alatt áll, de sem ez, sem pedig egy garázdaság miatt folytatott büntetőeljárás nem gyakorolt rá visszatartó erőt. 

Elmegyógyintézetbe küldik

Mint ismeretes, a férfi letartóztatása során zavartnak mutatkozott. A Budai Központi Kerületi Bíróság ma délelőtti határozata alapján 30 napra letartóztatták a rendőrgyilkossággal gyanúsított Sz. Szilárdot.

Az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet jelölték ki fogvatartása helyéül 30 napra,

ahol megvizsgálják, mennyire volt beszámítható a bűncselekmény elkövetésekor, illetve mitől volt zavart.

Ha drogot találnak a szervezetében, az nem mentesíti a felelősségre vonás alól.

Nyitókép: Híradó-képernyőfotó

Összesen 283 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Lami66
2023. január 15. 20:16
Aki bármely pillanatban gyilkolászásba kezd és démonokkal harcol, azt nem teszik be közösségbe. Olyan helyre teszik, ahol nem tud ártani senkinek. Nincs az az orvos aki kockáztatná az állását egy túl lazára vett ellátással, aztán járhat az is tárgyalásra ha ez kinyír egy-két ápoltat, ápolót.
Lami66
2023. január 15. 20:04
Az elmegyógy tökéletes büntetőhely lesz neki. Az nem börtön, mert a börtönben jogai lennének. Az elmegyógyban nincs tévézés, nincs konditerem, nincs könyvtár, nincs napi két óra séta az udvaron. Ott semmi se lesz. Egy rácsos szobába fog egyedül megrohadni. Senki nem szól hozzá, nulla interakció. Két év múlva már csak makogni fog.
Most80
2023. január 15. 19:15
Kezdődik...
zsolti123
2023. január 15. 19:04
Csak, hogy el ne felejtsük: Egyes ballibant bírák részvétele a rendőrgyilkosságban: "Ennek pl. az utcán se lett volna szabad lenni, korábbi erőszakos bcs-k miatt kapott felfüggesztett hatálya alatt volt. Ismerve az abszurdisztáni (a józan észtől teljesen) független úgynevezett bíróságok (valójában jogszolgáltatásnak se nevezhető) gyakorlatát az sem lepne meg ha 2-3 felfüggesztett ítélet is lenne ellene. Az eddigi rekord amiről tudok már 4 egyidejű felfüggesztett. A 2-3 egyes bíróságoknál már alap." http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=163471243&t=9005529 ---
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!