Ünnep a fegyverropogás közepette – így karácsonyoztak az első világháború frontjain

Van valami szívet rengető abban, hogy miközben a család otthon ünnepli Jézus születését reménykedve abban, hogy a szeretett férj, apa vagy éppen fiú épségben hazatér a háborúból, addig a férfi messze a családjától minden nap veszélyeztetve az életét várja, hogy legyen még olyan pillanat az életében, amikor megcsókolhatja a feleségét, és kezébe veheti a gyermekét.

A világ sokat változott az elmúlt évezredekben, de egy valami nem változott: az emberiség még most is számos konfliktusát háború útján szeretné rendezni. Az ember századok múltán is figyelmen kívül hagyja az egyetlen olyan értéket, amely minden vitán felül áll, mégpedig az emberi életet. A történelem során nem volt olyan év, amikor ne került volna sor valamilyen fegyveres konfliktusra. A harcok a legtöbbször nem álltak meg az ünnepek közeledtével sem, még ha az egyház igyekezett már a középkor során is korlátok közé szorítani a háborúskodást a Treuga Dei elvének behozatalával.

Háború a fronton

Az elmúlt évszázad minden eddiginél több embert érintő és véresebb háborúk sorozatát hozta el számunka, ahol hazánk csaknem minden családja vesztette el valamilyen rokonát erőszakos módon. Ugyanakkor érdemes megnéznünk, hogy az első nagy világégés során, hogyan töltötték az emberek a karácsonyt a fronton és a háttérországban.

1914. július 28-án kitört az első világháború, és igen hamar kiderült, hogy II. Vilmos tévedett, amikor azt mondta, hogy a katonák hazaérnek mikorra lehullanak a levelek.

A német 1914-es offenzívák kifulladtak az ősz végére, és a seregek tartós védekezésre rendezkedtek be, így a franciák, az angolok és a németek is lövészárkokat ástak, amiket drótkerítéssel és aknákkal próbáltak az ellenségtől megvédeni.

Amikor egy napra elhallgattak a fegyverek 

Annak ellenére, hogy éppen kezdtek megmerevedni a frontok mindenhol, hirtelen 1914. december 25-én több helyen is elhallgattak a fegyverek. Nem látszott sok remény arra, hogy 1914 karácsonya más legyen, mint a háború bármely más napja. XV. Benedek megpróbált fegyverszünetet kérni a szemben álló tömböktől. A pápa úgy fogalmazott, hogy

„hallgassanak el a fegyverek legalább azon az éjszakán, amikor az angyalok énekelnek”,

de ennek ellenére a szemben álló felek egyhangúan elutasították a pápa kérését. A katonai vezetőség szenteste napján is fenntartotta a szigorú hadrendet, de a katonák csodával határos módon mégis lehetőséget találtak az ünneplésre. Többen is arról számoltak be leveleikben, hogy szenteste a német katonák elkezdtek gyertyákat gyújtani, és karácsonyi dalokat énekelni, valamint karácsonyfákat állítani. Mindeközben pedig jókívánságokat kiabáltak át a velük szemben lévő lövészárokba.

Ezt követően azonban olyan dolog történt, amit bizton mondhatunk, hogy valóságos csoda volt az adott helyzetben. A meglepett franciák és britek miután csatlakoztak az énekhez, a németekkel együtt félve előmásztak a lövészárkokból, és találkoztak a semleges zónában. C. H. Brazier lövész utólag így emlékezett a történtekre:

„Az ellenséges lövészárokban lévő német katonák egyszer csak kiáltozni kezdtek: Cigarettát! Pudingot! Boldog karácsonyt!  – és hasonlókat, úgyhogy két bajtárs kimászott az árokból, és a német vonalak felé indult.” Alig félúton járhattak azonban, amikor négy német katonába botlottak, akik mindössze szivarokkal és egy üveg borral voltak „felfegyverkezve”. „Azt mondták, ha mi nem lövünk, ők sem fognak karácsonykor lőni”

– idézte fel Brazier.

Miután meggyőződtek, hogy a másik nem akarta csapdába csalni őket, elkezdtek egymással beszélgetni, és megajándékozták egymást szivarral, édességgel, sonkával, kenyérrel és egyéb kis apróságokkal. Egyes helyeken olyannyira megszelídítette a karácsony szelleme a katonákat, hogy

Egy angol veterán évekkel később így emlékezett vissza az esetre: 

„A németek elkezdtek átkiabálni a lövészárkukból: «Hallo, Tommy!» – hallatszott több helyen. Mi pedig rögtön válaszoltunk: «Hallo, Fritz!» Az első bátortalan kísérleteket követően már a lövészárokból is kimerészkedtek a németek, s amikor láttuk, hogy fegyvertelenül közelednek felénk, akkor mi is kimásztunk saját lövészárkunkból. A frontvonal kellős közepén találkoztunk velük. Megkínáltak minket cigarettával, rágyújtottunk, szóba elegyedtünk, sőt két kisebb csoport még focizni is elkezdett a senki földjén. Döbbenetes érzés volt!”

