Óriás volt, mégis Isten koldusa, támadták, mégis kitartott a hit mellett – Isten Önnel, Benedek pápa!

Szombaton, 95 éves korában vatikánvárosi otthonában elhunyt XVI. Benedek emeritus pápa. Az Anyaszentegyház 265. pápája még egy egészen más Németországból érkezett Péter trónjára, hogy szent elődöket követve, nehéz időkben kormányozza az egyház hajóját – és tanítson ugyanolyan állhatatosan, ahogyan tette akkor már majdnem egy emberöltő óta.

Szent Szilveszter pápa emléknapján a világot pillanatok alatt bejáró halálhíre nem érkezett váratlanul. Az igencsak legyengült emeritus pápa nagyon beteg volt, napok óta vezető helyet foglalt el a híradásokban állapotának alakulása. Tisztelői – katolikusok, más felekezetek tagjai és más vallások követői, sőt, hitetlenek is hatalmas számban – azonban az év utolsó napján mégis megrendülnek, mert Benedek távozásával nem csak egy géniuszt veszítettünk el (az európai géniusz egyik utolsó jeles alakját, aki megtestesítette azt, amit az öreg kontinens örökségében szépnek és nemesnek tartunk), hanem egy nagybetűs Pápát is.

Olyat, aki valóban Krisztus földi helytartójaként szolgált, de már jóval korábban, fiatal korától fogva élete volt az egyház, a szolgálat. 

Deus Caritas Est. Isten a szeretet – hirdette örökérvényű enciklikájával, s valóban, papként, főpásztorként, a Hittani Kongregáció prefektusaként (Szent II. János Pál pápa közeli munkatársaként), s majdan

Korunk egyik legnagyobb teológusa volt, aki mindhalálig hű maradt az egyház tanításához. Tisztán látta és tapasztalta a korszellem állandó támadását, a progresszió ármánykodásait, a tanítás csorbítására és felpuhítására tett igyekezeteket. Életműve szolgálta mindezekkel szemben az örök igazságot, a valódit, amelyben nem divathullámok, hanem Krisztus a támpont, s amelyben Hozzá térhetünk vissza, bármi is ragadt el bennünket tőle. Ugyanezt a célt szolgálta az egyház földi vezetőjeként is. Bár a liberális sajtó és az egyházon belüli progresszív vonal is előszeretettel támadta és igyekeztek befeketíteni nevét, nem csak kivételes műveltsége és intellektusa, de jelleme és Istenbe vetett mély bizalma is megtartotta őt. 

Isten velem lesz, ha kiválasztott erre a feladatra és nem hagy el – vallomása szerint ez volt az első gondolata, amikor megválasztották. Erősen kapaszkodott az Úrba, nem pusztán azért, mert emberileg szinte lehetetlen feladat egy ekkora intézmény felelős irányítása és gondos lelkipásztori szolgálata, hanem azért is, mert ez addigra élettapasztalatává vált:

Atyai gondoskodása és törődése tapasztalható volt akkor is, amikor hivatala pompájában szolgált. Amikor a madridi Ifjúsági Világtalálkozó zárórendezvénye előtt borzalmas vihar csapott le a sokszázezer zarándokra, a pápát fedezékbe vitték, de első szavai nem magáról szóltak, nem kérések voltak, hanem kérdések: azonnal azt kérdezte, mi van velünk, rá váró fiatalokkal, hogy vagyunk, nekünk hogyan tudtak segíteni.  

Amikor pedig ereje fogytán volt, alázatból mutatott példát az egész világnak. Másként, mint a nagy előd, a barát, másként, mint arra számítottunk. Meglepett minket, sajnáltuk is, de éppen tanításában rejlett a magyarázat és a megnyugvás. 

„A pápa is csak egyszerű koldus Isten színe előtt” – mondta Peter Seewald újságírónak egy interjú alkalmával. És akik figyelemmel kísérték szolgálatát, láthatták, hogy ezek nem üres szavak Benedek pápa szájából: igazán közel érezte magához a kivetetteket, a szegényeket, a szenvedőket, a magányos embereket. Felszólalt a bántalmazottakért (igen, az abúzust szenvedő gyermekekért is, mert bár rá akarták égetni a billogot, kevesen tettek értük annyit, mint éppen ő!), a kizsákmányoltakért, mindazokért, akik igazságtalanságot szenvednek. És

Ma világszerte megszólalnak a harangok és az (egyház)történelem egyik legnagyobb alakjáért zúgnak. Tíz- és százmilliók ereszkednek térdre, hálát adva életéért és fohászkodva lelkéért. Isten vele volt és nem hagyta el. Az öröksége pedig itt marad velünk és a mi felelősségünk, hogy megfelelünk-e neki. 
 

Fotó: GABRIEL BOUYS / AFP