Önállósodik Trump egykori jobbkeze: Mike Pence is elindulhat az elnökségért

Fotó: Nathan Posner / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

So Help Me God („Isten engem úgy segéljen”) – ezzel jelent meg a minap Mike Pence, Donald Trump volt alelnökének memoárja, melynek elején le is szögezi: az alelnök első kötelessége a lojalitás – a lojalitás Isten és az alkotmány felé. A könyv címe nem véletlen: a keresztény és konzervatív meggyőződéseiről ismert politikus komolyan veszi önmagát és a politikát, s nem Trump teremtményeként került a közéletbe – ahol talán élete eddigi legnagyobb kalandja vár rá.

Búnak, bajnak soha nincs gazdája: ha a várt elsöprő győzelmet aratják a republikánusok a félidős választásokon, talán egészen más lehetne a helyzet, mint így. A szerény eredmények azonban felelősért kiáltanak, s sokan meg is találták azt Donald Trump volt elnök személyében, akinek kétségtelenül megvolt a maga szerepe több jelölt kiválasztásában is. Azonban nem csak a diadalmas floridai kormányzó, Ron DeSantis neve tűnt fel, mint lehetséges trónkövetelőé.

Ami egyeseket talán meglephetett, a finom kritikusok sorába Mike Pence, Trump egykori alelnöke is beállt. Az ír származású katolikus családban felnövő, történelmet és jogot tanult politikus profilja inkább hasonlít Joe Bidenére, mint egykori főnökére; mindazonáltal

Ellenezte az azonos neműek házasságát, kitartott az amerikai hadseregben elharapózó coming outok visszaszorítására szolgáló „ne kérdezd, ne mondd” policy mellett, és meggyőződéses életpártiként kikelt az abortusz liberalizációjáért küzdő, igen ellentmondásos hírű Planned Parenthood ellen.

Egy szövetség kezdete

A jó szónoki tehetségével kitűnő republikánus politikus pályájának fordulópontja volt, amikor elnyerte Indiana állam kormányzói székét 2013-ban – olyan, főleg gazdasági kérdésekkel kampányolt, mint a munkahelyteremtés vagy az adócsökkentés, amelyeknek külön súlyt adott, hogy a 2008-as gazdasági világválság idején is tiltakozott a bankok közpénzből való kimentése ellen.

– az üzleti életből a politika boszorkánykonyhájába belépő nyers milliárdos friss ízeket hozott a republikánusok közös vacsorájához, amelyhez úgy vélték, Pence szállít majd tapasztalatot és konzervatív szavazókat.

Tudjuk, a recept bevált, Trump győzött, Pence letette az alelnöki esküt, és innentől kezdve lojálisan beállt elnöke mögé: Bár a grab 'em by the pussy-ügy kapcsán még finoman elhatárolódott, de teljes mellszélességgel keresztbe feküdt az elnök elleni impeachment eljárásnak, és együtt nyögték a terhét az első Covid-járványnak. Pence került az élére az operatív munkacsoportnak; ahogy a járvány súlyosságára vonatkozó, azt bagatellizáló kijelentések és a halogatott intézkedések is ráégtek a politikusra, miközben a vállalkozások és iskolák bezártak, a gazdaság visszaesett. Miután Trump maga is elkapta a koronavírus-fertőzést, egy időre Pence vette át az elnök újraválasztási kampányát 2020 nyarán.

A republikánusokat hideg zuhanyként érő 2020-as elnökválasztási vereség idején viszont

Emlékezetes, Pence alelnökként a szövetségi szenátus elnöke is volt, és a csalást kiáltó Trump nyomása ellenére is megerősítette az eredményeket, vagyis a Biden-Harris páros győzelmét 2021. január 6-án.

Ekkor került sor a Capitolium „ostromára”, amikor Trump hívei megrohamozták az épületet, és az árulónak kikiáltott alelnök felakasztását is szorgalmazták néhányan.

utóbb idén kiadott emlékirataiban is védelmébe vette volt főnökét, és ugyancsak barátjaként hivatkozott rá.

