Szívügyünk, Budapest

2023. január 19. 21:23

Amit a baloldal képvisel, mond, tesz, abból nem kérnek a magyarok. Interjú.

2023. január 19. 21:23
null
Fürjes Balázs, Tarlós István

„Karácsony Gergely mindig a pénzhiányra hivatkozva próbálja megmagyarázni, mit miért nem tud most megcsinálni Budapesten. Bár jó néhányszor esett szó erről, talán nem árt újra felidézni, Tarlós István milyen állapotban vette át a kasszát 2010-ben és mennyi pénzt hagyott ott ehhez képest.
T. I.: Ezek valóban közismert számok, amiket már a jelenlegi városvezetés sem vitat. Mi horribilis adóssággal vettük át a várost, 250 milliárdnál nagyobb volt a hiánya Budapestnek, ebből több mint 70 milliárdot tett ki csak a BKV működési adóssága. Ehhez képest a BKV-t mi működési hiány nélkül adtuk át, a város kasszájában pedig 200 milliárd forintnyi tartalék volt. Vannak emberek, akik mindent számításba vesznek, csak egy dologról feledkeznek meg: a saját ténykedésük vizsgálatáról. Karácsony Gergely főpolgármester úrnak természetesen jogában áll úgy gondolni, hogy jól végzi a munkáját, jogában áll értéknek tartani azoknak a gondolatoknak, tetteknek az összességét, amik meghatározzák az ő viselkedését. Jogában áll eldönteni, hogy szerinte mi aktuális, mi nem, mi helyes, mi nem, és a mögötte álló véleményformáló erők szintén ítélhetik eredményesnek a munkáját, nincsen ezzel az égvilágon semmi baj. Közöttünk viszont alapvető szemléletbeli különbség van. Karácsony Gergely nem teljesítménycentrikus, nem számszerű eredményekben méri a sikert vagy a sikertelenséget, hanem egészen másban. Csak úgy tudom ezt megfogalmazni, hogy neki az úgynevezett NGO-mércével mért eredmények számítanak diadalnak. Vagyis hogyan lehet minél inkább szemben állni a kormánnyal, hogy lehet a kommunikációra, a végtelenbe nyúló látszategyeztetésekre helyezni a hangsúlyt a ténylegesen mérhető eredményekhez képest, és hogy lehet mindezeket eladni a közvéleménynek közösségi oldalakon keresztül, a tényleges véleményütköztetések mellőzésével. Ahogy Balázs is elmondta, nekem soha nem voltak más elképzeléseim, mint hogy főpolgármester legyek és vezessem a magyar fővárost a magam felfogásában. Én racionálisabb alapokon gondolkodtam, nem annyira ideológiai alapokon, miközben persze az ember nyilván képvisel egy értékrendet is, de hogy ezeknek az egymáshoz viszonyított aránya milyen, az nagyon nem mindegy egy város szempontjából.

Ezzel együtt egyes hírek szerint a Gyurcsány-párt sem maradéktalanul elégedett Karácsonnyal…
T. I.: Nem hiszek abban, amit most sokan mondanak, hogy Gyurcsány Ferenc majd nem fogja támogatni Karácsony Gergely esetleges újrázását. Mert Gyurcsány ugyan valószínűleg nem szereti Karácsony Gergelyt, de számára nem az a lényeg, hogy Karácsony főpolgármester-e vagy nem. Gyurcsány Ferencnek az a lényeg, ami ma is van: hogy ő uralja a közgyűlési többséget. És ha az ide vezető legkönnyebb út az, hogy Karácsony Gergő marad a főpolgármester, akkor ő bizony fogja támogatni. Az egészen más kérdés, hogy mennyi mozgásteret engedélyez majd neki. Hát, hogy most nem sokat, az bizonyos.

F. B.: Gyurcsány és Karácsony egymás emberei. Fogják egymást, szükségük van a másikra. Gyurcsánynak kell Karácsony, hogy esélyük legyen a fővárosban. Karácsonynak pedig se jelöltsége, se többsége nincs Gyurcsány nélkül. Ők egy galeri. Gyurcsány minden színjáték ellenére újra becsicskul majd most is Karácsonynak, aki eddig is bármit megtehetett Gyurcsánnyal következmények nélkül. Az előválasztáson például megpuccsolta a magasan vezető Dobrev Klárát, és nyakukra hozta az összevissza beszélő Márki-Zayt. Karácsony Gergely a DK jelöltjeként lett polgármester Zuglóban, majd Budapesten is. Ők egymás élősködői, Gyurcsány megint beáll majd mögé.

