Talán nem kéne hagyni, hogy a fiatalok már megint forradalmat robbantsanak ki – Kulifai Máté a Mandinernek

Paradicsomlevessel rongálták meg Van Gogh festményét környezetvédő aktivisták Londonban, burgonyapürével borították be Monet legdrágább képét egy múzeumban, fekáliával öntötték le egy százéves brit veterán katona emlékművét stb. Mik voltak az első érzései és gondolatai, amikor meglátta ezeket a híreket?

Az értelmetlen pusztítás sosem tölt el jó érzéssel, még akkor sem, ha a károkozás mértéke nem jelentős – gondolok itt a festményeket védő üvegek hatékonyságára. A figyelemfelhívásnak rendkívül sokféle formája van, és ezekhez a társadalmi többség sokszor elismeréssel viszonyul, ha tényleg nemes az ügy és jó az ötlet. Viszont az elmúlt hetek ökozelótái inkább a kényszeres feltűnési viszketegség látszatát keltik, a minden értéket megtagadó radikalizmusuk pedig komoly aggodalomra ad okot. Aki ugyanis egy százéves veterán emlékművét képes fekáliával leönteni,

Ezt pedig komolyabban kell venni, mintha egyszerű médiahekkről lenne szó.

Ön szerint hogyan függ össze a klímavédelem kérdése és a műalkotások megrongálása? Mi itt a vezérlő logika? Első blikkre nem igazán látja maga előtt az ember, ahogy tömegek csapnak fel környezetvédőnek pár zseniális festmény megtámadása miatt.

Borzasztóan kontraproduktívak ezek az akciók a klímaügy egészét tekintve. Soha annyit és olyan szinten nem foglalkoztak a klímaváltozással, mint napjainkban. Szinte nincs olyan kormány a nyugati világban, de talán keleten sem, amelyik így vagy úgy ne tűzte volna már zászlajára a zöld ügyeket. Globális klímacsúcsokat tartanak, a médiában is unalomig tárgyalt téma az éghajlatváltozás és a környezetszennyezés is. Ennél többet az ügy érdekében talán csak akkor lehetne elérni, hogyha világszerte társadalmi tömegeket sikerülne megmozgatni a változás érdekében, hogy a jelenleg uralkodó túlfogyasztásra és kényelemre épülő társadalmi berendezkedésünk megváltozzon. Erre azonban kevés esélyt látok. Egyrészt azért, mert az ilyen akciók inkább elriasztják a többséget a zöld ügyektől és a klímaváltozás kérdésétől, másrészt azért, mert

De hogy a konkrét kérdésre válaszoljak, nem hiszem, hogy a festmények leöntése, a boltok összefestékezése és a forgalom megbénítása a klímavédelemről szólna. Az ilyesmikben részt vevő fiatalok nagy részében rendkívül komoly egzisztenciális szorongás van és félelem, soha annyi apokaliptikus hír, rémkép, világvége-hangulat nem zúdult még generációra talán, mint az elmúlt években az övékre.

Megrendült a kiegyensúlyozott, boldog és hosszú életbe vetett remény, mert hol a világjárványok, hol a világháborúk fenyegetettsége rombolja az emberben a jövőbe vetett hitet. Ebben a kihívásokkal teli állapotban sokan menekülnek bizonyos világmegváltó ideológiákba, amelyekért az életüket szentelhetik, és ilyen ez a neomarxista irányba hajló zöldideológia is.

Érezni itt azért némi poszthumanista ízt is, nem? Mintha a figyelemfelkeltésen túlmenően azt is üzennék ezek az akciók, hogy ideje leszámolni azzal a modern/humanista elképzeléssel, miszerint az ember – a maga művészeti csúcsteljesítményeivel, filozófiájával, találmányaival, politikai rendszereivel – valamiféle központi helyet foglal el a létezésben.

Talán a valódi mögöttes indok még árnyaltabb. Azt ugyanis nehezen hiszem, hogy a radikális zöld akciók részvevői tényleg egy olyan utópiát szeretnének a gyakorlatban megvalósítani, ahol az ember csak egyfajta evolúciós mellékterméke a bolygó sok évezredes körforgásának, s mint ilyen mellékszereplő, önként vállalná akár a kihalást is az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében – még ha retorikailag ezt is sugallják. Szerintem az ő világukban is az ember van a középpontban, amely lázad minden ellen, ami korábban érték volt,

Hadd mondjak erre egy példát: az egyik lány, aki Van Gogh képéhez ragasztotta magát, azt üvöltötte, hogy miért védjük jobban a festményeket, mint a bolygót és az embereket. Nos, a legtöbb halálesetet a mai napig az okozza, hogy a méhen belül fejlődő életet a többség nem tekinti embernek, személynek. Ha következetes lenne az aktivista, akkor azt tűzné először a zászlajára, hogy minden embernek joga van megszületni. Ehelyett viszont azt látjuk, hogy az ökológiai lábnyom miatt lényegében azokat állítják be gonosznak, akik gyermeket vállalnak, főleg ha többet is.

