Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Varsó nem tudta elérni az amerikai elnököt, de mikor felkelt, bejelentette, hogy a rakéta valószínűleg nem Oroszországból érkezett.

Joe Bidenre várt a lengyel kormány, a Bali szigetén rendezett G20-találkozón részt vevő amerikai elnök viszont épp aludt, ezért késlekedtek sokáig Varsóban kedden este lengyel területre hullott rakétáról szóló hírek közlésével – derítette ki a Gazeta Wyborcza lengyel napilap, amit a Telex szemlézett.
Nyomozásuk szerint a lengyel kabinet saját információi és a légterükben tartózkodó NATO-radarrepülőről származó adatok alapján már a két ember életét követelő szerencsétlenség után nem sokkal tisztában volt azzal, hogy a Przewodów területére hulló rakéta egy ukrán légvédelmi rakéta volt, ezt sokáig nem hozták nyilvánosságra.

A kommunikációs zavart az okozta, hogy a varsói vezetők kapcsolatba szerettek volna lépni a Fehér Házzal, de nem tudták elérni Biden elnököt, aki Balin vett épp részt a G20-as csúcson, és az időeltolódás miatt épp aludt. Mikor felébredt, ő jelentette be, hogy a rakéta valószínűleg nem Oroszországból érkezett.
A Gazeta Wyborcza szerint a lengyel kormány Kijevvel is folyamatos kapcsolatban volt, és az ukránok végig ragaszkodtak ahhoz, hogy a rakétát az oroszok lőtték ki.
Nyitókép: AFP