Mit is ér a migráció ellen a határkerítés?

Dobó Géza és Marsai Viktor (Migrációkutató Intézet) írása

Mit is ér a határkerítés? Valóban olyan könnyen átjárható a déli határzár, mint ahogy azt egyesek állítják? Hat terepkutatásunk és több tucat interjú alapján korántsem.

Az elmúlt hetekben több cikk is napvilágot látott különböző sajtóorgánumokban, amelyek egyrészt a déli határzár – közismert nevén a kerítés – alkalmatlanságát firtatták arra, hogy megfékezze az illegális és irreguláris migrációt, másrészt azt az állítást fogalmazták meg, hogy Magyarország lényegében átjáróház a Nyugat-Európa felé tartó bevándorlók számára. Utóbbit elsősorban az osztrák belügyminisztérium adataira, illetve nyilatkozataira hivatkozva tették a cikkek írói.

Bár ezen írásokban vannak megfontolandó észrevételek, akadnak meglehetősen súlyos szakmai és tárgyi tévedések is jócskán, illetve az is látszik, hogy a cikkek írói számos olyan szemponttal nincsenek tisztában, amelyek jelentősen árnyalják az általuk felvázolt képet.

Írásunkban ezért arra teszünk kísérletet, hogy korrigáljuk ezt a képet, és saját tapasztalatainkat is megosztva reflektáljunk a fentebbi megállapításokra. Tesszük ezt annál is inkább, mert a Migrációkutató Intézet munkatársai 2022 során hat kutatóút keretében csaknem 70, a magyar-szerb határ déli részén feltorlódott bevándorlóval készítettek interjút, ami jóval nagyobb merítés, mint amivel a korábban említett cikkek dolgoznak. Szélesebb volt a nyelvi paletta is: arabul beszélő kollégákkal interjúkat készítünk arab anyanyelvű menekültekkel és migránsokkal, valamint angolul, esetleg szerbül többé-kevésbé beszélő, más anyanyelvű bevándorlóknak is tettünk fel kérdéseket.

Nem lehetünk azonban naivak: a globális illegális/irreguláris migrációs folyamatok mögött húzódó politikai, gazdasági és társadalmi mozgatórugókat csak mérsékelni lehet, megszüntetni nem. Ami viszont a szigorú határrezsimet illeti: annak egyrészt a szükségessége európai uniós, azon belül is schengeni kötelezettségünk, amely a külső határok hatékony védelmét kötelezővé teszi. A műszaki határzár, avagy a „kerítés” mindennek az egyik, a schengeni kódex által is támogatott eszköze.

Mi is úgy véljük, és ezt mindenkinek érdemes észben tartania, hogy száz százalékos védelem nincs. Mint ahogy száz százalékos biztonság és a fizikában száz százalékos hatásfok sem. A négyméteres magyarnál két méterrel magasabb, Spanyolország afrikai kontinensen található területeit védő kerítésmonstrumon is olykor sikeresen átkelnek a próbálkozók, de még a hidegháború alatt, a Vasfüggöny legkeményebben védett szakaszán, a szabad Nyugatot a szovjet befolyás alatti szatelitállamoktól elválasztó berlini falon is keltek át néhányan sikeresen, holott a határsértőket az NDK-s fegyveresek a rájuk vonatkozó szabályok szerint agyon is lőhették – és mindezt gyakran meg is tették.

A magyar kerítés tehát nem szünteti meg teljes egészében az illegális határsértéseket,

A migrációs nyomás ugyan 2020 óta folyamatosan nő, de jelenleg teljesen mások a nagyságrendek a mindenki által ismert, 2015-ös felvételeken látható, tömeges zöldhatáron történő átvonuláshoz képest. Ezt a horgosi polgármester is megerősítette kollégáinknak. Ugyanezt mondták el a magyar-szerb határ déli oldalán meginterjúvolt bevándorlók is: jelentős részüket már többször is feltartóztatták a magyar rendőrök és katonák, és mind tisztában vannak vele, hogy nem könnyű bejutni Magyarország területére. Nem véletlen, hogy a csempészek szolgáltatása gyakran több ezer EUR-ba kerül, és a ,,csomag” egészen addig él, amíg a kuncsaftokat nem sikerült átjuttatni a határon – ha sikerül.