A pillanatnyi fegyverszünet lehetőséget teremtett a katonáknak, hogy méltó módon eltemessék elhunyt bajtársaikat is. Természetesen nem mondhatjuk, hogy mindenhol hasonló események zajlottak le, de volt olyan, ahol ez a fegyverszünet egészen újév napjáig kitartott, míg máshol csak karácsony napján nem hallatszottak a fegyverek. Ugyanakkor az

miután öt hónapon át öldökölték egymást a katonák.

Magától értetődő, hogy az államvezetés és a felsőbb hadvezetés nem fogadta kitörő örömmel a fejleményeket, hiszen félő volt, hogy a katonák ezt követően nem akarják majd folytatni a harcokat. Ezen félelmüktől vezérelve az elkövetkező években mindent megtettek a hasonló „incidensek” elkerülése végett, sőt a sajtót is igyekeztek visszafogni az erről való tudósításról. Végül a New York Times december 31-én megjelent tudósítását követően az európai lapok is szigorú cenzúra mellett elkezdtek írni a különleges eseményről.

Bár elvétve még akadtak hasonló próbálkozások a következő években, de

A háború hozta karácsonyfa

A karácsonyfa-állítás a német hadseregben jelent meg először általánosan az 1870–71. évi francia–porosz háborúban. Rövidesen a közös hadseregnek köszönhetően a Magyar Királyságba is eljutott osztrák közvetítéssel. Több katona a laktanyában látott először karácsonyfát, hiszen addig leginkább a nagypolgári házaknál volt divat a karácsonyfaállítás. Mindezek ellenére a magyar bakák közül sokan nem ismerték ezt a szokást, és csak a lövészárkokban találkoztak először karácsonyfával, hiszen Magyarországon is a XX. század elejére vált általánossá a karácsonyfaállítás.

Salgó Richárd így írt haza feleségének a frontról:

A magyar katonák számos helyen hólepte, élő fenyőkre helyeztek gyertyákat, vagy rézhüvelybe olajat töltöttek, s ebbe állítottak kanócot. A karácsonyfa többször is összehozta a hadviselő feleket, így például a Gyimesi-szorosban is, ahol a magyarok ugyancsak körülállták a feldíszített fenyőfát, és énekeltek. A meglepődött oroszok először rálőttek a front közelében ünneplő honvédekre, akik viszonozták a tüzet, de nem hagyták el a karácsonyfát. Az oroszok egyre közelebb jöttek, majd csodálkozva félretették a fegyvert, s végül együtt ettek a magyarokkal, s cigarettával, dohánnyal kínálták meg egymást.

Egy évvel később Olaszországban a senki földjén díszítettek fenyőfát, és ki is világították. Az olaszok nem tudván, mire készülhetnek a magyarok elkezdték tüzelni a fát, és csak néhány percet követően jöttek rá, hogy egy karácsonyfát lőnek.

Hazai szokások idegen földön

Karácsony alkalmával az ebéd a legtöbbször jobb volt, és amennyiben a harctéri helyzet azt lehetővé tette, a családtagok küldhettek csomagot is a fronton harcolóknak. Egyes szerencsések még arra is engedélyt kaptak, hogy az ünnepekre hazautazzanak. Néhol betlehemes játékkal tették emlékezetessé az ünnepeket. A betlehemezésről így tudósított Nagy Endre: „amint alkonyodott, kivonult a dandár a hófödte mezőre. Ott magasztos díszletek között várt a legénységre a betlehemi játék […] magasan az égbenyúlva kigyulladt a betlehemi csillag és kétszáz elrejtőzött magyar baka a domb túlsó oldaláról elénekelt két betlehemi éneket. Mihelyt az ének elhallgatott, működni kezdtek a tábori fényszórók és megvilágítottak egy betlehemi istállót, amely eddig a sötétségben rejtőzött. Az istállóban ott volt Mária a kis Jézussal és a három királyok ott térdepeltek előtte. A katonazenekar pedig rázendített egy oratóriumra. Ennek végeztével kialudtak a reflektorok, helyettük a látóhatáron óriási rőzsekévék gyulladtak ki és vörös fényükben ott állott egy nagy feszület sziluettje.”

A katonák szabadidejükben, szolgálatuk letelte után különböző ajándékokat készítettek szeretteiknek, bajtársaiknak a környezetükben előforduló anyagokból.

A háború közepette a fronton is celebráltak misét, és tartottak istentiszteletet, így az éppen pihenő katonák részt vehettek legtöbbször a felekezetüknek megfelelő szertartáson. A katolikus honvédek el tudták végezni karácsonyi szentgyónásukat is a harcok közepette.

Európa népeinek többsége az elmúlt évtizedekben nem tapasztalt meg háborút szemtől szemben. Az elmúlt évszázadok és évezredek megmutatták, hogy amennyiben a konfliktusokat nem szóval, hanem fegyverekkel próbáltuk meg rendezni, az a hétköznapi emberek számára csaknem kivétel nélkül szenvedést, bánatot és számos személyes tragédiát hozott. A háború nem ismert gyermeket, sem pedig nőt vagy ünnepeket, de a Megváltó születésének napja mégis számtalan alkalommal előhozta az emberséget az egymással szembenállókból.