T. I.: És onnan ő fogja mozgatni.

F. B.: Ma is a DK fogja a közgyűlési többséget, dróton rángathatja Karácsonyt. Budapest főpolgármesterét ma valójában Gyurcsány Ferencnek hívják, Karácsony csak árnyékpolgármester. Gyurcsány bábja. És ez mindaddig így lesz, amíg Karácsonyt Gyurcsány segíti hatalomba és tőle függ a többsége. Mindaddig, amíg Karácsony nem mer szakítani Gyurcsánnyal. Márpedig nem mer. Erőtlen és tehetetlen hozzá nullaszázalékos pártjával.

T. I.: Amit Gyurcsány ma nem akar, az átvihetetlen a közgyűlésen. Ez a lényeg: őt nem érdekli Karácsony személye. Ő a fővárosi közgyűlési többséget akarja uralni. Hogy konkrétan ki a főpolgármester, számára bizonyos értelemben közömbös, csak az a fontos, hogy ne a mi politikai közösségünkből kerüljön ki.

Január első napjaiban több közvélemény-kutatás is megjelent, amik azt mutatták, hogy a Fidesz országos támogatottsága a biztos szavazók körében továbbra is 50 százalék körül van. Ugyanakkor a Medián felmérésében volt egy olyan megjegyzés, hogy bár látni némi csökkenést a kormánypártoknál, ebből az ellenzék semmit sem tudott profitálni, nem szereztek új szavazókat. Lehet ennek az az oka, hogy ahol tudnák bizonyítani a kormányzóképességüket, tettrekészségüket, leginkább Budapesten, ott meg nem valósult projektek és botrányok jellemzik az elmúlt hároméves tevékenységüket?
F. B.: Amit a baloldal képvisel, mond, tesz, abból nem kérnek a magyarok. Akkor sem, ha esetleg a választók egytizede a szankciós gazdasági válság miatt érthetően elbizonytalanodott. A baloldal hiteltelenségének egyik oka, hogy a magyar baloldal a hatalom nagy akarásában összefogott a rasszista szélsőjobbal, a náci Jobbikkal. Ezt az elvtelen szövetkezést is büntették a választók tavasszal. Ennek szimbolikus és egészen szürreális pillanata volt, amikor Karácsony Gergely a Városházán, egy kampányvideóban, »főpolgármester« felirat mögött, Budapest címere és zászlaja előtt állt ki teljes mellszélességgel egy olyan jobbikos mellett, aki Budapestet Judapestnek, a vallásos zsidó embereket tetűcsúszdásoknak nevezte. Főpolgármesterként neki kellett volna először követelnie a szerencsi jelölt távozását a közéletből. Ehelyett a nevére vette.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Igazszó
2023. január 22. 22:40
Az a baj, hogy kérnek. Ezt két válsaztáson is bemutatták egymás után, amikor elhajtották a köpcös gecit tarlósostól, majd a tetves fürjest is elhajtották a Hegyvidéken. Ezért jobb lenne, ha ez a két politikai zombi elhúzna a kurva anyjába, vagy azzal számolna el, miként bukott el a demokratikus választások során, annak ellenére, hogy tízmilliárdokat qrtak el.
Lajoss
2023. január 20. 19:38
A két bukott fideszes..::)
csulak
2023. január 20. 19:14
SOHA TOBBE BALOLDALT !
manitowoc
2023. január 20. 16:09
A Demokrata Bándy Pétere igazán megkérdezhette volna a derék Tarlóstól, 1.) hogyhogy nem volt képes 9 (kilenc) év alatt felújítani se a Blaha Lujza teret, se a Lánchidat 2.) hogy miért nem számoltatta el - pedig írásos megállapodás volt erről - a Biodóm kivitelezését felelőtlenül vezető Persányit azokról a kormányzati pénzekről, amelyeket a főváros közvetítésével kapott meg.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!