Érdemes annál a problémánál is elidőznünk, hogy kik is akarnak átjutni a déli határzáron. Bár az elterjedt narratívák szerint itt háborúk vagy üldöztetés elől menekülők tömegeiről van szó, érdemes szem előtt tartanunk, hogy – nem számolva az Ukrajnából érkezőket – a menedékkérelmek elismerési rátája jelenleg 37% az EU-ban – vagyis alig több, mint a kérelmezők egyharmada jogosult bármiféle védelmi státuszra. Arról nem is beszélve, hogyan sikerült jogilag kiüresíteni a biztonságos harmadik ország fogalmát az elmúlt években (kis túlzással mára az EU tagállamokon kívül minden államról kimutatható, hogy nem biztonságos harmadik ország, így a jogi fórumokon rendre ez történik Szerbia kapcsán is).

szabadon válogatva a célországok között, mint egy nagy bevásárlóközpontban. Miközben ezek a földrészeken átnyúló utazások rendszerint rendkívül veszélyesek, és a résztvevők többsége traumatizálódik a szervezett bűnözői csoportok kegyetlenkedései, az esetenként polgárháborús viszonyok, illetve az egyéni és kollektív tragédiák árnyékában. Nem véletlen, hogy az EU belügyi biztosa, Ylva Johansson is úgy fogalmazott: „Senkinek sem kellene az életét kockáztatnia egy veszélyes utazással Európába, ha nincs esélye jogszerűen a kontinensünkön élnie.”

Európa kapuja?

Szerbia az elmúlt évben valóban fontos elosztóközpontként működött. Belgrád – még a jugoszláv időkből az el nem kötelezett mozgalom híveként – számos harmadik világbeli országgal tartott fenn vízummentességi megállapodást. Az elmúlt években ezért sokan rájöttek arra, hogy nem kell kockáztatniuk a veszélyes földközi-tengeri átkelést – elég volt kiváltaniuk az útlevelet és teljesen legálisan, az embercsempészek által követelt összeg töredékéért kényelmesen elutazhattak Európa kapujába ez fapados repülőjeggyel, ahonnan autóbusszal, de főképp a szerbiai taxisok egy része által erre az utaskörre specializálódottak segítségével alig néhány órán belül megérkeztek Horgosra. Itt aztán jellemzően a hosszú, viszonylag könnyű, összehajtva szállítható alumíniumlétrák segítségével kíséreltek meg átjutni a kerítésen.

Tapasztalataink szerint az észak-afrikai Maghreb-államokból: főképp Marokkóból, de kisebb részt Tunéziából, Algériából érkezőkkel nem szívesen vegyültek a Közel-Keletről, főképp Szíriából, Irakból útra kelők.

erőszakossággal és megbízhatatlansággal vádolva egymást. Elmondásukból az is kiderült, hogy az afgánoktól még inkább tartanak. Figyelembe véve, hogy a déli határ mentén az embercsempészet ellenőrzését részben afgán csoportok vették át – jórészt ezzel magyarázhatóak az elmúlt fél év fegyveres összetűzései –, ez részben érthető.

Megint rendszeresen előforduló toposz, hogy a magyar határkerítés menekült gyerekek tömegeit tartja vissza a biztonságot nyújtó Európai Uniótól. Ugyanakkor egy kézen meg lehetne számolni, munkatársaink hány nővel és gyerekkel találkoztak 2022 során: szemben 2015-tel, amikor nagy számban érkeztek családok és kísérő nélküli kiskorúak, a nyugat-balkáni útvonal ezen csapásain jelenleg szinte kizárólag fiatal férfiak próbálkoznak a schengeni határon történő átkeléssel. Sem gyerekes családokat, sem kíséret nélküli, nyilvánvalóan kiskorúakat nem láttunk. Azt szemrevételezésre természetesen nem tudtuk eldönteni, hogy melyikük nem töltötte be még a tizennyolcadik életévét, ám tömegesen biztos nem fordulnak elő kíséret nélküli nagykamaszok, gyerekek pedig egyáltalán nem.

