Konzervatív értékvédők szerint a Disney kezdi belátni, hogy „nem erőltetheti rá családok millióira az LMBTQ-ideológiát”, ami tapasztalatuk szerint nagy ellenállást váltott ki a szülőkből, akiktől a vállalat bevételének nagy része származik.
A keresztény-konzervatív CitizenGO most arról számolt be, hogy a családok összefogásának és Disney-től való elfordulásának egyik eredménye lehetett, hogy a vállalat vezérigazgatóját, Bob Chapeket decemberben menesztették. A tulajdonosok döntésének hátterében állhat az is, hogy a cég az elmúlt időszakban a valaha volt legrosszabb pénzügyi eredményeket érte el. A Disney irányítását átmenetileg ismét Robert Iger veszi át.
Egy közelmúltban megjelent interjújában Iger – talán egyfajta finomhangolást prognosztizálva – kijelentette: „tisztelnünk kell azt a közönséget, akit megpróbálunk elérni”, és hogy a vállalatnak „inkább a közönségére kell hallgatnia”. Iger szerint káros a Disney számára, hogy ideológiai vitákba bocsátkozik és állást foglal ezekben a kérdésekben.
Az értékvédők úgy látják, mindez bizonyítja, hogy még globális lefedettségű nagyvállalatokkal szemben is lehetséges eredményeket elérni, ha a gyermekeiket féltő szülők és családok összefognak az érzékenyítő akciókat kezdeményező cégekkel szemben.
A Mandineren decemberben írtunk arról, hogy a Disney ismét LMBTQ-kompatibilis tinirománcot mutatott be egy új animációs filmjében. A Walt Disney Animation Studios által készített, Furcsa világ című kalandfilmben egy legendás felfedezőcsaládot, a Clade-eket mutatják be, akik egy feltérképezetlen, alattomos vidéken próbálnak eligazodni egy vegyes csapattal, amelynek tagjai között van egy pajkos pacák, egy háromlábú kutya és egy rakás kiéhezett lény.