Áldott, békés, kellemes? Milyen karácsonyt is kívánunk egymásnak?

Mint annyi más jeles napnak, a karácsonynak és teljes ünnepkörének egykor szerteágazó hagyomány- és szokásrendszere volt, amely részben a vallási tradíciókból, részben az egyes tájakra jellemző mentalitásból és a néplélek kreativitásából fakadt. Amíg mindennek megszabott rendje volt, kevésbé merült fel kérdésként az is, hogyan ünnepeljenek az emberek és az is, hogyan köszöntsék egymást – evidenciákra kár lett volna rákérdezni. 

A 19. század végétől egyre gyorsabban változó világ, az urbanizáció és a vallásosság lassan, de fokozatosan (majd egyre gyorsabban) csökkenő szerepe azonban hamarosan elkezdte átalakítani hagyományainkat, melyekből mára számos egyszerűen kikopott, de ugyanígy felforgatta azt is, mit is mondunk egymásnak. 

A klasszikusnak számító áldáskívánás ugyan mára új erőre kapott és sokan kívánnak „Áldott karácsonyt!”, azért közel sem ez a legelterjedtebb forma. A karácsony a köznyelvben általában inkább „kellemes”, és az „ünnep” gyűjtőfogalma mögé bújik. Bár sokszor és sokan felrótták, hogy kellemes inkább a lábvíz lehet, semmint a kereszténység második legnagyobb ünnepe, a legtöbbek számára ez tűnik a legbiztosabb megoldásnak, ha mégis mondani kell valamit, mielőtt az utolsó munkanapon leoltják a munkahelyi dolgozóasztal lámpáját, vagy a zöldségestől kifelé sietve nem akarnak modortalanul távozni. 

Hasonlóan népszerű, de a lényeget azért jobban megvilágító forma a „Boldog karácsonyt!”, amelyet szóban nehéz elrontani, írásos formáját (hibásan nagybetűvel) azonban egészen váratlan helyeken is bakizva adják közre. Erre azonban később visszatérünk.

Szó se róla, a köszöntésekre az elmúlt bő száz év során megannyi réteg rakódott, a nyelv ugyanis a politikai küzdőtér fontos elemévé vált, mi több, az egyes ideológiák – rövidebb vagy hosszabb – uralomra jutásuk alkalmával kitüntetett szerepet szántak az össztársadalmi gondolkodás nyelvi eszközökön keresztül is történő átalakításának.

Karácsonnyal kapcsolatban elegendő csak arra gondolni, milyen erőltetetten igyekezett alakítani a szokásokon Rákosi hatalmi gépezete, mely szívből gyűlölte Krisztust (és vele együtt természetesen a kereszténységet). A karácsony természetesen túlságosan „nagy falat” volt az elvtársaknak, akik eltörölni nem tudták, így más megoldást kerestek és

utóbbinak valamiféle modern formája az úgynevezett „télünnep”. Az ünnepeket (is) deszakralizálni akaró kommunista ideológia után a szentre hasonlóképpen valamiféle ellenségként tekintő liberalizmus és a fogyasztói szemlélet sem sietett visszaemelni karácsonyt eredeti helyére. 

A mára elterjedt „szeretet ünnepe” már inkább szól az ajándékozás „kellemes” karácsonyáról, mint a Megváltó születésének „áldott” napjairól. Keresztény teológusok azonban arra figyelmeztetnek, hogy valójában azt a szeretetet érdemes ünnepelnünk, ami karácsony oka: hogy „az Ige testté lett”, azaz az Isten közénk jött. 

„Amennyiben a karácsony igazi jelentését, valóságos mélységét szeretnénk átélni, szakítanunk kell a »kellemes« dolgok utáni naiv vágyakozásunkkal.

írja ezzel kapcsolatban új, Ragyogjon világosság! című könyvében Bolyki László. 

Az itthon megfigyelhető folyamatok persze tőlünk nyugatabbra is léteznek, sőt, bizonyos értelemben még úgy is erőteljesebbek, hogy a nyugati civilizáció szerencsésebb többsége megúszta a létező szocialista diktatúrát (legfeljebb csak baloldali elitje kacérkodott annak gondolatával). 

Az angol Christmas szót, amely magában hordozza Krisztus nevét (az angol nyelvtan szabályai alapján az ünnepek neveit nagy kezdőbetűvel kell írni, lásd még: Easter, ezzel ellentétben a magyar nyelvtan kis kezdőbetűvel írja valamennyi ünnep nevét, minden külső körülménytől függetlenül), a politikai korrektség jegyében egyre inkább próbálják kilúgozni, elhagyva belőle a szakrális töltetet és egyszerűen „Xmas”-ként kínálják. 

A karácsonyi jókívánság helyett pedig az angol nyelvben már megszületett az a formula is, amely megkerüli még az ünnep konkrét megnevezését is és egyszerűen a „Season's greetings” fogalommal operál, amelyet olykor már Budapesten is alkalmaznak. 

A február 24. óta (szenteste napján éppen kilenc hónapja) tartó ukrajnai háború ugyanis hetven éve nem látott nagyságrendű fegyveres konfliktust jelent Európában, amelynek közvetett hatásait mostanra a kontinens minden családja érezheti. A leginkább persze azok, akik elveszítették a családfőt, vagy az édesanyát, esetleg gyermeküket, akiknek most is a fronton harcol valamelyik szerettük és akiknek nincsen már fedél a fejük fölött. 

Érdemes tehát a divatfilmek helyett a Fegyverszünet karácsonykor című alkotást megnézni és áldott, békés karácsonyt kívánni egymásnak – aztán a magunk egyszerű eszközeivel tenni is érte. 

Nyitóképünk forrása a Pixabay.