„De ő nem olyan módon támadta Izraelt, hanem egy neokolonalista, imperialista hatalomnak tekintette, én ezt nem tudom elfogadni, egészen máshogy gondolkodom. De nem ez az érdekes, hanem hogy elindult, és folytatódik ez a hecckampány. Ez az ember ott él a Facebookon, neki ez az igazi terepe” – utalt a régi cikket először felhozó Hont Andrásra a filozófus.
Szerinte a Facebook kikezdi azokat a vívmányokat, amiket az európai modernitás hozott létre.
Elsőként a reneszánsz korában beállt írásbeliségi fordulatra mutatott rá: innentől szerinte számított, hogy ki ír egy adott szöveget, vagyis ki az, aki a felelősséget vállalja érte, ám a közösségi médiában ez megszűnt meg, nem lehet senkit sem számon kérni..
Másrészt ha róla valaki azt írja, hogy ő kannibál, akkor az első olvasó még kételkedik, a második már elgondolkodik ennek az igazságán, a sokadik pedig már hitelt fog szavazni ennek a feltevésnek. Ilyen esetben sokszor még védekezni sem tud a rágalmak ellen – mondta. Hozzátette, ilyenkor
archaikus módon a lincselés, illetve a megkövezés állapota idéződik vissza.