Karácsonyfa, bejgli, szaloncukor – innen erednek a karácsony hagyományos kellékei

Elgondolkodott már azon, miért a bejglitől hízunk az ünnepek alatt, nem valami mástól? Érdekli, miért lengedezik szaloncukor a karácsonyfán? Egyáltalán: miért éppen „karácsonyfa” a karácsonyfa? Mi lehet vajon az éjféli mise eredete? Karácsonyi nyomozásba kezdtünk, a teljesség igénye nélkül.

Szalonczukkedli, az egyik legmagyarabb édesség

Az ikonikus karácsonyi édesség ősét a franciák „találták fel” a források szerint, mégpedig a 14. században: ez egy cukoroldatból készült, sűrűre főzött, puha massza volt, amit aztán német bevándorlók hoztak magukkal Magyarországra a 19. század elején. Ha lehet így fogalmazni, a szaloncukor részben hungarikum: bár nem nálunk alkották meg a cukorszirup formába öntését és megszilárdítását, a csomagolása jellegzetesen magyar, sőt,

Kezdetben kézzel készítették az apró édességeket, de már a 19. század végén megjelentek az első magyar (gőzüzemű!) csokigyár gépei, amelyek egyenesen a Gerbeaud cukrászda számára sokszorozták a karácsonyi finomságot. A legendás cukrászda ily módon a szaloncukor történetében és népszerűségének berobbanásában is úttörő szerepet játszott. Jókai Mór is megemlíti írásaiban, de ő még szalonczukkedlinek nevezi – a német salonzuckerl szó után szabadon –, az 1890-es években pedig már tizenhétféle szaloncukorról szólnak a híradások.

És hogy miért „szalon” ez a cukor? Az elnevezés a franciáktól ered: az érkező vendégek a szalonban várakoztak, a házigazdák cukorkával, a szaloncukorkával kínálták őket. A Kárpát-medencében aztán a szaloncukor színes csomagolást kapott, az viszont máig nem világos, hogyan került a karácsonyfára.

Ami viszont biztos, hogy mi, magyarok szeretjük a legjobban a szalonczukkedlit: pár évvel korábbi adatok szerint

ami háztartásonként nagyjából egy kilogrammot jelent. Mi ez, ha nem sikersztori?

„A ház úrnőjének büszkesége”: a bejgli

A bejgli ugyancsak a hungarikumok felé kacsintgat, de hivatalosan csak várólistás. Oda se neki, ettől még úgy kezeli a közvélemény, mintha az lenne, nem véletlenül. Az sem véletlen, hogy karácsonykor esszük, hiszen a mákos és diós töltelékek fontos szimbólumokat rejtenek. A népi hiedelem szerint a diót rontás ellen használhatjuk, a mák pedig bőséget hoz a házhoz és megőrzi a jó egészséget.

A bejgli származását, nem túl nagy meglepetésre, homály fedi: egyes források örmény eredetről regélnek, a többség szerint viszont a középkori, 14. századi Sziléziában készült el a sütemény őse. Neve német eredetű (beugen=meghajlít), egykor patkó alakú, kelt tésztás kalács volt, hazánkba valószínűleg osztrák közvetítéssel érkezett, épp jókor: Magyarországon ugyanis a 19. század második felében kezdték német divat szerint ünnepelni a karácsonyt,

a reformkortól kezdve pedig fokozatosan felváltotta a hagyományos karácsonyi kalácsot. Czifray István 1830-ban megjelent Magyar nemzeti szakácskönyvében még „Posonyi finom mákos kaláts” néven fut.A végére egy kifejező idézet Magyar Elek nevezetes szakácskönyvéből, 1932-ből: „Készüljön bár omlós, avagy egyszerű kelt tésztából, legyen a tölteléke dúsabb vagy soványabb, mindig büszkesége a ház úrnőjének, akkor is, ha nem ő maga készítette, hanem a cukrásztól hozatta.”

Bejgli (Wikipédia)

A karácsonyfa német területről „szivárgott be”

Az örökzöldeket már az ókori népek is kiemelten tisztelték: ahogy ma karácsonyfát állítunk, a régiek faágakat aggattak otthonaik nyílászáróira a boszorkányok, a gonosz lelkek és a betegség távoltartására. Fenyőfát először német nyelvterületen díszítettek a 16. században.

– persze ez is vita tárgyát képezi, de eléggé elfogadott verzió. Érdekesség, hogy egy 1554-ből származó történeti forrás szerint Magyarországon már karácsonyfának nevezték a földesúrnak szállított tüzelőt is, ami lényegében karácsonyi adót jelentett.

Egyes források szerint középkori szokás volt a fiatal fák kivágása: mindez az élet feláldozását jelképezi. Mint Jézus, aki feláldozta életét az emberekért – állítólag innen jött a karácsonyfa-állítás ötlete. Egy másik legenda szerint  Luther Mártoné az abszolút elsőbbség, mivel ő állított gyermekének először karácsonyfát.

Megint mások azt mondják, hogy a karácsonyfa elődje a karácsonyi piramis volt. A jelentős méretű, virágcserépbe állított deszkára pár deszkadarabot szegeztek keresztbe, a deszkák végén pedig gyertyát gyújtottak. A karácsonyi piramis végül nem vert gyökeret Magyarországon.

Érdekesség még, hogy Bécsben egy bankárcsalád állította az első karácsonyfát 1814-ben, ami akkoriban annyira furcsának számított, hogy a titkosrendőrség is jelentést készített róla. Magyarországon a 19. század második felében „harapózott el” a karácsonyfa-állítás szokása: a német ajkú városok vitték a prímet, aztán már nem volt megállás.

Miért nevezzük „karácsony”-nak a karácsonyt?

A Nyelv és Tudomány weboldalán azt olvashatjuk, hogy „a hivatalos nyelvészeti álláspont szerint

Kiderül, hogy a szláv „korcun”, „kracsun”, azaz „átlép(ő)” szóból származtatják, amely arra utal, hogy a téli napforduló során újból hosszabbodni kezdenek a nappalok. A szláv szó amúgy a napfordulóhoz kötődő pogány ünnepet jelölt, és kifejezetten érdekes, hogy ma már egyik szláv irodalmi nyelv sem használja – a magyar viszont igen!

Az éjféli mise szokása egyenesen Bethlehemből származik

A rendszerint bensőséges hangulatú, éneklős éjféli misét december 24-én, a nap végén tartják. A szokás a 4. századig megy vissza, és egyenesen Bethlehemig vezetnek a szálak: a szent jászol fadarabjai körül évről évre megünnepelték a Kisjézus születését. Később a jászol maradványai Rómába kerültek, de a hagyomány maradt, az egyház pedig beépítette szertartásai sorába. Az éjféli mise máig népszerű: sokszor még azok sem hiányoznak, akik egyébként nem látogatják a templomot.

Nyitókép: Karácsonyi ünneplés a 19. században (Pixabay, Cultura.hu)