A szerb—magyar—román hármashatár szerbiai oldalán fekvő Rábé település melletti, egyik elhagyatott, omladozó raktárépületben 2022-es utolsó terepbejárásunkkor, november 16-án egy szíriai fiatalember részletesen beszámolt arról, hogy a hozzá hasonló, rendkívül szerény anyagi helyzetűek húzzák meg magukat ilyen mostoha körülmények között. Azt is elmondta, hogy azok a bevándorlók, akik hozzák magukkal a feleségüket és gyermekeiket, jóval többet tudnak fizetni komplex embercsempész-csomagszolgáltatásokért, illetve – ami egyébként egyáltalán nem jellemző – nyíltan beszélt az emberkereskedők tarifáiról és módszereikről.

vagyis azért, hogy megengedik a próbálkozóknak, hogy önállóan nekivágjanak – jórészt sikertelenül – a kerítésnek. Akik ennyit sem hajlandóak fizetni, azokat elkergetik a határsávból, sőt esetenként meg is verik.

Drogkartellek leszámolásait idéző állapotok az embercsempész bandák között

Az idén július eleji, Szabadka északi részén, a makkhetesi erdőben, a magyar országhatárhoz közeli, migránsok közötti, halálos áldozattal is járó fegyveres lövöldözésről úgy gondoltuk, hogy nem válik tendenciává, hiszen az embercsempészeknek alapvetően az az érdeke, hogy amennyire lehet, a helyi hatóságok előtt maradjanak láthatatlanok. Úgy tűnik, hogy tévedtünk. Arról már korábban is láttunk felvételeket, amint az egyik embercsempészbanda tagjai husángokkal verik meg az egyik, területükön próbálkozó rivális bandatagot, miközben azt kiabálják, hogy: „törd el mindkét kezét és lábát!” – viszont e leszámolás nem a helyi lakosok szeme láttára történt.

Mivel az irreguláris migránsok száma drasztikusan növekszik a nyugat-balkáni útvonalon, ezért olybá tűnik, hogy ezen ágazat bűnöző vámszedői egymás között is egyre ádázabb konkurenciaharcot folytatnak, hisz hatalmas összegek forognak kockán. A nemzetközi kábítószerkartellek ténykedéséhez abban is hasonlóak e folyamatok, hogy a legnagyobb hasznot lefölözők, a tápláléklánc csúcsragadozói a kockázatos, országhatárokon történő átkeléseknek még csak a közelébe sem kerülnek. A hierarchia legalján álló, úgynevezett „sétáltatók”, akik a kerítést zajosan megdobálva terelik el a járőröző határrendészek figyelmét, csupán sovány kis alamizsnából részesülnek a főszervezők profitjához képest.

Többször hallottunk olyan történetet, hogy Magyarországon átgyalogolva, az osztrák határ közelében, Sopronnál vették őket őrizetbe magyar rendőrök. A létező legrövidebb útvonallal számolva is ez egy 350 kilométeres gyalogtúrának felel meg. Nonszensz, hogy ez a mutatvány észrevétlenül kivitelezhető – már csak ezért is érdemes kellő forráskritikával kezelni az egyes beszámolókat. Jóval életszerűbben hangzanak a fentebb hivatkozott szír fiatalember által mondottak: miszerint embercsempészek megfizetése nélkül már az országhatárhoz sem engedik őket. A nyílt utcán elkövetett, fegyveres randalírozások vélelmezhetően egyben minden migráns számára szóló üzenetek: ebben a kegyetlen bizniszben mi semmitől sem riadunk vissza, ne is álmodozzatok arról, hogy nélkülünk is boldogulhattok!