Nem érdemes külön kezelni ezt az ideológiát a többi hasonszőrű eszmétől, amelynek a központi kiindulópontja az értéktagadás és rombolás. A gender-ideológia a család és házasság intézményét támadja, a woke kultúra és a BLM az eltörlés kultúrájával a történelmet akarja átírni, vagy épp eltörölni. A sort sajnos hosszan lehetne még folytatni.

Kitta Gergely, az MCC Klímapolitikai Intézet stratégiai és kommunikációs vezetője szerint a radikális zöldmozgalmárok lényegében olyanok, mint a vallási fundamentalisták. Ezt túlzó megállapításnak tartja?

Nem szeretem annyira a vallási fundamentalista kifejezést, mert azokra a hitvalló keresztényekre is szokták alkalmazni, akik nem kívánják feladni a bibliai igazságokba vetett meggyőződésüket csak azért, mert az a jelen korban éppen nem kívánatos.

szerintem a keresztény vallási fundamentalisták, akik tényleg a bibliai elveket követik, minden más embernél többet tettek azért, hogy jobb hely legyen a világ. És ha már itt tartunk, a Bibliát olvasó keresztények számára a klímaváltozással kapcsolatban is reménységet jelent, hogy a jövőben a Mindenható maga fogja majd helyreállítani a föld elromló klímáját a próféciák szerint.

A hasonlatot persze értem, a zöld mozgalomban tetten érhető egy olyan vallási szintű fanatizmus, amelyet sokszor a tudományos tények és józan érvek sem tudnak befolyásolni.

Néhány javaslatuk közvetve konkrétan káros is lenne a klímára nézve: sokszor ugyanis nem képesek gazdasági-politikai-emberi komplexitásában látni a klímaváltozás ügyét, hanem azonnali radikális megoldásokat követelnek.

nem lesz élhetőbb a világunk attól, mert bezárjuk az egyébként sok szempontból klímabarát atomerőműveinket. Ahogy nyilvánvalóan attól sem fog megváltozni a kínai vezetés, vagy az afrikai beruházók környezetszennyező gazdaságpolitikája, hogy a Van Gogh-képen paradicsomlé csörgedezik. Itt komoly szakembereknek, geopolitikai stratégáknak és valódi államférfiaknak kellene olyan közös megoldást kitalálniuk, amely tényleg hosszú távon tudja biztosítani minden ember számára az élhető körülményeket. Nincs sok reményem azt illetően, hogy ez a közeljövőben megvalósulna. Ökoterrorizmusról viszont egyelőre nem lehet beszélni, mert azért volt arra példa néhány évtizeddel ezelőtt, hogy zöld radikálisok robbantottak és gyilkoltak is a céljuk elérése érdekében. Hála Istennek, itt egyelőre még nem tartunk.

Mit gondol, Magyarországra is begyűrűzik majd ez a fajta radikalizmus? Jönnek a bácskai rizses hússal beterített Csontváryk meg az összepásztortarhonyázott Kondor Bélák?

Minden esély megvan rá. Biztos vagyok benne, hogy ezen akciók mögött komoly szervezettség van.

és bármikor megvalósítható itt Magyarországon is, hogy hasonló akciók történjenek. Ráadásul mi, magyarok kifejezetten szeretünk demonstrálni, tüntetésekre járni. Az sem igaz már, hogy a fiatalok passzívak lennének, és ne akarnának kimenni az utcára. Sőt, néha tizenévesek szidalmaznak a színpadról közjogi méltóságokat trágár módon, vagy politikusok bábuit gyalázzák és rongálják – nem hiszem, hogy gátlástalanság tekintetében ez elmaradna a Szépművészeti Múzeum egyik festményének megrongálásához képest. Az biztos, hogy azok a gazdasági-politikai érdekcsoportok, amelyek a nyugati országokban ezt az ideológiát támogatják és felkarolják, minden bizonnyal készek Magyarországon is beavatkozni, ha szükségesnek látják.

Mely magyarországi politikusról tudná leginkább elképzelni, hogy ilyen jellegű figyelemfelkeltő akciókra ragadtatja magát?

Spekulálni nem szeretnék, meggyanúsítva bárkit is egy még el nem követett cselekménnyel. Az biztos, hogy Magyarországra is szivárog be ez az értéktagadó destruktív kultúra, amely nem jobbá és élhetőbbé teszi az országot, hanem inkább tovább mélyíti a társadalmi megosztottságot.

Elképzelhető, hogy nálunk még a baloldal se igazán forradalmi és radikális?

Addig örüljünk, amíg sem állampolgári, sem államhatalmi szinten nincs jelen nálunk az a fajta radikalizmus, amit sok helyen tapasztalunk a Nyugaton. Persze ott sem annyira vészes a helyzet, mint amennyire a média sok esetben állítja, viszont érezni egy hajlandóságot a szélsőségességre. Itthon is.

ők voltak a fegyverek az ideológusok kezében. Nagyon remélem, hogy tanultunk a történelemből, és nem sétálunk bele újra meg újra ugyanazokba a csapdákba, mint eddig oly sokszor. Isten óvja ettől Magyarországot és a magyarokat!

(Nyitókép: Mátrai Dávid)