A fordulópont a félidős választási kampány idején jöhetett el. Január végén és februárban Trump nyilvánosan Pence-t okolta a korábbi vereségért, mondván, nem utasította el több olyan tagállam elektorainak szavazatát, amelyekben Biden nyert. A CNN szerint Pence-nek ekkor lett elege a volt elnökből, s már ekkor megkezdte a republikánus hátország véleményének óvatos felmérését, noha még udvariasan csak annyit mondott, Trump téved az ő szerepét illetőleg.

Már ekkor pletykálni kezdték, hogy Pence ráindulhat 2024-ben Trumpra, azonban úgy vélték, a republikánusok többsége még nem akar szembenézni azzal, hogy a volt elnök esetleg nem mondott igazat. A pénzügyi támogatók érdeklődése viszont láthatóan megnőtt, amikor Pence kiállt, finoman visszautasította Trump vádjait, és megkezdte saját identitása fel-, pontosabban újraépítését a pártban,

Trump-adminisztráció kell, de Trump nélkül

Aztán jött a félidős választás és az elmaradt republikánus áttörés. Láthatóan Pence is aktivizálta magát, és fokozta erőfeszítéseit a Trumptól való „rugalmas elszakadásra”, noha az eredményeket sem aposztrofálta katasztrofális vereségként.

Ennek adta jelét az ABC Newsnak adott nyilatkozatában, most pedig a CNN-nél ismételte meg a mutatványt, természetesen Trump azon bejelentését követően, hogy a volt elnök újra kíván indulni 2024-ben.

Mike Pence

de az amerikaiak az elnöksége alatt megismert politikát is visszavágyják – de ismét nem mondta ki, hogy támogatná volt főnöke jelöltségét.

Saját esetleges 2024-es elnökjelölti indulásáról azt mondta, „folyamatosan tájékoztatni fogom önöket”, mindenesetre sokat sejtetően hozzátette, „ez az ország jobb vezetést érdemel, olyat, ami összehoz minket”.

2021. január 6-át „nyilvános élete legnehezebb napjának” nevezte, mondván, eldöntötte, hogy betartja esküjét, és így szembemegy Trump akaratával;

Ugyanakkor közölte: az ügyben felálló vizsgálóbizottság pártossága nyugtalanította, mégsem tartotta vissza egy munkatársát sem attól, hogy vallomást tegyen.

A félidős választások tekintetében úgy fogalmazott, mindkét párt részéről azok a jelöltek tudtak győzni, akik a jövőre koncentráltak, és a jövőben is ilyen vezetők kellenek – ha úgy tetszik, ez is a Trump-féle jelöltkiválasztás kritikája volt.

aMikor azzal szembesítették, hogy nem tett eleget a 2020-as választások tisztaságát megkérdőjelező, Trump által is terjesztett álhírek megfékezéséért, Pence Rudy Giulianira és másokra hárította a felelősséget, akik szerinte csak azt szajkózták, amit Trump hallani akart. Ő személyesen adott tanácsokat elnöki barátjának, és remélte, hogy megfogadja majd, így próbálta jó irányba terelni.

Összességében pedig

olyan vezetést, amely erőteljesen megvitatja kérdéseinket, határozottan kiáll mellettük, „ahogy én mindig is tettem, de ezt szelíden és tisztelettel teszi”.

Az óvatos tapogatózás szólhat a szavazótábornak, a párt tisztségviselőinek és a főbb adományozóknak is, és talán valahogy így fordítható le: „én klasszikus konzervatív vagyok, hangsúlyosan nem olyan, mint Trump, volna kedvetek támogatni, ha elindulnék ellene?” S akkor még nyitva maradt a kérdés: vajon mit szól majd mindehhez a nem kimondottan szofisztikált kommunikációjáról ismert, és még mindig sok republikánus körében népszerű Trump?