A láthatatlanná varázsoló csodacédula

Az általunk folyamatosan bejárt terület a számtalan elágazással bíró nyugat-balkáni útvonalnak csupán egyik, a vágyott nyugat-európai úti cél felé vezető északi szakasza. A jellemzően Törökországon keresztül vonulók okkal bíznak abban, hogy kockázatos utazásuk során egy „varázspapír” egyszerűen „láthatatlanná” teszi őket. A vörösesbarnás kis „csodapapírfecni” egyik oldalán boltíves híd, míg a másikon kapu, valamint arab számokkal egymás mellett egy ötös és egy nullás szerepel. Egyik felének bal felső sarkában egy kis, sötétkék téglalap, közepén sárga csillagokból álló körrel.

Prózaibban fogalmazva: a jelenleg kialakult tarifák alapján állítólag ötven euróért vesztegethetők meg egyes bolgár és román határőrök, akik e kenőpénz fejében úgy tesznek, mint ha nem is vennék észre a zöldhatáron illegálisan átlépőt. Úgy tűnik, az osztrák és a holland kormányok döntéshozói is hitelt adtak ennek a szóbeszédnek, hiszen többek között a határvédelmi szerveik korrupcióval való fertőzöttségére hivatkozva vétózták meg e két uniós tagállamnak a belső határellenőrzés nélküli, schengeni övezethez történő csatlakozását. Ugyanis az Európai Unió Bel- és Igazságügyi Tanácsának december 8-i brüsszeli ülésén

– utóbbi Bulgária csatlakozását ellenezte, de a két kérdést csomagként kezelve, elutasította a román kérelmet is.

Mindezek tükrében elgondolkoztató: vajon valóban a mélységi ellenőrzést is talán a tranzitországok közül egyedüliként komolyan vevő Magyarországról érkeznek jelentős számban migránsok Ausztriába? Románia mellett ugyanis a számtalan elágazással bíró nyugat-balkáni útvonalon − Magyarországot egyáltalán nem érintve − Bosznia-Hercegovinán keresztül is az elmúlt időszakban rekordokat döntő számban áramlanak a bevándorlók az EU-ba.

A horvát hatóságok meglehetősen erélyesen lépnek fel az illegális migrációval szemben – állítólag jóval kevésbe válogatva az eszközökben, mint a magyarok –, de így is sokan jutnak át, és az útvonal innen Szlovénián át szintén Ausztriába vezet. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy azok, akiknek a családtagjai, rokonai, barátai az osztrák sógoroknál élnek, nem fognak megállni Olaszországban: ha tehetik, észrevétlenül átutaznak az olasz csizmán, és csak Ausztriában jelentkeznek a hatóságoknál, ott adva be menedékkérelmüket, elkerülve azt, hogy visszatoloncolják őket az első EU-tagállamba, ahol elérték az Uniót.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy hányan érkeznek legálisan Ausztriába, akár repülővel, és adják be aztán a menedékkérelmet. Mindezt összegezve tehát az az állítás, hogy a 2022 során Ausztriában beadott 100 ezer illegális bevándorló menedékkérelméért jórészt a lyukas magyar határkerítés és a magyar hatóságok éberségének hiánya a felelős, erősen túlzó, még akkor is, ha minden bizonnyal több tízezren jutottak át illegális bevándorlók Magyarország területén.

Ez azonban még mindig messze van a százezres számoktól, amelyeket a déli határzárnál tett átlépési kísérletekben – 2022-ben csaknem 270 ezer alkalommal – láthattunk. Nem beszélve arról, hogyű

– ahogy az látszik a mélységi elfogások során is.

A schengeni kötelezettség

Az EU-s jog által is alkalmazott, az ENSZ nemzetközi jogi szabályozására épülő, közel hetven éves rendelkezések fölött véleményünk szerint meglehetősen eljárt az idő. Akkoriban ugyanis közel sem voltak olyan lehetőségei az irreguláris gazdasági migránsoknak, mint manapság. Jelenleg viszonylag egyszerűen – például az okostelefonok nyújtotta navigációs és egyéb lehetőségeknek, olcsó repülőjegyeknek köszönhetően – tömegesen nekivághatnak otthonuktól távoli kontinenseknek a jobb élet reményében.

Ennek tükrében

és azt köteles az ottani hatóság érdemben elbírálni, illetve az elbírálás idejére gondoskodni a kérelem előterjesztőjéről anélkül, hogy szabadságjogai csorbulnának. Holott tipikus jelenség az EU-ban, hogy a kérelmet jellemzően csupán azért terjesztik elő, hogy továbbra is illegálisan folytathassák útjukat az irreguláris bevándorlók a célországuk felé. Az EU-s frontországok jelentős részében azt látjuk: kalap-kabát, a migránsok azonnal tovább utaznak és eszük ágában sincs jogkövető módon kérelmük elbírálását kivárni.

Még inkább faramucivá teszi a helyzetet, és mutatja a kettős mérce alkalmazását az erős határőrizeti rezsimek támadása során, hogy a hatályos schengeni határellenőrzési kódex vonatkozó cikkelyei kifejezetten támogatják az illegális határátlépési kísérletek megakadályozására irányuló hatékony technikai intézkedéseket, beleérte a zöldhatáron kiépített fizikai határzárat, mint amilyen a magyar kerítés. Nem véletlen, hogy azóta Lengyelország és a balti államok is az Európai Unió támogatásával műszaki határzár építésébe kezdtek a Lukasenka által kiötlött „hibrid háború” ellen, amikor is a fehérorosz elnök a Közel-Keletről és Afrikából beutaztatott migránsokat mintegy fegyverként használva az Európai Unióra zúdította őket. Illetve újabban Finnország is kerítésépítésbe fogott az Ukrajna lerohanása miatt szalonképtelenné vált Oroszországgal közös államhatárán.

Vagyis egyrészt kimondott és támogatott cél, hogy minél jobban védje meg a kerítés a schengeni határt. Másrészt, ha ezt az akadályt mégis sikerül leküzdenie a próbálkozónak, akkor ebben a bizarr ,,játékban” – ahogy a migránsok nevezik: ,,game”-ben – lényegében megjutalmazzák őt azzal, hogy a bármilyen, akár mondvacsinált indokkal előterjesztett menekültügyi kérelmet követően az illető felszívódhasson a belső határellenőrzések nélküli schengeni övezetben és eljusson – a közbenső tranzitútvonalán érintett féltucatnyi ország törvényeire fittyet hányva – vágyott úticéljáig.

Terepmunkáink során

miért nem engedik őket tovább végső úticéljuk felé: Ausztriába, Németországba, Hollandiába, Franciaországba?

Akadt, aki egyenesen azt vetette fel: a magyar hatóságoknak a kerítés szigorú őrzése helyett egynapos, szabad átjárást biztosító „tranzitjegyet” kellene adniuk, hisz mindannyiuk villámgyorsan elhagyná Magyarországot.

Erre azt szoktuk válaszolni: ha valamelyik állam vállalná, hogy tömegesen befogadja a szükséges iratok nélkül, szűretlenül, adott esetben biztonsági kockázatot jelentő egyéneket is a sorai közt tudó irreguláris migránsokat – amelynek lehetőségére épp a közelmúltban Szerbiában elfogott két afgán tálib mutatott rá –, akkor lehet, hogy Magyarország nyitna egy korridort.

Jelenleg azonban – beleértve Németországot is – a nyugat-európai migrációs célországok ennek az ellenkezőjét várják el: az irreguláris migráció hatékony – és lehetőleg országuktól minél távolabbi helyszínen történő – megfékezését.

Illúzióink nincsenek: mindez nem fogja megszüntetni magát a jelenséget, azonban az egyébként is folyamatosan változó migrációs útvonalakon lehet, hogy változtatni fog – csakúgy, mint az érkezésszámokon.

Nyitófotó: a magyar-szerb határkerítés (ATTILA KISBENEDEK / AFP)